A Bildnek beszélt céljairól a Bayern védője.
Holger Badstuber sérülések miatti vesszőfutása 2012 december elején, egy Borussia Dortmund elleni mérkőzésen kezdődött. Akkor egy – az akkor még a BVB színeiben játszó – Mario Götzével való szerencsétlen találkozást követően szenvedett először keresztszalag-szakadást. Kevéssel a visszatérése előtt a súlyos térdsérülése kiújult, csak 2014 augusztusában, 624 nap kihagyás után léphetet újra pályára.
Badstuber a bajorok sérülési hulláma és saját teljesítményének köszönhetően is bejátszotta magát a kezdőcsapatba, ám egy újabb, szeptember közepi combizomszakadás ismét közbe szólt – a 2014-es esztendőben már nem is léphetett már pályára. Azóta viszont ismét fitt, tétmérkőzésen is Pep Guardiola rendelkezésére állhat.
A Bayern 25 éves, saját nevelésű játékosának motivációja a sérülési aktáját figyelembe véve csodálatra méltó. A Louis van Gaal alatt 2009-ben bemutatkozó belsővédő eddig 30 válogatottsággal rendelkezik, most újra visszatérne Jogi Löw keretébe: „A válogatottal sosem szakadt meg a kapcsolatom. Hosszútávú célom újra nemzeti játékosnak lenni. Feltétlenül ezt akarom.” – mondta Badstuber, aki tudja, hogy ehhez még sokat kell dolgoznia: „Addig még hosszú út áll előttem. Először kisebb célokat akarok elérni, a Bayernnél újra egy szerepet akarok játszani. Egyről a kettőre akarok haladni, ezt az elmúlt években már megtanultam.” Holger legutóbb 2012 októberében, a svédek elleni emlékezetes, 4-4-re végződő találkozón játszott a Nationalelf színeiben.
Badstuber nem indul rossz esélyekkel, Pep Guardiola a szezon során több alkalommal is dicsőítette a tudását. Legutóbb épp a pár nappal ezelőtti sajtótájékoztatón: „Kevés védő van a világon, akinek hasonló képességei vannak a labdával, mint neki.” korábban pedig ha egy kisebb túlzással is, de a valaha volt legjobb játékosának titulálta a Bayern védőjét.
A belsővédő nem lát problémát Guardiola játékának elsajátításában: „Minden mérkőzést láttam, a csapatot, a mozgásokat, a játékfelépítést, mindent pontosan megfigyeltem. Elmondhatom, Pep futballjának nagy részét a lelátóról tanultam meg. Ismerem az edző kézjegyeit. Ezért meg fogom találni az összeköttetést.”
„Borzasztóan boldog vagyok. Nem csak azért, mert újra a pályán lehetek, hanem a csapattal való közös étkezések miatt is. Ha a srácokkal csak az asztalnál ülök, ha velük cicázunk az edzésen az nagyszerű. Ezek mind csodálatos pillanatok, amelyeket már nagyon hiányoltam.”
Abban mindannyian egyetérthetünk, amennyiben nem Holger Badsutber elkerüli a sérüléseket, helye van Joachim Löw keretében.
