Egyéb

Mia san Mia: Egy klub, egy mottó

Edzőközpont, első emelet. Itt szoktak közösen ebédelni az Bayern játékosai és az edzői stáb. Minden egyes alkalommal, amikor az étkező felé veszik az irányt, egy feltűnő, 180 centi magas és 120 centi széles, megvilágított vitrin mellett vezet az útjuk, amely egy nagyon különleges posztert tartalmaz.

Ugyanis ezen látható kedvenc klubunk legszentebb hitvallása, pontosabban 16 irányelv, amelyek a Bayern München hosszú története során folyamatosan alakult ki, és amelyek állandóan emlékeztetik a csapat tagjait az egyesület által képviselt filozófiára és szentként tisztelt értékeire. Lényegében ezek formálták Németország legsikeresebb klubját a mai képére, illetve határozzák meg mindenkori küldetését.

2009 nyarán a klub kiadott egy könyvet, amely többek között az említett 16 irányelvet is tartalmazta. A művet csak az egyesület játékosai, alkalmazottai és partnerei kapták meg. „Ezzel a könyvvel szerettük volna megmutatni nekik, hogy mit jelent az FC Bayern, micsoda tradíció, erő és sikerorientáltság lakozik ebben a klubban.” – kommentálta Karl-Heinz Rummenigge a könyv  történetét.

Íme a 16 jelmondat, amely a Bayern Münchent sikerekben gazdag története során világhírű klubbá formálta:

Mia san Mia – Vagyunk, akik vagyunk


Mia san ein Verein – Egy egyesület vagyunk

Eredetünk, születésünk és történelmünk egy non-profit egyesület ötletén alapszik, melyhez máig tartjuk magunkat.

Mia san Botschafter – Nagykövetek vagyunk

Bel- és külföldi fellépéseink során felelősséggel tartozunk a klubért. Minden egyes játékos, edző, menedzser és alkalmazott hozzájárul a Bayern imázsához, illetve a nyilvánosság klubról kialakított képéhez.

Mia san Vorbilder – Példaképek vagyunk

A pályán és azon kívül példaképek vagyunk az ifjúság számára. Magatartásunk és az életmódunk a holnap sportolóira vannak hatással.

Mia san Tradition – Hagyomány vagyunk

Hosszú és sikeres történelmünk van, amely során jelentős szerepet játszottunk a futball fejlődésében. Erre büszkék lehetünk.

Mia san Innovation – Innováció vagyunk

Törekszünk a folyamatos fejlődésre tevékenységünk minden szintjén, legyen az sportbeli, adminisztratív, technológiai, vagy kapcsolatépítés. Minden nap fejlődünk és törekszünk arra, hogy a világ egyik topklubjaként irányt mutassunk.

Mia san Selbstvertrauen – Önbizalom vagyunk

Minden mérkőzésen győzelemre törekszünk. Bátran támadunk kilencven percen keresztül és játsszuk a saját játékunkat. Mindig dominálunk.

Mia san grenzenlos – Határtalanok vagyunk

A gyökereink és értékeink országunk fejlődése folytán alakultak ki. Kulturális sokféleségünknek és a játékosainkkal végzett mindennapi munkának köszönhetően erényeink globális látásmóddal párosulnak, a játékunk pedig fejlődik.

Mia san Fußball – A labdarúgás vagyunk

Legyünk fiatalok vagy idősek, férfiak vagy nők, feketék vagy fehérek, a Bajnokok Ligájában vagy a körzeti ligában játszó klub, mi vagyunk a labdarúgás, melyben élünk és hiszünk. Ez a csodálatos játék, az élet legszebb velejárója a mi hivatásunk.

Mia san Respekt – Tisztelet vagyunk

Mindegy, hogy játékosok, munkatársak, edzők, vezetők, elöljárók, vagy kisegítők vagyunk, kölcsönös tisztelet nélkül nem tartanánk ott, ahol ma vagyunk.

Mia san Freude – Öröm vagyunk

Örömet lelünk a játékban, a munkában, a győzelemben, a versengésben, a góllövésben, a párharcokban, a közösségben és a csapatszellemben. Ezek hajtanak minket minden nap. Természetesen a vereséget is tudomásul vesszük.

Mia san Treue – Hűség vagyunk

Több, mint tizenkét millió ember vallja magát Bayern-szurkolónak csak Németországban és több tízezren tesznek meg hosszú utakat, hogy lássák a mérkőzéseinket. Mindezt kilencven perc szenvedélyért.

Mia san Partner – Partnerek vagyunk

Szurkolóinkra, fanklubjainkra, a tagokra és a szponzorokra partnerként tekintünk, ezen kívül megbízható barátok is szeretnénk lenni. Együtt imádjuk és fejlesztjük a sportot minden szinten.

Mia san Heimat – Hazaszeretők vagyunk

A Bayern mindenhol otthon van a világban. De tudjuk, hol van az igazi otthonunk.

Mia san Motor – Dinamikusak vagyunk

Az elmúlt évtizedek megmutatták, mennyi energia lakozik a Bayernben. Ez ad önbizalmat és motivációt a jövőre nézve.

Mia san Verantwortung – Felelősség vagyunk

Felelősségteljesen vállaljuk a szociális és társadalmi küldetésünket. Példamutató módon törődünk az emberekkel. Kötelezettségünknek tekintjük a toleranciát, a segítőkészséget és a korrektséget.

Mia san Familie – Család vagyunk

Az aktív pályafutás végeztével is mindenki előtt nyitva áll az ajtónk. Egy életen át összetartozunk.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top