Egyéb

Alaba: Jól érzem magam a Bayernben

Nem érdeklik a Real Madriddal kapcsolatos pletykák a Bayern játékosát.

alabaasd

David Alaba, a Bayern világklasszis balhátvédje ezen a héten az osztrák válogatottal EB selejtezőkön vesz részt. Ennek örömére az osztrák Laola1 szólaltatta meg őt pár gondolat erejéig.

Alaba a Bayern és az osztrák válogatott edzőjének is óriási értéket jelent – többek között azért, mert számtalan pozícióban képes kiváló teljesítményre. Pep Guardiola emiatt korábban egyenesen az „FC Bayern ajándéka” jelzővel illette. Az idei szezonban már nem csak baloldali szélsővédőként, de belsővédőként, szélsőtámadóként, védekező középpályásként és támadó középpályásként is szerephez jutott a hazájában az év sportolójának és az év labdarúgójának is megválasztott játékos.




Ez a válogatott számára is hasznára válhat, ahol leginkább a középpálya közepén játszik, és játszott már korábban is. „Most több játéktapasztalatom van ezen a poszton, mint korábban. Ily módon fejlődöm és leszek még inkább a válogatott hasznára. A legutóbbi meccsen négy pozícióban játszottam: Közép-bal és jobboldalon a középpályán, balbekként és középsővédőként” – nyilatkozta Alaba nem egészen a büszkeség hiánya nélkül.

A legutóbbi partit 2-0-ra elveszítette a Bayern, de ami sokkalta nagyobb veszteséget jelent, az Arjen Robben 6-8 hétig tartó kiesése: „Ez nagyon szomorú, ő hihetetlenül fontos számunkra.” – kommentálta Alaba az esetet, de megszólalt a Real Madriddal kapcsolatos pletykákról is, amelyet a Marca szellőztetett meg pár napja.

Pletyka: A Marca szerint a Real Madrid kísérletet fog tenni David Alaba megszerzésére. Ahogy a mondás tartja, próbálkozni lehet. 🙂

Posted by Bayern München Magyarország on 2015. március 15.

„Erre nem gondolok. Nagyon jól érzem magam a Bayernben. A következő hetekben sok fontos feladat vár ránk.” – mondta a kedvenc szerepkörében, a középpálya közepén egyre több szerephez jutó, 2018-ig érvényes szerződéssel rendelkező Alaba.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top