Bundesliga

Felnyolcalta ellenfelét a Bayern

A HSV szaladt bele a történelmi vereségbe.

Hihetetlen gólfesztivált rendeztek szombat délután a Bayern játékosai a Bundesliga 21. fordulójában. A HSV fennállásának 1751. mérkőzése jelentette a klub történelmének legnagyobb vereségét, amelyhez Robben, Müller és Götze duplával, Lewandowski és Ribéry 1-1 góllal járultak hozzá. A Bayern 1984 óta nem nyert több mint hét gólos különbséggel.

A Stuttgart elleni 2-0-ra megnyert mérkőzéshez képest három változás történt a Bayern kezdőcsapatában. Dante és Weiser helyett két korábbi sérült, a 154 nap kihagyás után pályára lépő Badstuber, valamint Rafinha is 2015-ös debütálását ünnepelhette az Allianz Aréna közönsége előtt. A mérkőzésnapon kisebb combproblémákkal rendelkező Xabi Alonso helyett Thomas Müller került be a müncheni startformációba. Egy óra játék után a szintén kisebb sérüléséből visszatért Ribéry is beállt, majd a Bayern tehetsége Gaudino és rutinos játékosa Pizarro is lehetőséget kaptak.

Badstuber 154 nap után ismét a pályán.

Mérkőzés:

A Bayern München a mérkőzés elejétől a végéig dominálta ellenfelét, lendületes játékkal és gyors passzokkal próbáltak meg áttörni az eleinte agresszívan védekező hamburgi védőfalat. A találkozó első
góljáig ez nem jelentett könnyed feladatot, ám a 21. percben megszületett a megkönnyebbülést jelentő első találat: Rafinha beadása Djorou kezét érintve változtatott irányt, melynek következménye a
jogosan megítélt büntető volt: Thomas Müller szokásához híven magabiztosan értékesítette a lehetőséget, 1-0! Pár pillanattal később a vendégek instabil, zavart védekezését kihasználva újra egy világbajnok csapott le a HSV-re: Müller távoli lövését még védte Drobny, de a kipattanót Götze értékesítette: 2-0! A kényelmes előny tudatában egyre inkább régi formájában tündököltek a müncheni sztárjátékosok, az egyetlen kérdést a két klub közötti gólkülönbég szolgáltatta. A folyamatos veszélyt jelentő Arjen Robben egy gyors kontratámadást követően, távolról szerezte meg a mérkőzés harmadik találatát. Védjegyéhez híven jobbról befelé cselezve, 20 méterről bombázta a labdát a hosszú felsőbe.

[KGVID width=”640″ height=”360″]http://zippy.gfycat.com/PleasedUnfinishedKronosaurus.webm[/KGVID]

A második játékrészben sem bíztak semmit a véletlenre Pep Guardiola játékosai, a Shakthar elleni BL meccs előtt mindenképp szükség volt az óriási önbizalomtöltetre. Robben két perccel a fordulást követően újra lecsapott, ezúttal jobb lábára cselezve értékesítette a Bayern negyedik találatát. 4-0! Ez volt a holland 14. bajnoki találata, amivel vezeti a Bundesliga góllövőlistáját. Thomas Müller nem nézte tétlenül Robben dupláját, így az 55. percben ő is felzárkózott a kétgólosok közé: 20 méterről helyezett gyönyörűen Drobny kapujába. Pár másodperccel később újra mattolták a zavart hamburgi védelmet: Robben gyönyörű passzát Müller továbbította Lewandowski felé, akinek az üres kapu nem okozott gondot. 6-0! Beállása után 10 perccel Franck Ribéry is feliratkozott a mérkőzés jegyzőkönyvébe, szemfüles találatával már a hetedik gólnál tartottak a müncheniek – ekkor még 20 perc hátravolt a mérkőzésből, de Robben lecserélése után már nem játszott annyira gólratörően a Bayern. A magyar NB1-et is megjárt Rudnevs többször is próbálkozott a becsületgól megszerzésével, egyszer be is vette Neuer kapuját. A játékvezető végül les címén érvénytelenítette az érvényesnek tűnő találatot. A végső döfést végül Götze vitte be, amely egyenesen a hamburgiak legnagyobb vereségét jelentette: A kiváló formának örvendő német támadó az összekötő helyéről a hosszúba helyezett találatával alakította ki a 8-0-ás végeredményt.

[KGVID width=”640″ height=”360″]http://zippy.gfycat.com/ImpossibleSerpentineIvorybilledwoodpecker.webm?_=1[/KGVID]

Egy sima vereség, egy elfogadható döntetlen valamint egy gond nélküli győzelem után végül örömjátékot szolgáltatott Pep Guardiola csapata, ezzel kiváló formaidőzítéssel léphet pályára a Bajnokok Ligája
nyolcaddöntőjének odavágóján.

