Összefoglalás
Gondolkodtam, hogy majd elég nehéz lesz a gólokat beilleszteni ide, miután megírom az összefoglalót. Hiszen mindenki reménykedett, hogy majd itt megmutatjuk az ázsiai „borzalmak” után. Azonban az Arénában megrendezett négycsapatos torna kicsit sem úgy sikerült úgy, ahogy azt a szurkolók, Carlo vagy pedig a klub többi tagja -beleértve a 26 fős rotált keretet- elképzelte…
Elődöntő a Liverpool ellen
Már a mérkőzés elejétől fogva csak az angolok támadtak intenzíven, még úgy is, ha a sérülések ellenére is a legjobb kezdővel léptünk pályára. Nem is kellett sok, sajnos hamar meg is szerezte a vezetést a Pool, méghozzá Sadio Mané révén. Roberto Firmino nemes egyszerűséggel indult meg még három Bayern-játékos körülfogásában, majd miután kellőképpen kialakította a helyzetet, a szenegáli elé tálalt, aki villantotta tudását.
A játékunk pedig a bekapott gól ellenére sem változott, sőt, rosszabb is lett. Fél órával később már kettő volt közte, miután a felkészülés alatt kiválóan teljesítő új igazolás, Mohammed Salah talált be az egyébként nem rosszul védő Ulreich kapujába. Klopp csapata csúnyán kipasszolt minket. Érdemes nézni Mané mozdulatát…
A második félidőre aztán mindkét csapat becserélte tartalékjait, a meccs pedig visszaült egy csendes mederbe. Kevés kapura lövés, sok hiba jellemezte a játékot, ami miatt nem mondható izgalmasnak mérkőzés ezen része. A 72. percben ugyan nem adták meg az Ulreich öngóljaként elkönyvelt találatot, később azonban egy labdavesztést követően Sturridge befejezésével lekontrázott minket a Pool, így pedig az angol beállította a végeredményt.
Bronzmeccs a Napoli ellen
A harmadik helyért folyó küzdelem pedig már csak keserű hab volt a romlott tortán. Pár nappal egy Német szuperkupa-döntő előtt ezt nem szabadott volna megengedni, még úgy sem, ha pihentetés miatt az első meccsen nem kezdők léptek pályára. Már az első félidő elején megszerezte a vezetést az olasz együttes, az 55. percben pedig ezzel a góllal végleg eldőlt, hogy a felkészülési időszak alatt harmadjára kap ki a csapat rúgott gól nélkül. James és Thiago, valamint Alaba lesérülése pedig már a no comment-kategóriába tartozik.
