A Bayern mestere a Barca elleni vereség után, az Augsburg elleni találkozó előtt válaszolt az újságíróknak.
A visszavágó esélyeiről: Még van 90 percünk. Reális vagyok. Nem lesz egyszerű, de egy küzdő vagyok, megfogom próbálni.
A játékosairól: Ez a 13-14 játékos a hősöm, aki ott volt a Barcelona ellen. Mindent megtettek, mindent megpróbáltak. Természetesen keserű és csalódott vagyok az eredmény miatt. De mindent megtettünk, német bajnokok vagyunk és a kupasorozatokban pedig az elődöntőig eljutottunk.
Az elkövetkezendő napok koncentrációjáról: Nem egyszerű. A sportban egy célért küzdünk. A Bundesligában nincs már több nagy célunk, csak olyan kisebb célokkal rendelkezünk, mint például meccseket nyerni vagy kevesebb gólt kapni. De a lehető legjobban kell játszanunk – a szurkolóinkért.
Az elvárásról: Tavaly, a triplázás utáni évben, a leggyorsabb bajnoki címet ünnepelhettük. Most április-májusban még minden sorozatban álltunk. Természetesen Barcelonában többet akartunk elérni. De a legfontosabb: Még mindig állunk. Nem a nyolcaddöntőben estünk ki. Megértem, hogy egy 0-3 után rossz a hangulat, mert az elvárás ekkora. Ha győzünk, nem minden jó, ha kikapunk, nem minden egy katasztrófa.
A Barca elleni meccsről: Ezen a szinten az ellenfél mindig jó. A csapatom rendkívüli volt, ezért nincs okom arra, hogy a játékosaimat sirassam. Nagyon nagyon elégedett vagyok a Barcelonában nyújtott teljesítményünkre. A körülményekhez képest nagyon jól csináltuk. A második félidőben jól kontrolláltuk a játékot, habár kevés gólhelyzetünk akadt. Hogy milyen jó Lionel Messi, azt tudjuk. A döntő a harmadik gól volt, ennek nem szabadott volna megtörténnie. De általánosságban elégedett vagyok. Az utolsó 15 percig jól teljesítettünk.
Az új szezon terveiről: A Mainz elleni meccsen megkapjuk a Salátástálat, ezután ünnepelni fogunk, majd ezután beszélünk az új szezonról és elemezzük a keretet. Most nincs időm erre gondolni és erről beszélni.
A gyakran kritizált Götzéről: Mario a legjobb profi, akivel találkoztam. Megvan a saját maga játékstílusa és a kvalitásai. Ezért van szükségünk rá, mindegy, hogy keveset vagy sokat fut-e. Mario egy szenzibilis játékos, az élete a futball. Ő egy fiatal játékos nagy potenciállal. Örülök, hogy az edzője lehetek.
A visszavágó esélyeiről: Az Augsburgra kell koncentrálnunk. Esélyünk csak akkor lehet, ha az Augsburg ellen jól játszunk.
Müller lecseréléséről: Az én döntésem volt. Ha a szurkolók vagy az újságírók azt gondoljá, hogy hiba volt, el kell fogadnom. Mindent a csapat érdekében teszek.
A személyi helyzetről: A Barcelonában pályára lépett játékosok fittek. Az elmúlt három hónapban személyi prolémáink voltak. Természetesen az Augsburg ellen is rotálni fogunk.