Mérkőzést követő nyilatkozatok:

Pep Guardiola: Jól játszottunk. A játékfelépítésünk gyorsabb volt mint legutóbb. Elégedett vagyok, hogy ez újra visszatért. Most a Bajnokok Ligájára koncentrálunk. Xabi Alonsonak voltak kisebb problémái az izomzatával, nem akartunk kockáztatni.

Bastian Schweinsteiger: Ha az ember úgy játszik, ahogy ma, az természetesen örömet okoz. Jól dolgoztunk, egyszerűen játszottunk és jól is mozogtunk. Sokat kommikáltunk a pályán. Így teheti az ember könnyebbé az életét. A játékfelépítésünk sokkal jobb volt mint múlt héten. Jobban támadtunk előre.

Robert Lewandowski: 8-0 – szuper teljesítmény! Számunkra mindig jó, ha sok gólt tudunk szerezni. Természetesen kedden egy teljesen más mérkőzés lesz, de jól felkészültünk. Örülök, hogy tényleg jól játszottunk.

Joe Zinnbauer: Ezt a napot soha nem feledem. 0-8-nál nincs szüksés magyarázatra, elnézést kell kérni a szurkolóktól. 0-8 – ez hihetetlen. Persze egy borzasztóan erős ellenfelünk volt ma. A fölényes győzelmük rendben volt. Most fel kell emelnünk a fejünket és a lehető leghamarabb el kell felednünk a mérkőzést, a Gladbach ellen reagálnunk kell.

Érdekességek, statisztikák:

  • A Hamburg 1751 bajnokin van túl. Először kaptak ki több mint hét gól különbséggel.
  • David Alaba 100. Bundesliga mérkőzésén léphetett pályára a Bayernben.
  • Robert Lewandowski a 150. Bundesliga mérkőzésén lépett pályára.
  • A Bayern történelme során negyedszerre győzött 8 gólos különbséggel. Legutóbb 1984-ben, 9:0-ra győzték le az Offenbachot.
  • A két klub 100. egymás elleni mérkőzéséből 59-et nyert meg a Bayern, a HSV csak 19-et.
  • A Hamburg a legutóbbi 5 meccsén 31 gólt kapott a Bayerntől.
  • Mario Götze 9 HSV elleni mérkőzésen 6 gólt szerzett.
  • Thomas Müller először vette ki részét 5 gólból is egy mérkőzésen.
  • A Bayern csak háromszor szabálytalankodott a mérkőzésen. Ennél kevesebb mutatót eddig még egy csapat sem produkált idén.
  • A HSV csak 59 párharcot nyert meg a 90 perc alatt. Ez idei szezon negatív rekodja.
  • Arjen Robben a 13. és 14. bajnoki gólját lőtte meg ma, így átvette a vezetést a góllövőlistán.
  • Holger Badstuber 154 nap után tért vissza a pályára. Legutóbb szeptember 13-án, a Stuttgart ellen lépett pályára.
  • Mario Götze 8 góltalan meccs után talált be ismét. A 9 szezongóljából 8-at az Allianz Arénában szerzett.
  • Robbennek két gól hiányzik, hogy beállítsa egyéni rekordját: A holland a 2009/10-es szezonban 16 gólt lőtt, most 14-nél jár.
  • Gaudino 22 passzból 21-et sikeresen a csapattárshoz juttatott.
  • Schweinsteiger 5 kulcspasszt osztott ki és 92 százalékos pontossággal passzolt.





A Bild osztályzatai:

Neuer 3 – Rafinha 3, Benatia 3, Badstuber 3, Bernat 2 – Schweinsteiger 2, Alaba 2 – Robben 1, Müller 1, Götze 1, Lewandowski 2

Cserék: Ribéry 2, Gaudino 3, Pizarro 3

FC BAYERN 8:0 (3:0)HAMBURGER SV
FC Bayern Neuer – Rafinha, Benatia (59. Ribéry), Badstuber, Bernat – Schweinsteiger – Robben (71. Pizarro), Müller (66. Gaudino), Götze, Alaba – Lewandowski
Cserék Reina, Dante, Rode, Weiser
Hamburger SV Drobny – Götz, Djourou, Westermann, Marcos (57. Ostrzolek) – Stieber, Díaz, van der Vaart (57. Jiracek), Jansen – Rudnevs, Olic (24. Müller)
Cserék Adler, Rajkovic, Gouaida, Kacar
Játékvezető Michael Weiner (Ottenstein)
Nézők 75.000 (teltház)
Gólok 1:0 Müller (21.), 2:0 Götze (23.), 3:0 Robben (36.), 4:0 Robben (47.), 5:0 Müller (55.), 6:0 Lewandowski (56.), 7:0 Ribéry (69.), 8:0 Götze (88.)
Sárga lap – / van der Vaart

A mérkőzés összefoglalója: 

http://www.dailymotion.com/video/x2h7mno_bayern-munich-8-0-hamburg_sport

Hozzászólnék

0 hozzászólás

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top