A Bayern saját nevelésű játékosa nem tudja elképzelni, hogy az USA-ban vagy Dubaiban fejezze be pályafutását.
Lahm csapatkapitányként vezette győzelemre a német válogatottat a 2014-es brazíliai Világbajnokságon, ezt követően bejelentette a nemzeti csapattól való visszavonulását. A Bayernnél viszont még koránt sincs vége a karrierjének: „Biztos vagyok benne, hogy még négy évig magas szinten tudok futballozni, és ezt mind a Bayernnél, mert ez az én klubom.” Philipp Lahm szerződése 2018-ig szól, ezt követően még nem tudja biztosan mihez fog kezdeni.
„Talán az amatőr futballt fogom képviselni” – spekulál mosolyogva Lahm a Sport Bildnek, aki jelenleg csak egy dolgot tud biztosan kizárni: „Soha nem szabad azt mondani, hogy soha, de nem tudom elképzelni, hogy valamikor Dubaiban, USA-ban vagy valahol máshol játsszak.”
Lahm természetesen az előtte álló Bayernnél eltöltött idők céljairól is beszélt, a leginkább a klubfoci csúcsát, a Bajnokok Ligáját hódítaná el a lehető leghamarabb: „Nem érjük be azzal, hogy azt mondjuk a negyeddöntő a minimális cél. Minden évben a BL győzelemért akarunk játszani. Már háromszor döntőztünk és idén is ezt akarjuk. Mindenekelőtt azért is, mert a 2015-ös döntő Berlinben lesz.”