Bajnokok Ligája

Előzetes: FC Bayern – Dinamo Zagreb

A BL csoportkörének második fordulója következik.

dinamo

Folytatódnak az angol hetek, ezúttal Bajnokok Ligája mérkőzés következik – az Allianz Arénában idén először. A szezonban eddig 100%-os, 9 meccsből 9 győzelmet arató és mindezt 29:4-es gólaránnyal teljesítő Bayern a 45 tétmérkőzés óta veretlen, a legutóbbi 10 horvát bajnokságot behúzó Dinamo Zagreb ellen mérkőzik. A zágrábiak az első körben némi meglepetésre, de nem érdemtelenül verték meg az Arsenalt 2-1-re, míg a Bayern 3-0-ra győzött Pireuszban, az Olympiakos stadionjában.

Pep Guardiola a hétfői sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet a horvátok kiemelkedő képességeire: a csapat rendezettségére, szervezettségére, agresszivitására és keménységére, de szép jelzőkkel illette Zagreb fiatal tehetségeit is, akik között ott van a nyáron Bayernnel is szóba hozott 18 éves Ante Coric és a 20 éves Marko Pjaca is. Az ellenfél tisztelete mellett a cél egyértelmű: „Ez egy nagyszerű lehetőség számunkra, hogy megtegyük a következő lépést és hat pontunk legyen. Ha kvalifikálni akarsz a nyolcaddöntőbe, hazai pályán az összes, idegenben pedig legalább egy meccset meg kell nyerned. Az egyik felét már teljesítettük.”

A 17-szeres horvát bajnok Dinamo Zagreb vezeti hazája bajnokságát, 11 mérkőzésből 6 győzelem és 5 döntetlen áll a nevük mellett- mindezt 24:5-ös gólarány mellett érték el. Idegenben 5 meccsen csak 2-szer győztek, 3-szor pedig ikszeltek. Ami a nemzetközi labdarúgást illeti, történelme során nem sok babér termett a Dinamonak: az eddigi négy BL csoportküzdelmükből egyszer sem jutottak tovább. A 11/12-es idényben 6/6 vereséggel és 3:22-es gólaránnyal, míg 12/13-ban 1 döntetlennel és 5 vereséggel hullottak ki a csoportból – úgy, hogy három idegenbeli meccsükön egyetlen gólt sem szereztek. Legutóbb 1998-ban győztek idegenben a BL-ben.

Természetesen az egy más csapat volt, a jelenlegi Dinamo Zagrebet illik komolyan venni. Mint mindig, a Bayern játékosai az egészséges önbizalom mellett ezt is teszik – elsősorban azonban csak a saját játékuk érvényesülésére koncentrálnak, ezt Alaba és Boateng is elmondta a hétfői sajtótájékoztatón. „Ha előhívjuk a teljesítményünket, begyűjtjük a következő három pontot. Akkor hat pontunk lesz, az tökéletes rajt lenne.” – mondta Lahm. „Az Arsenal ellen győztek, de természetesen győzni akarunk és az első helyen akarunk maradni.” – nyilatkozta Boateng. „A játékunkat kell játszanunk és ellen kell állnunk nekik.” – mondta a meccsel kapcsolatban Alaba. A Bayernnél egyértelműen az elmúlt 1,5 meccsen 7 gólt szerző Robert Lewandowski az elsődleges, de természetesen nem az egyetlen veszélyforrás, ugyanis a bajorok szezonbeli góljai 9 játékos között oszlanak el. A 29 találatból 18-at a Müller-Lewandowski páros szerzett.

Zoran Mamic: Kiváltság számomra és a csapatom számára, hogy itt lehetünk. A világ legjobb csapata ellen fogunk játszani. Tudjuk mennyire erősek, de ők is emberek. Van egy elképzelésünk holnapra: védekezőleg kell játszanunk, de nem csak úgy, megakarunk próbálni támadni és lehetőleg gólt szerezni. Megpróbálunk veszélyesnek lenni és mindent kiadunk egy jó eredmény érdekében. A Bayern nagyon veszélyes. 300%-ban koncentráltnak és ébernek kell maradnunk. Sorozatbeli 45 meccs vereség nélkül nagyszerű. Mindannyian reméljük, hogy a holnapi meccs után ez 46-ra nő.

