Az adventi időszak errefelé is hasonlóan zajlik, mint odahaza, bár valamivel nagyobb szabású (már amennyire meg tudom ítélni), pl. az első mézeskalácsokat már az Oktoberfest után nem sokkal árulni kezdik.
Az itteni csokoládé-kínálat sokaknak ismerős lehet, ugyanis az errefelé kapható csokoládék már javarészt betörtek a magyar áruházakba is. Ami helyi jellegzetesség, az a hagyományos nürnbergi kerek, ostyás mézeskalács, azaz a(z Oblaten-) Lebkuchen. Tipikusan olyan édesség, amit nem lehet „csak úgy” bekapni, egy darabtól is megtömődik a gyomor, tekintettel jelentős méretére és brutális összetételére. Persze már készül kisebb is belőle, de az igazi karácsonyi mézeskalács az olyan, hogy elfogyasztása után az émelygéstől jó ideig nem gondol az evésre az ember.
Amit a németek ilyenkor nagy előszeretettel csinálnak, az a „Plätzchen backen”, azaz karácsonyi aprósütemények sütése. Nagy családi esemény ez, amikor a hétvégén nekiveselkedik a család apraja-nagyja, tésztát gyúr, szaggat, süt, díszít, kóstolgat, mesél, de főleg: együtt van.
A karácsonyi vásár, vagyis itteni nevén Christkindlmarkt, (szó szerint: Jézuska-vásár) is egy igazi élmény. Csak Münchenben számtalan vásár van nyitva az Advent alatt, a központi mellett szinte minden városrésznek megvan a saját Christkindlmarktja és mindegyiknek más a hangulata. Aki tehát nem a Marienplatzon akarja összetaposatni magát a milliónyi turistával, elmehet pl. Schwabingba, a Münchener Freiheitra, ahol alternatív indonéz ajándéktárgyakat vehet, afrikai árusnál forralt bort ihat vagy helyi ételt ehet, de megfér a hagyományos német Dampfnudel is vanília- vagy cseresznyeszósszal. Ez egy gőzölt kalácsféle, aminek a szósszal isteni illata van és hideg téli napokon nagyszerű csemege. Forralt borból is többféle kapható, egyik kedvencem a ribizlis.
Egy másik nagyon szimpatikus karácsonyi vásár a Sendlinger Tor-nál van. Innen indul a Jézuska-villamos is (Christkindl-Tram) amelyben 1,50-ért tehetsz egy kört, vehetsz forralt bort és hallgathatod az egyébként roppant idegesítő karácsonyi slágereket. Maga a villamos azonban fantasztikusan van díszítve, egye régi nosztalgiavillamost abuzáltak ily módon és egyszer mindenféleképp érdemes kipróbálni. Egy menet alatt a forralt bort is éppen el lehet szopogatni, közben nézegetni az ünnepi belváros forgatagát.
Idén is megnyílt a Tollwood, München egyik legnagyobb szabadtéri kulturális-kulináris banzája. A Theresienwiese-n szokott lenni télen, (azaz az Oktoberfest területén), a nyári pedig az Olympiazentrumban. Minden van, ami szem-szájnak ingere, lehet kanalazgatni a lengyelek nemzeti kajájából, a bigosból (ez olyan, mint a székelykáposzta, de van benne szalonna meg kolbász is), de thai, görög, olasz, francia, magyar és még számtalan nemzet konyhájából is.
A magyar konyhát a lángos és a „Szegediner Gulasch” képviseli. Ez utóbbi monarchia-beli osztrák találmány, errefelé nagyon népszerű kaja. Igaz, Szegedhez semmi köze, a nevén kívül, de legalább tudom mihez kötni a várost, ahonnan származom, ha kérdezik tőlem. Ezen kívül még árulnak lángost is. Igaz, a helyi ízléshez igazítva. Legnagyobb megdöbbenésemre felfedeztem pl. nutellás (sic!) lángost is a hagyományos tejfölös mellett! Az ára is igen borsos, 3,50-nél indul.
De van persze forralt bor és forró Caipirinha, sör, rövidek és persze a karácsonyi időszak elmaradhatatlan itala, a Feuerzangenbowle. Ez a kavarmány nálunk is ismert, krampampuli néven és hasonló az összetétele és hatása. Különös ismertetőjele a direkt erre a célra gyártott bögrének a csőrébe tett, alkoholba mártott, majd meggyújtott kockacukor, amely lassan karemellizálódik és belefolyik az alkoholt amúgy sem nagyon nélkülöző italba. A hatás azt hiszem, borítékolható.
Az ünnepi asztalra egyébként sült kacsa vagy liba kerül, de hogy ilyenkor se maradjon a bajor sör nélkül, vannak direkt karácsonyi sörök is. A karácsonyfát nem kell megemlítenem, hiszen azt innen vettük át, amit mi viszont megtartottunk, a németek meg elhagytak az idők során, az a szaloncukor. Ezért mindig hozok magammal otthonról kollégáimnak ebből az édességből, mint „magyar specialitás” 🙂 .
A Betlehem-állítást is valószínűleg német nyelvterületről vehettük át. Volt szerencsém megtekinteni a St. Maximilian templomban a világ legnagyobb Betlehemét, ami tényleg eszméletlenül szép. Nemcsak a jászolt építették meg, hanem az egész környéket, pásztorokkal, bárányokkal meg minden hóbelevanccal együtt. A templomot egyébként is eléggé alternatív módon dekorálták. A jobb oldali mellékhajóban sörözőt rendeztek be jó néhány asztallal (Paulaner van, tehát az ízlésük se rossz). A Jóistent egy krigli sör mellett dicsérni a legszebb foglalatosság. A főhajóban meg felöltöztetett próbababákat helyeztek el így randomra, ami eléggé bizarr volt, mert amikor este negyed kilenckor bementem, egyedül voltam, de azt hittem, tele van a templom. Olyan volt, mint egy B-kategóriás amerikai thriller. Azt azért el kell mondani, hogy a templom a Glockenbachviertel nevü művésznegyedben van, ami pl. Mario Gomez kedvence is. Kicsit olyan, mint Párizsban a Montmartre, vagy New Yorkban a Greenwich Village. Itt töltött sok időt Freddy Mercury is, amiből azt hiszem ki lehet találni, melyik közösség talált itt még otthonra.
Most nem jut eszembe több dolog a müncheni év végéről, a szilveszterről is hasonló, mint mindenhol máshol, bár itt központi tűzijáték híján mindenki maga gondoskodik a zaj- és fénykeltésről, ami a magasból tekintve nem mindennapi látvány. Egyszer volt alkalmam látni, hát az nem semmi, amikor az egész városban mindenfelé kisebb és nagyobb petárdák, rakéták meg rafkósabbnál rafkósabb szerkezetek robbannak, sivítanak, villognak, pattognak.
