×

    Figyelmeztetés

    JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 2140

    vasárnap, 28 augusztus 2016 20:20

    Mágnestábla: Ancelottira hangolódva

    Written by

    Új szezon, új edző, új taktikai megoldások. A 2016/17-es idényben is igyekszünk betekintést adni a csapat taktikai repertoárjába. Ehhez idén is elsősorban a Spielverlagerung szakértői blogja és az OptaFranz statisztikái lesznek segítségünkre.

    ++ A blog a Werder Bremen elleni mérkőzést követő bejegyzésének az 50 % Guardiola, 50 % Ancelotti, 0 % Skripnik címet adta. Utalva ezzel arra, hogy Ancelotti épít elődje munkájára, de már látszik az ő kézjegye is. A Werder pedig mintha a pályán se lett volna.

    ++ A bajorok az Ancelotti által favorizált 4-3-3-as hadrendben kezdték a találkozót. A két szélsőcsatár (Ribéry és Müller) gyakran húzódott be középre. Nem klasszikus, Robbéry-típusú szélsőjátékkal találkoztunk. Müller időnként második csatárrá váltott át. Ilyenkor Thiago lépett ki a jobboldalra, 4-4-2-vé alakítva a hadrendet. A szerző kiemeli, hogy Ancelotti ezt a rugalmasságot a Real Madrid edzőjeként is előszeretettel alkalmazta.

    ++ Franck Ribéry mélységből építette a játékot. Ezt láthattuk a második gólnál. A korábbiakhoz képest a leglátványosabb, hogy nem a „hatos”, hanem a két „nyolcas” ért bele legtöbbször a labdába.

    ++ A Guardiola által szorgalmazott átlós indítások részei maradtak a játéknak, azonban a szélsővédők ezúttal hamarabb léptek fel a támadásokhoz, általában ők voltak ezen labdák címzettjei.

    ++ Jupp Heynckes óta gyakran tapasztalhattunk aszimmetriát a szélsőjátékban. Ezúttal a jobboldal volt egyértelműen hangsúlyos.

    ++ A második gólt követően engedett a szorításból a Bayern, jobban átengedték a labdát az ellenfél. Akik ezen az estén nem tudtak mit kezdeni vele. Ekkorra már beletörődtek sorsukba.

    ++ A rezümé: ugyan a Bréma elleni meccsből még nem lehet megmondani, mennyire erős a csapat taktikája, de már látszik az edző munkája, mi is okosabbak lettünk a pénteki találkozó alatt. A blog megállapítása szerint a csapat kitart a korábbi évek alapelvei mellett: mélységi nyugodt labdajáratás, szélsőjáték, a lecsorgó labdákért való küzdelem. De több ritmusváltással, több szabadsággal, több aszimmetriával találkoztunk. Tipikus Ancelotti elemekkel.

    Hírek