Bundesliga

Előzetes: Hannover 96 – FC Bayern

A Bayern 30 éve nem kapott ki az év zárómeccsén.

Idei utolsó mérkőzése előtt a Bayern 5 ponttal vezeti a tabellát az üldöző Borussia Dortmund előtt, így mindenképp őszi bajnokként vonulhat a téli szünetre. A jelenlegi legfontosabb kérdést azonban jelenleg nem a Hannover elleni találkozó, hanem Pep Guardiola jövője szolgáltatja. Hogy marad-e a katalán, azt akár a mérkőzést követő órákban, de inkább vasárnap tudhatjuk meg. Egyelőre még semmi sem biztos, de a tendencia egyre inkább azt mutatja, hogy Carlo Ancelotti nyáron egy hároméves szerződés keretein belül váltja majd a jelenlegi mestert. Pep a szombati sajtótájékoztatón utalt rá, hogy a Bayern vezetősége már mindent tud a döntéséről.

Hogy az év zárómeccséről is szó essen: Két kapus mellett csak 13 játékos áll majd az edző rendelkezésére, Lahm is kidőlt a jelenleg kiesésre, rájátszásra álló Hannover ellen. „Nincsenek kényelmes helyzetben a tabellán. És láttam milyen jól játszottak a legutóbbi hazai meccsükön az Ingolstadt ellen. De optimista vagyok. Azt hiszem, hogy jó meccset fogunk abszolválni.” – mondta Guardiola, majd összegezte az őszi szezont is: „A mérleg őrületes. Ez a legjobb játékstílus, amióta itt vagyok. Nagyon büszke vagyok ezekre a játékosokra.”





A Stieber Zoltán iránt állítólagosan érdeklődő hannoveriek 10 vereség és 2 döntetlen mellett csak 4 győzelmet gyűjtöttek be, góljaik száma pedig alig haladja meg a mérkőzésenkénti egy találatot. Hazai pályán sem büszkélkedhetnek, 5 vereség mellett csak 2-szer diadalmaskodtak, ezzel a Werder mögött az övék a leggyengébb mérleg saját közönségük előtt.

A mérkőzést megelőző napon négy világbajnok és egyben bevethető játékosunk szerződését is meghosszabbította a klub. Müller 15, Boateng 12, Martínez 9, Alonso pedig a Bild szerint évi 8 millió eurót fog keresni nyártól.

Hiányzók:

Pep Guardiola szerint a Hannover elleni mérkőzésre mindösszesen 13 mezőnyjátékos és a 2 kapus áll rendelkezésére. Akik nem lesznek ott: Alaba, Bernat, Lahm, Benatia, Robben, Costa, Ribéry, Götze. Ha minden jól alakul, mindannyian már egészségesen lehetnek ott a januári edzőtáborban.

Közös múlt:

Összesen: 55 meccs, 38 győzelem, 8 döntetlen, 9 vereség | 153:56-os gólarány
A Bundesligában: 52 meccs, 35 győzelem, 8 döntetlen, 9 vereség | 144:52-es gólarány
Hannoverben a Bundesligában: 26 meccs, 12 győzelem, 6 döntetlen, 8 vereség | 54:34-es gólarány.

A két klub legutóbbi 8 tétmérkőzését egyaránt a Bayern nyerte. A tavalyi szezon müncheni meccsén 4-0-ás, Hannoverben rendezett találkozóján pedig 3-1-es Bayern győzelem született.

Érdekességek, statisztikák:

  • A Hannover a Stuttgarttal egyetemben a legtöbb vereséget szenvedte el az idei bajnokságban, szám szerint 10-et. A Hannovernek legutóbbi 44 évvel ezelőtt volt ennyi veresége.
  • A bajorok már őszi bajnokként utaznak a mérkőzés helyszínére, sorozatban ötödször lettek elsők féltávon. Ilyen szériát még egyik csapat sem tudott kidolgozni.
  • A Bayern a 2015-ös naptári évben 6 Bundesliga meccset veszített el.
  • Manuel Neuer a 300. Bundesliga mérkőzésén lép pályára, az eddigi 299 találkozóján 238 gólt kapott, 142-szer pedig lenullázta az ellenfeleket.
  • A Bayern 30 éve veretlen az év utolsó mérkőzésén (16 győzelem, 14 döntetlen).
  • A Hannover a 2002-es feljutása óta soha nem győzött az év zárómeccsén (7 vereség, 6 döntetlen).
  • A két klub legutóbbi 8 meccsét a Bayern 30:4-es összgólaránnyal nyerte meg.
  • A 2015-ben lejátszott 33 bajnokin a Bayern 77 pontot gyűjtött be, a Hannover csak 27-et,

Előzetes kezdőcsapatok:

Zieler – Sakai, Marcelo, Schulz, Albornoz – Gülselam, Sané – Karaman, Andreasen, Prib – Saint-Maximin

Neuer – Kimmich, Martinez, Boateng, Rafinha – Alonso – Müller, Vidal, Thiago, Coman – Lewandowski

Játékvezető: Manuel Gräfe

Közvetítés: Szombat 15:15 @ Eurosport2 élő

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top