Német Kupa

Német Kupa: Továbbjutás Bochumban, felkészül a Werder

Sorozatban nyolcadszor került be a kupa elődöntőjébe a Bayern.

BOCBAY_get_100216_5.variant846x476

A Bayern nehézkes első félidő után, de végül Lewandowski két és Thiago egy góljával könnyed győzelemmel kvalifikálta magát a Német kupa elődöntőjébe, ahol Kleinheisler László csapatát, a Werder Brement fogadja majd az Allianz Arénában. A mérkőzés fő fordulópontja Simunek utolsó emberkénti szabálytalansága volt Robbennel szemben, amelynek során a játékvezető kiállította a Bochum védőjét. Müller a két gólpassza mellett az ebből kialakult büntetőt elhibázta. Gólösszefoglaló itt.

Pep Guardiola a Bayer Leverkusen elleni gólnélkül döntetlenhez képest két változtatással küldte pályára csapatát, Vidal és Coman helyett ezúttal Thiago és Müller kapott lehetőséget a kezdőben. Ami a taktikai felállást illeti, a Bayern a meccs során gyakran váltott formációt és a játékosok is különböző pozíciókban szerepeltek. Az alapfelállás szerint Neuer előtt az Alaba, Badstuber, Kimmich hármas felelt a védekezésért, előttük Alonso szűrt, egy sorral feljebb pedig a Costa, Müller, Robben trió támogatta a továbbra is lenyűgöző formában lévő Robert Lewandowskit. A második félidőben Rafinha és Bernat beállásával két visszatérője is volt a csapatnak, de a Leverkusen ellen kisebb rúgást összeszedő Vidal is pályára léphetett.




Mérkőzés:

A mérkőzés menetét több tényező, így a pálya kifogásolható állapota és a heves esőzés is hátráltatta. A Bayern a meccs elejétől irányította a mérkőzést, veszélyes helyzetek viszont a lelkesen és szervezetten játszó Bochum előtt is jócskán adódtak, a hazaiak kis szerencsével a vezetést is megszerezhették volna. Lewandowski 6. percben megeresztett nem jól eltalált távoli lövésére Terodde két perc múlva válaszolt, utóbbi nem sokkal hibázta el a kapu hosszú sarkát. A következő komolyabb helyzet Robben előtt adódott, 20-25 méterről kínálta meg Riemannt egy jól eltalált lövéssel, a kapus viszont könnyedén fogta a középre érkező labdát. A Bochum többször is veszélyes kiugratással próbálkozott, ezekből néhányat a kapujától a félpálya közepéig is kifutó Manuel Neuer akadályozott meg. A megnyugtató vezetés végül a 38. percben született meg egy gyönyörű Müller-Lewandowski összjáték révén, a lengyel helyezett lövése a kapufát érintve jutott a hálóba. 1-0! A félidő előtt két gólra nőhetett volna a Bayern előnye, de a Robben buktatásáért megítélt büntetőt Müller elhibázta, a Riemannról kipattant labda végül a lécről az alapvonalon kívülre hullott. Simunek szabálytalanságát azonnali piros lappal honorálta Dankert játékvezető.

A hazaiak emberhátránya miatt a második félidő jóval nagyobb Bayern fölényt hozott, a Bochum nem is volt már képes további helyzetek kialakítására. A 49. percben Robben fejese után adódott komolyabb lehetőség, a 61. percben viszont újabb gólt értékesített a Bayern, Müller középre tett labdájára a szezonbeli első gólját szerző Thiago érkezett a védőt megelőzve jó ütemben. 2-0! Három perccel később Müller, újabb négy perccel ezt követően Costa, majd a 85. percben Robben előtt kínálkozott óriási, kihasználatlanul maradt lehetőség. Az utolsó percben Vidal megszerzett labdáját Robben továbbította a kiugró Lewandowski felé, aki kegyetlenül kihasználta a mérkőzés utolsó ziccerét. 3-0, megérdemelt Bayern győzelem született! A Bayern-Werder meccs mellett Hertha-Dortmund elődöntőt rendeznek április 19/20-án a Német kupában.

