Egyéb

Miért dönt Guardiola a Bayern mellett?

6 indok, amiért Pep hosszabbítani fog a Bayernnel.

A Bayern München álomszerű szezonkezdete ellenére Pep Guardiola jövője továbbra is kérdéses, hónapok óta spekulálnak a 2016 nyaráig érvényes szerződéssel rendelkező katalán lehetséges hosszabbításáról. Egy valami viszont biztosnak tűnik: A Bayern vezetőségének szüksége van a mihamarabbi válaszra, ugyanis minden eshetőségre fel kell készülniük. Ezért még 2015-ben, azaz két és fél hónapon belül pont kerülhet az ügy végére. Rummenigge és Sammer nem győzi ismételni, hogy nagyon szívesen hosszabbítanának a csapatával számtalan rekordot megdöntő 44 éves edzővel. Már a tavalyi szezonban, a szurkolók által megütött kritikusabb hangvétel és Jürgen Klopp dortmundi távozása ellenére élt bennük a hosszabbítás szándéka, most azonban, a hibátlan szériának köszönhetően mindent bevethetnek majd a katalán maradása érdekében.

Hogy mi szólhat a hosszabbítás mellett?

1. Család

Pep Guardiola egy családcentrikus apa, ezért az FC Bayern, Németország, és München városa is tökéletes hely a saját maga és családja boldogságának. Többször hangoztatta, hogy felesége és gyermekei is jól érzik magukat Münchenben és számára ez az egyik legfontosabb tényező. Pep saját maga is otthonra lelt a városban, így távozása az adott körülmények között érthetetletlen lenne. A klubban is megtalálta a helyét, a Bayern professzionalizmusa és családi légköre egy olyan tökéletes párosítást jelenthet neki, amely marasztalhatná őt jelenlegi állomáshelyén.

2. Keret

Érkezésekor elmondta, elsődlegesen a játékosok és a klub kultúrája miatt választotta a Bayernt. Az eddigi két és fél év alatt ráadásul még inkább a saját arculatára tervezte a játékosállományt. Olyan focistákat csábított Münchenbe, akik jelentős erősítéssel szolgáltak a csapat számára. Első évében rögtön megszerezte Thiagot, a középpálya egyik legkreatívabb elemét, de megkapta Götzét is a Dortmundból. A második szezonjában Lewandowski, Bernat, Alonso és Benatia jött, míg idén nyáron Vidal, Kimmich, Costa és Coman személyében érkezett az erősítés. Bár az átigazolások terén állítólag szabad kezet kért, sok esetben nem volt megoldható a kérelme. Neymar és Sterlinget sem tudta, vagy akarta megszerezni a klub. Michael Reschke viszont kiváló tehetségeket ajánlott a mester figyelmébe: Többek között Joshua Kimmichet, és mint kiderült, Costa és Coman leigazolásában is meghatározó szerepe volt – egyelőre mindhárman telitalálatnak számítanak a jövőre, de már a jelenre való tekintettel is. A Bayern technikai igazgatójának Vidal megszerzésében is döntő szava volt, így jelenleg egy olyan segítő áll Guardiola rendelkezésére, akinek ízlésvilága és ismerettsége is kedvezhet a katalán elképzeléseinek. Általában Rummenigge és Sammer is üdvözli döntéseit, az átigazolások terén egy húron pendül a vezetőséggel. Egy tavalyihoz hasonló sérüléshullám a keret mélysége miatt nem okozhat gondot, ugyanis jelenleg mind taktikailag, mind a játékosok minőségében is sokkal több lehetőség áll a mester rendelkezésére. Példának okáért, a bajorok a Robben-Ribéry páros nélkül produkálták eddigi legjobb Bundesliga és BL rajtjukat is.

3. Játékosok

Pep Guardiola imádja játékosait – akik természetesen világklasszis képességekkel rendelkeznek. Neuer személyében a világ legjobb söprögetője – kapusa, Alaba, Boateng, Lahm személyében posztjukon talán a világ legjobbjai állnak a védelemben rendelkezésére, de Rafinha játékát és személyiségét is imádja. Pep imádja a középpályásokat – van is belőle neki egy rakattal. Szinte mindegyikükről – és nem csak róluk – óriási tisztelettel beszél és magasztalja képességeiket. Nem csak szereti és kedveli, de ha kell, foggal és körömmel védelmezi is őket. A támadók közül is csak világklasszis áll rendelkezésére: Lewandowskit és Müllert is egyaránt kedveli és ajnározza. Összességében elmondható, hogy mind emberileg, mind játékosilag is egy kiváló csapat jött össze – amellyel az edző természetesen nagyon elégedett lehet, és az is.

