Összefoglalók

Bochum-veréssel zárta a felkészülést a Bayern

Robben születésnapján győztek 5-1-re a bajorok.

robbbb

Sikeres főpróbát tudhat maga Pep Guardiola együttese, amelyen végül 5-1-es diadalnak örülhetett a rewirpowerSTADION-ban megrendezett felkészülési mérkőzésen a müncheni gárda. A találkozót a helyi születésű és a VFL Bochum egykori profijátékosa, a már 19 éve a Bayern München segédedzőjeként alkalmazott Hermann Gerland kérésére fixálták le volt csapatának nehéz anyagi körülményei miatt. Robben kétszer, Dante, Götze és Rode 1-1 alkalomal volt eredményes.

Pep Guardiola a mérkőzés felkészülési jellege ellenére, valamint a jövő pénteki Bundesliga-nyitányra hangolva egy erős kezdőcsapatot küldött a pályára. Az egészségügyi és fizikai állapotokat figyelembe véve a legjobb védelemmel nézhetett szembe a Bochum támadóalakzata: Rafinha, Boateng, Dante és Bernat Neuer előtt, valamint az Alonso-Schweinsteiger kettős mögött kapott lehetőséget. A támadóalakzatot a Robben, Ribéry, Müller, Lewandowski négyes alkotta.

A teltházas mérkőzésen a Bayern szokás szerint nagy nyomást gyakorolt ellenfelére, akik egy váratlan támadást követően már az 5. percben vezetéshez jutottak. A bochumi Latza egy visszafejelt labdát kapásból juttatta be Neuer hálójába. Több nagyobb lehetőség már nem is adódott a hazaiak előtt, a Bayern dominálta másodosztályú ellenfelét. Jobb kihasználással a Bayern hamar egyenlíthetett, vezethetett volna, végül a 31. születésnapját ünneplő Robben törte meg a vendégek gólcsendjét: A 26. minutumban Müller sarokkal előkészített labdáját juttatta a hálóba. A támadások továbbra sem maradtak el a bajoroktól, a vezetést végül Dante egy Robben sarokrúgást követően szerezte meg. Ez volt a Bayern idei első szöglet utáni találata – tétmérkőzésen egyelőre még várnunk kell erre a pillanatra.

A térfélcserét követően továbbra is a Bayern írta a mérkőzés forgatókönyvét, a következő gólra viszont a 66. percig várniuk kellett a szurkolóknak: Ekkor a VB döntő egyetlen gólszerzője, a becserélt Mario Götze tette fel a pontot a gyönyörű támadás végére. Robben a lecserélését megelőző 78. percben még egy egyedi akcióval szerezte meg csapata 4., saját maga 2. gólját, míg az utolsó találatot a szintén csereként beállt Sebastian Rode szerezte.





A mérkőzés szerencsére sérülésmentesen ért véget, Benatia, Alaba, Badstuber és számos fiatal újabb játékperceket kapott a bizonyításra.  A hagyományosan jó kapcsolatot ápoló bochumi és müncheni drukkerek a mérkőzés utolsó perceiben az óriási tiszteletet élvező Hermann Gerland nevét skandálták a stadionban.

VFL BOCHUM 1:5 (1:2) FC BAYERN

VfL Bochum: Esser – Celozzi (59. Abdat), Bastians, Fabian, Perthel (59. Bulut) – Latza (85. Cacutalua), Losilla – Tasaka, Gündüz (74. Forssell) – Sestak (67. Terrazzino), Terodde (74. Cwielong)
Cserék: Dornebusch, Zahirovic, Stock, Gulden
FC Bayern: Neuer (46. Reina) – Rafinha (73. Weiser), Boateng (71. Benatia), Dante (63. Alaba), Bernat (72. Badstuber) – Alonso, Schweinsteiger (64. Rode) – Robben (78. Kurt), Müller (63. Götze), Ribéry (73. Pizarro) – Lewandowski (78. Gaudino)
Játékvezető: Sven Waschitzki (Essen)
Nézők: 29.299 (teltház)
Gólok: 1:0 Latza (5.), 1:1 Robben (26.), 1:2 Dante (42.), 1:3 Götze (66.), 1:4 Robben (78.), 1:5 Rode (84.)

https://www.youtube.com/watch?v=NG2lzDsT6i0


A Bayern München ezen a mérkőzésen kívül két felkészülési mérkőzésen két győzelmet aratott. A Katar Star és az Al-Hilal együttesét egyaránt 4-1-re győzték le Guardioláék.

Hozzászólnék

0 hozzászólás

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top