Közös múlt:

UEFA-kupasorozatban a Bayern még soha nem találkozott horvát ellenféllel. A Vásárvárosok kupája 62/63-mas idényében viszont megmérkőztek egymással a jelenlegi ellenfelek: egy 0-0-ás döntetlen és egy 4-1-es vereség után a Bayern akkor kiesett.

A Dinamo Zagreb UEFA versenysorozatban eddig 10 meccset játszott német ellenféllel, mérlegük nem mondható fényesnek: 8 vereség mellett mindösszesen 2 döntetlent tudtak kicsikarni, a 21 bekapott gól mellett pedig csak 9-et szereztek.

Hiányzók:

A védelemből Badstuber, Benatia és Kirchhoff játéka esélytelen, míg a középpályáról a Robben-Ribéry páros mellett Arturo Vidal fog kisebb térdsérülés miatt hiányozni, de Sebastian Rode kerettagsága is kérdéses. Robben ezen hét folyamán minden bizonnyal már a csapattal edzhet, a francia állapota továbbra is kilátástalan, de a klub reménykedik a 2015-ös visszatérésében. Javi Martínez hosszú idő után akár kezdőként is pályára léphet.

A horvátoknál Pavicic, Schildenfeld és Sovsic sérült, Sigali játéka pedig kérdéses.

Érdekességek, statisztikák:

  • A Bayern a legutóbbi hat hazai BL meccsét 22:3-mas összgólaránnyal nyerte meg: 1-0 Manchester City, 2-0 AS Roma, 3-0 CSZKA Moszkva, 7-0 Shakthar, 6-1 Porto, 3-2 Barcelona
  • A Bayern 200 mérkőzést játszott a BL-ben – horvát csapat ellen azonban még soha.
  • Keddi BL ellenfelünk, a Dinamo Zagreb 45 tétmérkőzés, azaz 2014. november 27.-e óta veretlen (29 győzelem, 16 döntetlen)
  • A Dinamoban megfordult a Bayern két egykori horvát játékosa, Mario Mandzukic és Ivica Olic is.
  • A Dinamo a legutóbbi 10 évben bajnok lett Horvátországban.
  • A Dinamo Zagreb 17-szeres bajnok és 13-szoros kupagyőztes hazájában.
  • A Dinamo eddigi legnagyobb sikere az 1967-ben megnyert Vásárvárosok kupája cím.
  • A Dinamo ötödszörre vesz részt a BL csoportkörében, legutóbb a 12/13-mas szezonban tette ezt meg. Továbbjutniuk soha nem sikerült.
  • A 2012/13-mas szezonban csoportutolsóként estek ki a horvátok a PSG, a Porto és a Dinamo Kijev ellenfeleként. Egyszer tudtak döntetlent elérni, a többi meccsükön kikaptak.
  • A Zagreb első fordulóbeli, Arsenal elleni sikere 1999 óta az első győzelem, amelyet otthon arattak a horvátok.
  • A Dinamo Zagreb a legutóbbi hat idegenbeli BL meccsét elbukta, összességében 9 meccs óta nyeretlenek a királykategóriában.
  • A Dinamo Zagreb legutóbb 1998-ban, az Ajax ellen győzött idegenben a BL-ben.
  • A Zagreb 11 meccs után veretlenül vezetik a horvát bajnokságot, összességében pedig már 45 tétmérkőzés óta veretlenek. Legutóbb 2014 novemberében kaptak ki.
  • A Dinamo edzője, Zoran Mamic játékospályafutása során megfordult a Leverkusen és a Bochum csapatában is.

Előzetes kezdőcsapatok:

FC Bayern: Neuer; Lahm, Boateng, Alaba, Bernat; Vidal, Xabi Alonso, Thiago Alcántara; Müller, Lewandowski, Douglas Costa.

Dinamo Zagreb: Eduardo; Măţel, Taravel, Benković, Pivarić; Soudani, Ademi, Machado, Antolić, Fernandes; Pjaca

Játékvezető: A 36 éves fehérorosz Aleksei Kulbakov pályafutása során a Bayernnek és a Dinamonak sem vezetett még mérkőzést, összesen 6 találkozót fújt a BL-ben.

Közvetítés: 2015. szeptember 29, 20:45 @ Sport1 ÉLŐ

 

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top