Egyéb

David Alaba – 10 év a Bayernnél

David Olatukonbo Alaba majdnem napra pontosan tíz esztendeje debütált a Bayern München együttesében. A szurkolók többsége biztosan nem gondolta volna, hogy az akkor 17 éves osztrák srác ekkora karriert fut majd be. És hol van még a vége?

2010. február tizedikén a Greuther Fürth elleni DFB-kupa-találkozó 59. percében Anatoliy Tymoshchuk hagyta el a gyepet, helyére pedig a még gyerekkorú David Alaba állt be. Az osztrák tini akkoriban még középső középpályás poszton játszott, sőt, azon az összecsapáson egy assziszttal vette ki a részét a Bayern fölényes, 6-2-es győzelméből. A gólt eredményező átadás pedig ki más lábára hullott volna, mint a bajorok francia ikonjáéra, Franck Ribéryére.

A Ribéry-Alaba kapocs

Azelőtt a bizonyos, Fürth elleni meccs előtt Alaba már két éve az akadémia kerettagja volt, debütálását megelőzően többször is edzett a nagyokkal, így természetesen Franck Ribéryvel is. A két labdarúgó hamar egymásra talált a következő szezonok alatt és kiváló barátság alakult ki közöttük, amely a mai napig tart. A kapcsolat kialakulásának egyik oka az volt, hogy David berobbanó, triplázós idényében már egymás mögött játszottak, hiszen az osztrák ekkor már balhátvédként funkcionált Jupp Heynckes bombaerős kezdőjében.

Képtalálatok a következőre: david alaba franck ribery

David és Franck 2014-ben.

„Philipp Lahm, Mario Gomez, Bastian Schweinsteiger, de legfőképpen Franck Ribéry segített a beilleszkedésemben. Ő az egyik legfontosabb személy a karrieremben. Már az első nap felkarolt. Most 34 esztendős és még mindig tele van ambícióval. Franck több, mint egy példakép és szerencsésnek mondhatom magam, hiszen egy nagyon, nagyon közeli barátom.” – nyilatkozta Alaba 2018 februárjában a Bayern hivatalos oldalának.

David a számok bűvöletében

Ha már a barátoknál maradunk, akkor érdemes megemlíteni, hogy 217 mérkőzésen 13 ezer 581 percig fociztak egymás mögött, ezalatt pedig tízszer juttatták egymást gólhoz. Természetesen Alaba karrierje során ez a legtöbb, amelyet valamely csapattársával összehozott.

27 éves koráig 8 salátástálat emelhetett feje fölé, 5 hazai kupacíme van, valamint kétszer játszott BL-döntőben. Háromszor volt a legrangosabb európai kupasorozat szezonvégi álomcsapatában, a 2012/13-as idényben pedig a Barcelona elleni elődöntő oda- és visszavágóján is egy-egy gólpasszt jegyzett.

A 11/12-es óta minden Bundesliga-szezonban összehozott legalább egy gólt és egy asszisztot, piros lapot pedig csak egyszer kapott karrierje során: az Ulm ellen még 2008 augusztusában, egy U17-es területi bajnokin. Két gólt csak egy alkalommal tudott a kapuba juttatni, 2013-ban, a Schalke ellen. Hogyha a Bayern felnőttgárdáját, a tartalékcsapatot, az U19-eseket és az U17-eseket nézzük, David kereken 100 találatban volt benne, mióta Münchenbe szegődött.

Nagy gólok mestere

Ha az „Alaba” név és a nagy gólok közös halmazát vizsgáljuk, azonnal az osztrák ballábas szabadrúgásai ugorhatnak be. Lőtt a Braunschweig, a Lipcse és a Mainz kapujába is már gólt rögzített helyzetből (egy rövid összeállítást itt meg is tekinthettek). Az alábbi pont a legutóbbi szabadrúgásgólja, amikor is az idei szezon elején egy gyönyörű dugóval szórakoztatta az Allianz közönségét. Persze van, hogy más helyzetből is gólt szerez David, ezek közül érdemes ezt a találatot megtekinteni.

Ausztria csékája

Franciaország ellen szerepelt először a nagyok közt piros-fehér mezben, 2009-ben. Ezzel ő lett a legfiatalabb osztrák, aki valaha is debütált a nagy válogatottban. Mióta a Bayernből kihagyhatatlan, a nemzete sem nélkülözi, 19 évesen pedig már bezsebelte az év legjobb osztrák labdarúgójának járó elismerést is. Ezután sorozatban még ötször választották meg hazája legjobbjának, legutóbb 2016-ban zsebelte be ezt a díjat.

2013-ban csak úgy ontotta magából a gólokat, hiszen ötöt is szerzett, Ausztria pedig mindössze három ponttal maradt le Svédország mögött a világbajnoki pótselejtezőt érő helyről. Két évvel a csalódást keltő eredmény után azonban már kijutásnak örülhettek nyugati szomszédaink, hiszen veretlenül és csoportelsőként jutottak ki a 2016-os francia Európa-bajnokságra. Igaz, azon a tornán inkább a magyarokról szólt Alabáék csoportja: míg hazánk 2-0-ra verte a Davidot is felvonultató Ausztriát (azon a mérkőzésen már az első percben kapufát talált történetünk hőse), majd a nyolcaddöntőbe is bejutott, addig a Burschen egy ponttal zúgott ki az utolsó helyen.

2017-ben először viselte a csapatkapitányi karszalagot osztrák mezben, Lewandowskiék mögött pedig egyenes ágon kivezette nemzetét a 2020-as Eb-re. Hogy hogyan szerepelnek a nyáron az ukránok és a hollandok ellen, az már más kérdés. Reméljük több babérjuk terem, mint az előző világeseményen.

Képtalálatok a következőre: alaba austria north macedonia

A két kolléga kettő találkozó erejéig ellenféllé vált – mindketten továbbjutottak a nyári tornára.

Családi kör

A 2012/13-as BL-finálé tévés közvetítésén a figyelmes nézők kiszúrhattak egy zöld-fehér-zöld zászlót. Nem véletlenül, hiszen David ereiben nigériai vér is csorog. Édesapja az afrikai országból származik, édesanyja pedig a Fülöp-szigetekről, így a bekkben három kontinens, Afrika, Ázsia és szülőhelye, Európa kultúrája találkozik.

Az emigrálás előtt az Alaba-família családfője egy nigériai törzsi falu, Ogere hercege volt. Ogerének 60 ezer lakosa van napjainkban, a helyi vezető pedig az édesapa unokatestvére. George Alaba Európába érkezése után DJ-nek állt, majd összeházasodott a korábbi fülöp-szigeteki szépségkirálynővel, Ginával, valamint az egyik első színesbőrűként belépett az osztrák seregbe. Nővére, Rose May pedig egy felkapott énekesnő és dalszövegíró hazájában.

Képtalálatok a következőre: alaba family

Alabáék.

December harmadikán pedig már Davidból is apa lett: megszületett első gyermeke barátnőjétől, Shalimar Heppnertől. További információkat azonban minderről eddig nem közölt a pár.

Reméljük, a 15- vagy akár a húszéves jubileum alkalmából is írhatunk majd Davidról, aki jelenleg is a Bayern védelmének egyik legfontosabb tagja. Hogy szerződésének 2021-es lejárati dátumát meghosszabbítja-e, az még természetesen a jövő kérdése…

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top