Átigazolási hírek

Hivatalos: Hojbjerg hosszabbított, kölcsönbe megy

Egyelőre fél éves kölcsönszerződésben állapodott meg az Augsburggal a Bayern.

verpflichtung_hojbjerg_600

Sören Lerby, Pierre-Emile Hojbjerg ügynöke a Sport Bildnek tegnap már félhivatalosan megerősítette azt, amit a két klub a mai nap során, a kötelező orvosi vizsgálatokat követően hivatalosan is bejelentett: A 19 éves dán középpályás 6 hónapra, a szezon második felére az Augsburg csapatához távozik egy kölcsönszerződés keretein belül. A játékos további sorsa Weinzierl együttesének bajnokságbeli helyezésén is múlik, egy európai kupaindulás esetén további egy évig maradhat az Augsburg alkalmazásában a Bayern történelmének legfiatalabb Bundesliga-debütánsa.

Fontos adalék, hogy Hojbjerg az ideiglenes távozása előtt 2018-ig meghosszabbította 2016-ig érvényben lévő szerződését a Bayern Münchennel. A Bild információi szerint a müncheniek 1,5 millió euróra tesznek szert a játéktapasztalatra éhes játékos kölcsönadásával.

„A megbeszélt hosszabbítás 2018-ig egyértelmű jelzés, hogy a Bayern a jövőben épít rá.” mondta Matthias Sammer a Bayern sportigazgatója az fcb.de-nek. „Az augsburgi kölcsönszerződés év végéig egy jó megoldás számára, hogy játéktapasztalatot gyűjtsön, majd újra visszatérjen hozzánk.”

„Öröm számunkra, hogy Pierre a számos érdeklődő ellenére az Augsburg mellett döntött. Meg van győződve arról, hogy itt továbbfejlődhet. Vele nem csak minőségibb, hanem rugalmasabb keretünk is lett, a lehetséges kiesőkre is tudunk reagálni.” – mondta Stefan Reuter az Augsburg gazdasági igazgatója.

„Az Augsburgnál szeretném a következő lépést megtenni és a szezon második felében Bundesliga játéktapasztalatot gyűjteni. Biztos vagyok benne, hogy az Augsburg a helyes klub, mert jó fejlődésen mentek keresztül és a csapat valamint a környezet is megfelelő. A lehető leggyorsabban szeretnék beilleszkedni a klubba, és segíteni akarom a csapatot a pályán.” – nyilatkozta Hojbjerg, aki a 19-es számú mezben fog pályára lépni.

Hojbjerg ügynöke a goal.com-nak adott nyilatkozatában elmondta: „Számára ez a következő lépés. Egy fiatalembernek a fejlődése érdekében valahol játéklehetőséghez kell jutnia. Természetesen játszani akar. Augsburgban perspektívákat kínáltak neki, egyébként a Bayernben is maradhatott volna, ahol a világ legjobbjaival edzhet. Be van tervezve, hogy nyáron visszatér, Pierre-Emile áttörést akar elérni a Bayernben, de májusban, júniusban meglátjuk hogyan tovább. Mérkőzésről mérkőzésre elemezzük a helyzetett, a legnagyobb nyugalomban. „



Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top