Sokszor hallhattuk már, hogy a Bayern a Barcelona labdabirtoklásra törekedő játékát tekinti követendő példának. Ennek a megvalósítása mi tagadás elég jól halad, hiszen „ball possesion” terén rendre a katalán és a bajor klub bizonyul a legjobbnak európai összehasonlításban.
De hiába az alapvető hasonlóság a játék ezen elemében, a két csapat karakterisztikája még így is eltér. Az egyik alapvető különbség ott van, hogy a német és katalán FCB más és más úton juttatja el a labdát az ellenfél kapujáig. Míg a Barca középen erőlteti a gyors akcióit, addig a Bayern már jó ideje elsősorban a szélen építi támadásait.
Ez eddig nem annyira újdonság, de ha jobban górcső alá vesszük a bajor támadások struktúráját, akkor a játékot alapjaiban meghatározó illetve magyarázó dolgot érhetünk tetten: ez pedig az aszimmetria.
Nézzük a szombati HSV elleni mérkőzés statisztikáit, a mérkőzés ugyanis tökéletes példákkal szolgál a klasszikus bayernes támadómintákhoz.
A bundesliga.de fenti ábrája a játékosok átlagos pozícióját mutatja. A sárga segédvonalt figyelve egyértelműen láthatjuk, hogy a támadásban részt vevő játékosok nagy része a pálya bal oldalán tartózkodott többet. Nemcsak Mandzukic és az elméletileg irányító szerepben lévő Kroos húzódik Ribéryék oldalára, de még a középpálya tengelyét alkotó Gustavo-Schweini páros mindkét tagja is eltolódik arra. (Az átlagos pozíciójuk lényegében megegyezett!)
Eközben – az üres területre belépő- Müller jóval beljebb játszik mint egy klasszikus szélső, az átlagos pozíciója közelebb van a pálya hossztengelyéhez mint annak a széléhez!
Itt azonban nemcsak egyszerű helyezkedésről van szó. Ha rátekintünk néhány olyan statisztikai mutatóra (lásd fent), mint például a passzok és labdaérintések száma, akkor láthatjuk, hogy Ribéry és Alaba nagy fölénnyel vezetik ezeket a listákat. A francia például egymaga annyi passzal és labdaérintéssel bír, mint túloldalon a Müller-Lahm duó együtt. A Bayern játékának a súlypontja tehát egyértelműen a pálya bal oldalára helyeződik.
„Hamis 10-es”
Ettől is érdekesebb, hogy egyes játékosok milyen szerepet töltenek be eme aszimmetrikus felállásban. Az alábbi képek két kulcsfigura adott (kék) és kapott (piros) passzait mutatják.
Az ábrákra tekintve akár azt is mondhatnánk, hogy az elméletileg irányító poszton játszó Kroos helyett Ribéry az igazi játékszervező 10-es, aki tucatjával osztja a labdákat illetve kezdeményez akciót. S valóban, a Bayern játékában Toni Kroos szerepe merőben távol áll a klasszikus irányítótól. A labdák centrumból történő leosztása helyett a legfőbb feladata, hogy balra húzódva Ribéry és Alaba játékát támogassa, részt vegyen az ottani labdajáratásban, így alakítva ki a játékbeli fölényt. S ha mindez még nem lenne elég, erre a területre rendre belép valamelyik középső középpályás is, Schweinsteiger vagy Gustavo.
„A zóna”
A spielverlagerung.de, Németország egyik legfelkapottabb taktikai elemzéssel foglalkozó weboldalának a szerzője a Bayernnek ezt az offenzív baloldalát igen találóan kitörési zónának nevezte (Eruptionszone, lásd jobbra): Heynckes szándékosan ide koncentrálja az csapat főerejét, a leglabdabiztosabb, legjobban passzoló futballistáikat, a játék folyamatosan a Bayern irányítása alatt áll, és ebből a helyzetből aztán bármikor jöhet az újabb robbanás, vagyis egy bajor gólhelyzet.
Azt is észre kell venni, hogy ez a baloldali offenzív súlypontképzés nemcsak labdabirtoklási fölényt eredményez, hanem labdavesztés esetén könnyű védekezést tesz lehetővé, hiszen a „kitörési zónába” vagy annak szélére fellépő védekező középpályásaink rögtön le tudnak támadni a szűk területen, és rendre labdát is szereznek. Ez is az egyik oka annak, hogy az ellenfelek csak nagyon rövid ideig tudják birtokolni a labdát a müncheni klub ellenében.
A Müller-szerepkör
Végül, de nem utolsó sorban érdemes szót ejteni Müller játékáról és szerepéről is ebben a rendszerben, hiszen a fiatal németet általában gyakran kritizálják, hogy például „hajlamos eltűnni a mezőnyben” vagy „kevésbé alkalmas az összjátékra” stb. Ez viszont épp a fent leírt aszimmetrikus rendszerből következik, hiszen a játék súlypontja általában a bal oldalon van, Kroosék balra mozognak, kilőve a jobboldali labdafelhozatal lehetőségét. Ezzel egy időben azonban a Ribéréyék felé eltolódó védelem mögött területek nyílnak, Müller-nek pedig nincs más dolga, mint azt csinálnia amit a legjobban tud, kapu elé érkezni és gólokat szerezni, előkészíteni (lásd a HSV elleni második gól – klasszikus példája a leírtaknak). Ezért is fordulhat elő oly sokszor, hogy mikor már mindenki a cseréjét követeli, Thomas egyszer csak felbukkan és betalál.
Amikor Robben játszik Müller helyett, természetesen az offenzív részleg aszimmetrikussága nem feltétlenül ilyen szembetűnő, hiszen a holland a klasszisa révén markánsabb széljátékot tud produkálni mint a fiatal Müller. Viszont az is megfigyelhető, hogy a Ribéry-Kroos passzpáros még kiegyensúlyozottabb szélsők (értsd Ribéry – Robben) esetén is együtt marad, megtartva a Bayern támadójátékának fentebb ecsetelt jellegzetességét.
Heynckes rendszerének alapérve vitathatatlanul logikus: A leglabdabiztosabb és legkreatívabb embereivel megszállja a pálya egy bizonyos területét, így alakítva ki jelentős játékbeli fölényt, labdatartást, ezzel párhuzamosan pedig területet nyit az arra megfelelő ember(ek) előtt a másik oldalon.
Ha az eredményeket nézzük, akkor a taktika hatékonysága megkérdőjelezhetetlen. De messze nem tökéletes, hiszen komolyan szervezett védelmek már nem egyszer törtek borsot a bajor támadógépezet orra alá. De ez talán egy másik cikk témája lesz …