4. Tehetségek

Csakúgy mint játékstílusban, az átigazolások terén is kombinatív a Bayern. A kész sztárok (Vidal) mellett még nem befutott, de potenciállal rendelkező fiatal játékosok (Costa) és még fiatalabb tehetségek leigazolása (Coman, Kimmich) áll a célkeresztben. Természetesen a saját nevelésű játékosokra is nagy hangsúlyt fektet a jövőben is a klub, Guardiola már az előző csapatában is szeretett fiatalokat építeni csapatába. A közeljövőben Fabian Benko, Gianluca Gaudino vagy Niklas Dorsch bővíthetik a klub proficsapatának állományát, de többek között könnyedén kaphat lehtőséget Steeven Ribéry, Franck öccse is. Odegaard leigazolásának komoly szándékai óta körvonalazódni látszik, hogy a Bayern próbál rárepülni a legnagyobb európai tehetségekre is. A Guardiola-Bayern München párosítás vonzóerő lehet a fiatalok számára – ezáltal természetesen Pep számára is.

5. Taktika

Pep Guardiola teljesen más stílusban kezdte el játszatni a focit, mint amivel Jupp Heynckes történelmi eredményeket ért el. A katalán elképzelései két és fél év után kezdődnek el igazán körvonalazódni, ennyi idő kellett a játékosoknak, hogy alkalmazkodjanak a játékstílushoz és érjenek el olyan rugalmasságot, amelyet a Pep foci hordoz magában. A 44 éves edző szinte már anyanyelvi szinten beszél németül, így a korábbi időszakhoz képest most sokkal több csatornán képes eljuttatni mondanivalóját a játékosok számára. Szemmel láthatóan Guardiola is feladott pár elemet eredeti elképzeléseiből a csapat eredményessége érdekében, így egyfajta Jupp-Pep féle ötvözetet vélhetünk felfedezni a csapat játékéban, mindezt jelentősen megerősödött passzjátékkal és sokkal sokrétűbb taktikai elemekkel és felállásokkal megspékelve. A háromvédős rendszeren keresztül, a négyvédős felálláson át az egy szűrőstől a három szűrősig, az egy csatárostól a négy csatáros hadrendig bármilyen taktikával pályára léphetnek a játékosok – ráadásul mindezt akár cserék nélkül, mérkőzés közben több alkalommal megoldva. A két éves munka gyümölcsét nem valószínű, hogy ilyen hamar kidobná Guardiola. Pár évig még élveznie és maximalista lévén még tovább kell tökéletesítenie a csapat játékát.

6. Hova máshova?

Ha távozik is a Bayerntől, kérdés hova igazolhatna a mester. Korábban és legújabban is a Manchester Cityvel hozták szóba, az angol klub filozófiája viszont távol áll Guardioláétól. Kétségtelen, hogy De Bruyne, Sterling, David Silva és a többi kiváló egyéni játékos, valamint korábbi jó barátja, Txiki Begiristain ügyvezető és az angol bajnokság egy vonzóerő lehet számára, de nem jelenleg. A Bayern, mint klub szervezettsége és az a fegyelem, amelyet a német klub képvisel, sokkal közelebb áll Pephez, mint az olajmágnás City pénzkibocsátó filozófiája. Ráadásul a saját elképzeléseinek beültetését is a nulláról kellene új csapatában elkezdenie. Angliában a Chelsea játékosállománya nem alkalmas a stílusára, az Arsenalnál pedig pár évig még Wenger boldogítja a népet. Spanyolországban egyértelműen egy klub jöhet szóba: Korábban viszont elmondta, nem tervezi, hogy visszatér Barcelonába. Olaszország természetesen nem fekszik az ő stílusához. Opció lehet a spanyol válogatott kispadja is, az időszakos munka viszont nem biztos hogy ízlene a futballmániás edzőnek. A Bayernnél jobb helyet jelenleg aligha találna, a csapat játéka lenyűgözi őt. Miért fosztaná meg magát az örömtől, amelyet játékosai nyújtanak számára?

Szavazz!

  • Musiala (már most) legendás találata a Köln ellen (43%, 244 Votes)
  • Matthijs de Ligt süvítő átlövése Freiburgban (20%, 116 Votes)
  • Joshua Kimmich egyenlítő bombagólja az Augsburg ellen (19%, 109 Votes)
  • Joshua Kimmich szabadrúgásgólja Frankfurtban (és a ködben) (5%, 26 Votes)
  • Leroy Sané mesteri találata az Inter otthonában (4%, 25 Votes)
  • Leroy Sané szólója a félpályáról a Lipcse elleni Szuperkupa-meccsen (4%, 21 Votes)
  • Benjamin Pavard Di Caniót idéző gólja az Augsburg ellen (2%, 12 Votes)
  • Eric Maxim Choupo-Moting gólja az Inter ellen, hazai pályán (1%, 8 Votes)
  • Mathys Tel tekerése a Viktoria Köln elleni kupamérkőzésen (1%, 6 Votes)
  • Leroy Sané jobblábas bombája Bochumban (0%, 2 Votes)

Total Voters: 569

Betöltés ... Betöltés ...

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top