Sérülés

Badstuber futóedzésen

Ismét egy fővel csökkent a sérültlista.

badstuber

Holger Badstuber vesszőfutása 2012 december 1-jén, egy szerencsétlen mozdulatot követően kezdődött első keresztszalag-szakadásával. Visszatérését ugyanezen probléma kiújulása akadályozta, végül 2014. májusában szerepelhetett először a Bayern keretében, de a pályára lépésére a 2014/2015-ös szezon felkészüléséig várnia kellett, tétmérkőzésen végül 624 nap után játszhatott.

A Bayern saját nevelésű játékosa az idei szezon elején jó teljesítménnyel rukkolt elő, az első két bajnokit kezdőként játszotta végig, majd a Stuttgart ellen újabb sérülést, ezúttal combizomszakadást szenvedett, amely során három hónap kihagyásra kényszerült.

Az előzetes híreknek és a terveknek megfelelően pár nappal kevesebb, mint három hónap után újra pályára léphetett a 25 éves belsővédő. Bár egyelőre még csak futóedzésen vehetett részt, a részleges visszatérés mindenképp örömteli a Bayern szurkolók, de legfőképp Badstuber számára, aki Holger Broich fitnessedzővel egy koordinációs edzést is abszolvált. Holger az elkövetkezendő napokban továbbra is a visszatérésén fog dolgozni, de a csapatedzésen való részvételének időpontja még kérdéses.

Ezzel már csak Alaba, Starke, Lahm, Thiago és Martínez szerepel a Bayern sérültjei között.



Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top