Átigazolási hírek

A Bayern kölcsönbe vette James Rodriguezt

A kolumbiai két évre jön, kölcsönszerződés alatt.

Az FC Bayern München csapata kedd reggel bejelentette, hogy szerződtették a Real Madridtól a kolumbiai válogatott James Rodriguezt. A játékos két évre érkezik kölcsönbe és 2019 nyarán a bajoroknak opciós joguk lesz megvásárolni. A Marca úgy tudja, hogy a támadó kétszer 6 millió eurót (a kölcsön ára), valamint kb. 60 millió eurót (végleges transzfer) fogyaszthat el a Bayern kasszájából.

James aláírja új csapatának mezét (forrás: FcBayernTV)

Rodriguez a kolumbiai Envigado csapatában kezdte pályafutását és hamar felfigyelt rá az argentin topcsapat, a Banfield. Az itt töltött két szezon alatt a kolumbiai felkeltette a Porto figyelmét, akit 5,1 millió euró ellenében le is igazoltak. James itt futott be, később 2011-ben pedig bemutatkozhatott a válogatottban is. 2013-ban újra váltott és a Monaco futballistája lett, ahonnan egy évvel később nem hivatalosan 75 millióért vándorolt át a Real Madridhoz. Elérte karrierje csúcsát, spanyol pletykák szerint azonban összekülönbözött Zidane-nal, aki nem is játszatta később a kezdőcsapatban. Ezek után fogadta el a bajorok ajánlatát.


 

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top