Mérkőzést követő nyilatkozatok:

Pep Guardiola: Természetesen nagyon örülünk az elődöntőbe jutásnak. Sok szerencsét a csapatomnak! Nagy gratuláció illeti a Bochumot is! Sokat beszéltünk a játékosokkal és tudtuk, hogy nehéz meccs lesz. A büntető és a kiállítás után a második félidőben jobban kontrolláltuk a mérkőzést.

Robert Lewandowski: Az első gólig nem volt egyszerű. A Bochum nagyon jól játszott. A kupa mindig veszélyes, amíg 0-0 az eredmény, de a gól és a kiállítás után egyszerűbb volt. A második félidőben nagyon jól kontrolláltuk a játékot, a Bochumnak nem volt gólhelyzete. 2-0 után eldőlt. Elégedettek vagyunk, bejutottunk az elődöntőbe.

Arjen Robben: Ahogy vártuk is, nehéz feladat volt. Óriási gratuláció a Bochumnak és az edzőjüknek, remélem feljutnak az élvonalba. A Bundesliga megérdemel egy ilyen csapatot, amelyik így játszik. Ez futball. A büntető és a kiállítás tiszta sor volt, nem vita tárgya, ezek a szabályok. Ezután a Bochum számára volt nehéz.

Manuel Neuer: Ilyennek gondoltuk a Bochumot. Emberfogással játszottak az egész pályán, agresszív letámadást alkalmaztak és a párharcokban is erősek voltak. Ilyen időjárás mellett az ember nem tud varázsolni.

Gertjan Verbeek, a Bochum edzője: Az első félidőben jó meccset játszottunk, bátrak voltunk és keményen dolgoztunk. Valamelyest több szerencsével a vezetést is megszerezhettük volna. De 10 játékossal később nehéz volt, az erőnk alábbhagyott. A Bayernnek nem volt nagyon jó napja, de elég okosak ahhoz, hogy ezt okosan játsszák ki.

Manuel Riemann, a Bochum kapusa: A kiállításig a lehető legjobban nehezítettük meg a Bayern dolgát. Nagyon szűkre vettük a területeket és mindig voltak jó kontralehetőségeink. Kis szerencsével 1-0-ra vezethettünk volna és egy teljesen más mérkőzés kerekedhetett volna ki belőle. Gratulációt kell kifejeznem a csapatom számára. Amit futómennyiségileg és harcosságilag nyújtottak, azt nehéz szavakba önteni.

Érdekességek, statisztikák:

  • A Bochum először kapott gólt az idei kupakiírásban, rögtön hármat.
  • A Bayern 8 tétmeccs után lőtt legalább három gólt.
  • A Bayern sorozatban nyolcadszor került be a Német kupa elődöntőjébe.
  • A Bochum már 12 tétmeccse nyeretlen a Bayern ellen (10 vereség, 2 döntetlen).
  • Lewandowski a Bayern idei 7 góljából 6-ot vállalt, összességében pedig már 29 gólos a szezonban.
  • Müller és Lewandowski eddig összesen 50 gólt szereztek az idei szezonban a Bayernben.
  • Simunek a beállása utáni 14. percben került az azonnali kiállítás sorsára.
  • Müller az eddigi 34 kupameccsén 33 gólból vállalt szerepet (21 gól, 12 gólpassz).
  • A Bayern a legutóbbi 11 tétmeccsét megnyerte elődöntőbeli ellenfelével, a Werderrel szemben.

VFL BOCHUM – FC BAYERN 0:3 (0:1)
VfL Bochum Riemann – Celozzi, Fabian, Bastians, Perthel (29. Simunek) – Losilla, Hoogland – Bulut, Eisfeld (46. Cacutalua), Haberer – Terodde (64. Mlapa)
Cserék Dornebusch, Terrazzino, Novikovas, Weis
FC Bayern Neuer – Lahm (75. Bernat), Kimmich, Badstuber (80. Vidal), Alaba – Xabi Alonso (64. Rafinha) – Robben, Müller, Thiago, Costa – Lewandowski
Cserék Starke, Coman, Rode
Játékvezető Bastian Dankert (Rostock)
Nézőszám 28.000 (teltház)
Gólok 0:1 Lewandowski (38.), 0:2 Thiago (61.), 0:3 Lewandowski (90.)
Sárga lap Fabian / –
Piros lap Simunek (43., Buktatás)
Különleges esemény Müller büntetőjét Riemann védte (44.)

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top