Mint arról már korábban beszámoltunk, a kedd esti torinói kiruccanás nem volt éppen egy sétagalopp a csapattal tartó szurkolók számára, mivel az olasz rendezők és rendőrök igencsak megkeserítették a meccsre igyekvő bayern fanok életét: hosszú, értelmetlen ellenőrzés, és néhol tetlegességig fajuló incidensek. Szerencsére szerkesztőnk, tudósítónk és kedvenc kabalafiguránk, Pannonbajor Ákos komolyabb probléma nélkül megúszta a kirándulást és jó dolgokról is írt nekünk. Az ő torinói beszámolója következik:
„Február 23-án Csaba barátommal útnak indulunk, Münchenből, hogy kb. 160 másik Bayern szurkolóval megnézzük a BL elődöntőnek is beillő nyolcaddöntőt Torinóban. Alig tudtuk a repülőből megcsodálni az Alpok havas csúcsait, mikor a TUIfly kanárisárga madara már landolt is Piemont fővárosában.
Rögtön tudtuk, hogy ez nem egy hétköznapi túra lesz, amikor Amerika kapitányra hajazó kerek pajzsos carabinierik sorfala előtt betereltek bennünket a shuttle buszokba. Szirénázó rendőrmotorosok és rendőrautók kíséretében egy, a Po folyó mellett kissé félreeső pontra vitték a társaságot, ahol újabb olasz rendfenntartó erők várták érkezésünket. Már a buszon közölték velünk, hogy a helyi rendőrség kérésére a stadionba nem a tervezett 18 órakor, hanem már fél órával előtte elindulnak a buszok. Akkor még nem sejtettük, milyen alapos beléptetésre készülnek. A buszról nem is engedtek sokáig le, majd minden utasnak belenéztek a táskájába. Nem tudom, mire szamitottak, vettünk a duty freeben egy kis pirót vagy bombát?
A nap igen kellemesen telt, felfedeztük a várost, és próbáltunk a TripAdvisorról egy pizzériát vagy valami helyi jellegű éttermet találni. Érdekes módon a találatok között egy sem üzemelt már, így a saját ösztönünkre hagyatkozva betámadtunk egy szimpatikus rockkocsmát. Tovább sörözni a főtér egyik vendéglátóipari helyiségébe tértünk be, ahol érdekes jelenetet éltünk át. Ugyanis a WC mellett megszólított bennünket egy középkorú úriember: „magyarok vagytok?“ Hát, milyen kicsi a világ – elmondta, hogy ő barátaival együtt minden idegenbeli Bayern meccsen ott van. Amikor elbúcsúztunk egymásól, törtük a fejünket, honnan ismerős a neve. Jobb híján kigugliztuk, hogy ki is az a Dámossy Zsolt. Kiderült, hogy nem más, mint Kokó volt menedzsere és a Fradi volt elnöke fog tőlünk pár szektorral odébb ülni.
Lassan visszacsorogtunk a találkozó helyére, ahol már sűrűsödtek a rendőrök. A buszt persze lekéstük, de vártak a vendégszukolókra helyi „BKV“ különbuszok is. A buszban majdnem egy órát rostokoltunk, de aztán megtudtuk, miért. A helyi erők nem bíztak semmit a véletlenre, és a buszkonvojnak az esti csúcsforgalomban leállították fél Torinót. Ami ezután következett, életem egyik legfurább utazása volt, szinte egy Bud Spencer vagy Louis de Funes fimbe illő. Két-három rendőr motoros és egy carabinieri taxi szirénázva előttünk, áll az egész körút, mindenkit szórítanak a szélső sávba, a mellékutcák lezárva. Mögöttünk két páncélos rendőrségi jármű, amit vicces Südkurvésok csak „spagetti – bombázó“-nak neveztek. Közben az egész busz összematricázva, s mivel az ultrák bátorra itták magukat, rendesen hergelték is a helyieket: a szurkoló nóták között sűrű „Juve, Juve vaffan culo“ rigmusokkal szórakoztattuk az esti Torinót a buszból kifelé.
A nagy hajszához nem szokott városi busz ebben a pillanatban robbant le. Azt a csendet, ami hirtelen beköszöntött, szerintem el tudjátok képzelni. A buszsofőr úgy gondolta, hogy a leharcolt járművet padlógázzal talán rá lehet venni, hogy megmozduljon, de a felforrt hűtővizet ez nem hatotta meg. Nagy nehezen aztán elindultunk, miután a helyieknek okoztunk nem kevés derültséget. Il Gelato visszanyalt, gondolták szerintem.
A stadion vendégszektoránál betereltek minket a buszparkolóba, ahol beálltunk a sorba. Szerencsére a felső karéjban voltunk, ahol valamivel gyorsabban ment a beléptetés, de így is egy örökkévalóságnak tűnt. Mindenkit egyenként átvizsgáltak hihetetlen precízen, miután ellenőrizték, hogy mindenkinek egyezik a neve a jegyen szereplő névvel. Andi, a szurkolói összekötő hihetetlen stresszben volt, mert közvetítenie kellett a kint rekedtek és az abszolút nem kooperatív helyi rendezők között. Ugyanis még azokat sem engedték be, akiknek szabályosan át volt írva a jegye. Az ellenőrzés tényleg hihetetlenül aprólékos volt, még a cipőket is levetették velünk. Tőlem még a kicker magazint is elvették, lehet attól féltek, hogy agyonütök vele egy – két tifosit. (Utána az értetlenkedésemre a szekus mutogatta, hogy fájer, fájer, ami annál is inkább érdekes, hogy az összes öngyújtót is elkobozták, a kicker meg szerintem nem képes öngyulladásra, valamint egy másik füzetet nem vettek el, lehet az a papír nem gyúlékony?)
Bent már jó volt a hangulat, de arról fogalmunk sem volt, hogy a Schickeria még bent sincs, mert az alsó szintet még tovább egrecéroztatták a kapuknál. A Juve koreója nem volt rossz, csak a tavalyihoz hasonlóan angol nyelvű, ami arra enged következtetni, hogy megint a szponzor fizette és tervezte azt. Ezzel ellentétben a Bayern ultrái saját tervezésű, német vagy bajor nyelven írt egyedi és saját zsebből finanszírozott koreókat hoznak létre már sok éve.
A meccs a 60. percig a mi szánk íze szerint folyt, a vendégszektor egységesen mindent beleadott a szurkolásba, míg a hazaiak vagy csöndben voltak, vagy fütyülték a csapatukat. A 2:1 után viszont megjött a hangjuk, de mindig csak pár másodperc erejéig. Sajnos nagyon látni, hogy a szurkolói kártya ott is megtette a hatását: az aktív szurkolók javát sikerrel kiűzték a stadionból.
Mindent összevetve és ezek ellenére hatalmas élmény volt, a meccs után még bent tartottak bennünket egy ideig, az üres stadionban azzal szórakoztattuk magunkat, hogy a széksorokat csatárláncban ellenőrző stewardokat biztattuk á la tour de France.”
