A bajorok könnyedén jutottak be a legjobb 16 közé, ahol a Wolfsburg együttesével mérkőznek majd meg.
A Bayern az Augsburg elleni 3-1-es győzelemmel sorozatban 16. alkalommal jutott be a Német kupa legjobb 16 csapata közé és a nyolcaddöntőben a Heidenheim otthonában 1-0-ra diadalmaskodó Wolfsburg együttesével mérkőzik majd meg a továbbjutásért. A Bayern mestere a Mönchengladbach elleni mérkőzéshez képest egy felforgatott csapatot küldött a pályára, csak Neuer, Hummels és Thiago kapott újra kezdőtagságot. Bár az előzetes hírek tudatában sejteni lehetett, a legnagyobb meglepetést mégis a 21 éves Julian Green kezdetése szolgáltatta, aki klubjában idén először lépett pályára tétmérkőzésen. Többek között szerepet kapott az újdonsült Golden Boy győztes, egyébként nagyon aktívan játszó Sanches és ugyanezen szavazás harmadik helyezettje Kingsley Coman is, ráadásul a 259 napot kihagyó, csereként beállt Badstuber is kapott pár perc játéklehetőséget az olasz edzőtől.
Carlo Ancelotti játékosai az első félidőben toronymagasan irányították a játékot, rögtön az első lövésből sikerült is megszerezni a vezetést: Egy Müller – Lahm összjátékot követően a Bayern csapatkapitánya szép mozdulattal csapta be ellenfelét, majd lőtte ki a kapu jobbalsó sarkát. Ezzel a góllal sorozatbeli 35. hazai tétmeccsén szereztek gólt a müncheniek, amely egy korábbi, 2007 és 2009 közötti statisztika rekordbeállítását jelenti. A továbbiakban leginkább távolról próbálkoztak a hazaiak, hol többé, hol kevésbé kerülte el Hitz kapuját a játékszer, az ezúttal is fickándozó Thiago enyhén megpattanó lövése például épphogy nem jutott a vendégek hálójába. A második találatról az első Bayernes tétgólját szerző Julian Green gondoskodott, aki Müller beadását fejelte 7 méterről a kapuba. Ez volt a klub történelmének első amerikai eredetű gólja. A második félidőben 12 perc leforgása alatt 1-1 büntetőt ítélt a játékvezető, amelyet kihasználatlanul hagytak a felek: Koo 11-esét Neuer hárította, Müller pedig csúnyán fölérúgta a maga lehetőségét. A Bayern jobban játszott, az Augsburg viszont elvétve veszélyes kontrákat indított, a 68. percben Ji Dong-Won ki is használta a figyelmetlenséget és Neuer kapujába bombázott – 547 perc után ez volt az első labda, amely a kupában a Bayern hálóját érintette. A 3-1-es végeredményt végül a 89. percben becserélt David Alaba állította be egy 91. percben megeresztett lövéssel. A Bayern ezzel a győzelemmel kiépítette egyedülálló rekordját a kupában, ahol immáron 25 mérkőzés óta nem talál legyőzőre.
1-0 Lahm (2′)
2-0 Green (41′)
2-1 Ji (68′)
3-1 Alaba (93′)
FC Bayern – FC Augsburg 3:1 (2:0)
FC Bayern | Neuer – Lahm, Boateng, Hummels (81. Badstuber), Bernat – Kimmich, Thiago, Sanches (84. Vidal) – Müller, Green (89. Alaba), Coman |
Cserék | Ulreich, Alonso, Robben, Lewandowski |
FC Augsburg | Hitz – Teigl (61. Schmid), Janker, Kacar, Hinteregger, Stafylidis – Koo (77. Altintop), Kohr (86. Günther-Schmidt), Baier, Max – Ji |
Cserék | Gelios, Verhaegh, Feulner, Moravek |
Játékvezető | Sascha Stegemann (Niederkassel) |
Nézőszám | 73.500 (Teltház) |
Gólok | 1:0 Lahm (2.), 2:0 Green (41.), 2:1 Koo (68.), 3:1 Alaba (90.+1) |
Sárga lapok | – / Baier, Kohr |
Említésre méltó esemény | Neuer kivédte Dong Won Ji büntetőjét (48.) Müller tizenegyest hibázott (57.) |
A mérkőzés hosszú összefoglalója: