Neuer és Müller a Rostov elleni meccsel kapcsolatban álltak a sajtó elé.
Thomas Müller:
A Rostovról: Keményen fognak kifutni a pályára, ahogyan az a feltehetően gyengébb csapatoktól megszokott. Bayern Münchenként biztosan nem fogunk egyetlen csapatot sem alábecsülni. Örülünk, hogy a BL-szezont egy hazai mérkőzéssel kezdhetjük meg.
A rotáció a siker kulcsa: Természetesen ez egy előny lehet. Nincs abban semmi új, hogy valaki egy 32 fős keretben forgatja a csapatot. Sok topjátékosunk van, akik nem minden alkalommal játszanak ugyanúgy. A rotációnak nincs jó vagy rossz oldala, mindig a személyi helyzeten múlik. Mindig a csapat sikere a tét, a győzelem mindenek felett áll.
A hiányzó koncentrációról: Természetesen előfordul, hogy néha mérkőzést veszítünk. Talán néha lassabb a tempó a mérkőzés alatt, de nem a hozzáálláson múlik. A csapat éhes és sok olyan játékosunk van, aki már mindent megnyert. Ennek ellenére még minden edzőmeccs is a győzelemre megy. Itt mindenki nyerni akar.
Ronaldóról: Igen, Cristiano évek óta hihetetlen számokat tud felmutatni, főleg a Bajnokok Ligájában. Az ember csak a kalapját emelheti erre. Én kevésbé a számokért, inkább a sikerért játszom.
A Dortmund hétvégi vereségéről: Ha valaki a Dortmundot tekinti elsődleges konkurenciának, akkor természetesen nem szomorúan beszél arról, hogy elhullajtották az első pontjaikat. Ezért rendben van, hogy Lipcsében kikaptak.
Manuel Neuer:
A Bajnokok Ligájáról: Ez mindig egészen különleges. FC Bayernként természetesen az az elvárásunk, hogy a végjátékban ott legyünk. De másoknak is ez a céljuk.
A Rostovról: Egy védekezőleg stabil és nagyon tapasztalt csapatuk van. Az Ajax ellen 4-1-re győztek a selejtezőben, ez természetesen megmutatja mire képesek. Mindenképp rögzített szituációkból próbálnak majd meg veszélyt teremteni.
A siker utáni éhségről: Az étvágy nálunk mindig nagy. Ez az elmúlt szezon bajnokságából is látható volt. Ugyanez érvényes a Bajnokok Ligájára is, még ha a topcsapatok ellen nem is mindig jön össze a győzelem.
Ideális-e az állítólagosan leggyengébb csapat elleni kezdeni: Az ember ezt nem tudhatja. Egy Atletico elleni meccs is jó kezdet lehet, nem rajtoltak jól a ligában. Mi jól kezdtünk és holnap természetesen három pontot akarunk szerezni.