B.Ú.É.K. 2016!

Írta: 
Néhány óra múlva átlépünk a 2016-os évbe, így időszerű pár mondatban visszatekinteni a mögöttünk hagyott esztendőre.

2015 januárjában új mérföldkőhöz érkezett az FCBayernMunchen.hu közössége - megújított branddel (PannonBajor), dizájnnal és tartalommal lépett a szurkolótársak elé bízva abban, hogy az újításoknak hála még interaktívabbá, még frissebbé, és még érdekesebbé válik a Bayern München hazai szurkolótábora számára. 

Az oldalunkon - a mostanival együtt - összesen 700 cikket jelentettünk meg idén, melyek között a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet kaptak az egyéni hangvételű írások: vélemények, taktikai elemzések, helyszíni beszámolók. Emellett igyekeztünk minden fontosabb és érdekesebb interjút publikálni, és természetesen a lehető leghamarabb leközölni az átigazolási híreket, a nagy bejelentéseket, vagy éppen a szomorú eseményeket.

Közösségünk fontos pillérévé vált a két facebook-oldala, a PannonBajor.hu és a Bayern München - Átigazolási Hírek, melyek több ezer bejegyzéssel, képpel, videóval biztosították azt, hogy Olvasóink azonnal értesülhessenek minden, a Bayernt érintő történésről. Szerencsére volt miről írnunk, hiszen a Bayern továbbra is története egyik legsikeresebb időszakát éli, Európa két legmeghatározóbb együttesének egyike, az egyik leggólerősebb és legeredményesebb klub nemzetközi mércével mérve is. Ennek lett eredménye a 25. német bajnoki cím 2015 májusában, jelenleg pedig minden esély adva van arra, hogy akár a 2013-as, megismételhetetlennek tűnő esztendőt is újraélje 2016-ban.

A mi célunk az, hogy akár sikerül az újabb triplázás, akár nem, 2016-ban is tovább vigyük a Bayern München jó hírét hazánkban, mindeközben pedig arra serkentsük szurkolótársainkat, hogy gondolkodjanak, alakítsanak ki saját véleményt, érveljenek, és legyenek kritikusak azzal, amit a mainstream médiában hallanak, látnak, olvasnak.

Mindezt azonban nem a jelenlegi formában, ugyanakkor annak alapjaira építve kívánjuk folytatni. Hogy mindez mit is takar valójában, az kiderül majd 2016 januárjában egy néhány napos pihenőt követően.

Addig is kívánunk minden kedves Olvasónknak és szurkolótársunknak, valamint a Bayern München teljes családjának sikerekben és egészségben gazdag boldog új esztendőt!

A PannonBajor szerkesztői


Error: No articles to display

Free Joomla! template by Age Themes