Interjúk és nyilatkozatok

Coman: Hatékonynak és hidegvérűnek kell lennünk

A Juventusszal szerződésben álló Bayern-kölcsönjátékos a bundesliga.de-nek adott interjút.

Monsier Coman, a Bajnokok Ligája ezen nyolcaddöntője a Juvetus ellen egy különleges eset?
Igen, persze. Még a Juventusszal állok szerződésben. Arturo számára is különleges párharcról van szó. Örülünk a viszontlátásnak és reméljük, hogy elérjük a negyeddöntőt.

A Bayern a favorit?
Inkább azt mondanám, hogy 50:50. Mindkét csapat dominálja a saját bajnokságát, mindemellett a Bajnokok Ligája döntőssel találkozunk. Két parázs mérkőzés lesz.

Mi lehet fontos Torinóban, hogy helyt álljanak?
A Juventus erős védelemmel rendelkezik, alig hagynak gólhelyzetet. Emellett nagyon fontos lesz, hogy egységesek és kellően türelmesek legyünk, valamint ha tiszta gólhelyzetet alakítunk ki, kihasználjuk azt, mert nem lesz sok belőle. Tehát a hatékonyság és a hidegvérűség.

Hogy látja a Juventus jelenlegi formáját?
A szezon elején voltak problémáik, de ez normális, ha olyan alappillérek hagyják el a klubot, mint Arturo Vidal, Carlos Tevez vagy Andrea Pirlo. Az olasz bajnokságban jelenleg feltarthatatlanok és megérdemelten állnak a tabella élén.





A Dybalával, Moratával vagy Mandzukiccsal felálló támadósor a legnagyobb veszély?
Azt hiszem, hogy a Juve legnagyobb erőssége inkább a védelem, de a csapat támadóalakzata is nagy potenciállal rendelkezik. A középpálya Pogbával, Khedirával és Cuadradoval is kiszámíthatatlan.

Ezzel ellentétben a Bayernnél van pár probléma, különösen a védelem közepén Jerome Boateng, Javi Martínez és Holger Badstuber sérülésével. Hogyan lesz ez megoldva?
Összetetten és zártan kell fellépnünk. Augsburgban Joshua és David már nagyon jól teljesítettek, a Darmstadt ellen is jól álltunk a lábunkon. De segítenünk kell nekik. Magabiztos vagyok, hogy Torinóban helyt állunk.

Érzi, hogy erre a mérkőzésre való elővárakozás különösen nagy?
Persze, örülünk a meccsnek, ez egy klassz párosítás. Egy nagyszerű stadion vár ránk teli forróvérű szurkolóval. Ezért is futballozik az ember. A nálunk uralkodó hangulat is nagyon jó. Alig bírjük kivárni a kezdő sípszót.

Mi maradt meg az emlékezetében a torinói szezonjáról?
Nagyon sokat tanultam, főleg taktikai területen. Ezenkívül minden nap olyan világsztárokkal edzettem, mint Pogba, Buffon vagy Tevez. De boldog vagyok, hogy a Bayernnél lehetek, mert a támadó játékstílus egyértelműen jobban fekszik nekem és itt egyszerűen több bizalmat érzek, mint az előző időszakomban. A bennem rejlő potenciált jobban ki tudom préselni.

https://www.youtube.com/watch?v=4Ins76NNE84&app=desktop

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top