Interjúk és nyilatkozatok

Coman: Azt kívánom magamnak, hogy több évet maradhassak itt

A 19 éves francia válogatott játékos a Bundesliga.de-nek nyilatkozott.

coman-100-_t-1444113482074_v-16to7__retina

Kingsley Coman, először élhetett át itt téli szünetet. Hogy érzi magát?
Amióta augusztus végén az FC Bayernhez érkeztem, röviddel karácsonyig szinte háromnaponta játszottunk. Sérülésmentes maradtam, mindazonáltal a végén egy kissé fáradt voltam. És mondhatom, ez a szünet nagyon jót tett nekem, újra feltölthettem az akkumat és sok erőt is gyűjthettem.

Mit tesz egy játékos a téli szünetben, hogy újra energiát gyűjtsön?
Két teljes hét szabadságunk volt. Ezt az időszakot a családommal töltöttem el Párizs közelében. Nagyon sokat aludtam.

Ezt a szabadidőt kihasználta, hogy felfogja, mit teljesített az elmúlt öt hónapban?
Számomra ismert, hogy az FC Bayernnél tett első lépésem nagyon pozitív volt. Nem gondoltam volna, hogy rendszeresen játszhatom. A vezetőség kétségtelenül mondta, hogy eljön az én játékidőm, de gyakran állítottak be kezdőként is. A sok sérülés által, de Pep Guardiola bizalmát is élvezve teljesítettem az elvárásokat. De most ezt a felfelé mutató tendenciát feltétlenül megakarom erősíteni a tavaszi szezonban.

Mindenekelőtt mi volt annyira pozitív a szezon első felében?
Elsősorban az a támadó játékstílus, amely nagyon jól áll nekem. Az FC Bayernnél gyakran nálam a labda és a játék is nagyon támadószellemű. A Juventusnál nagyobb volt a meccsek előtti nyomás, Münchenben nyugodtabb, ez az ami hihetetlenül jól passzol.




Milyen célokat tűzött ki az új évre?
Itt megvan a lehetőségem, hogy sok címet nyerjek. Először is, német bajnokok akarunk lenni. Személy szerint ez lenne a harmadik címem sorozatban, miután tavaly a Juventusszal olasz, előtte a PSG-vel lettem francia bajnok. Ezután szeretnénk a Német kupát is megnyerni. A Bajnokok Ligájában is nagyon sikeréhesek vagyunk és a maximumot akarjuk kihozni belőle.

És hosszútávon?
Azt kívánom magamnak, hogy több évet maradhassak az FC Bayernnél. Itt nagyszerű a környezet, nagyon boldog vagyok. De ez csak rajtam múlik: Ha továbbra is nyújtom a teljesítményemet, akkor több, mint két évet maradhatok Münchenben.

Mely csapatokat tartja a legfőbb konkurenciának a bajnoki címért folyó küzdelemben?
A Borussia Dortmundot komolyan kell vennünk. A nyolc pont előny az egy jó alap, de gyorsan más irányba fordulhatnak a dolgok. Addig továbbra is padlógázt kell adnunk és meg kell próbálnunk minden meccset megnyerni.

Melyik Bundesliga stadion tette önben a legnagyobb benyomást?
A mi arénánkat fantasztikusnak találom., nagy örömet okoz játszani itt. Az felfoghatatlan, hogy minden meccs teltházas. Vendégként a wolfsburgi stadion tetszett, a vászon benyomást tett rám. A Borussia Mönchengladbach otthonában is nagyon erős volt a hangulat. Ez a liga hihetetlenül népszerű. Tetszenek más stadionok is, mint például Dortmundban vagy Hamburgban.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top