Kifejezetten hosszúnak és idegesítőnek tűnt az idei átigazolási időszak, történt pár meglepő dolog illetve nem történtek meg a várt dolgok, vagy nem úgy ahogy vártuk volna.
A nyár nagyrészt az transfermarkton zajló őrült dolgokról szólt, amelyhez viszonyítva a Bayern szinte aprópénzes üzleteket kötött: a vezetőség szerint kimért, óvatos és racionális mások szerint egyszerűen túl gyáva politikát folytatva.
De még mielőtt eljátszanánk a legkisebb és legcsóróbb királyfi szerepét, azért ne feledjük, a bajor klub idén nyáron több mint 100 millió eurót utalt át transzfer címén, és James opciójának érvénybe lépésével ez később 150 millió euró is lehet, ami baromira sok pénz. A különbség, hogy mi ezt nem egyetlen emberre tapsoltuk el.
Ez a 150 millió pedig elviekben elég kellene, hogy legyen a csapat megfelelő megerősítésére, a minőség fenntartására. Az már egy másik kérdés, hogy a Säbeneren ezt az összeget valóban okosan és jól költötték-e el.
Az előző szezon végén ugyebár 3 + 1 megoldandó kérdés volt terítéken:
1) Hogyan pótoljuk a Lahmot és a jobbhátvéd pozícióját?
2) Tudunk-e végre megfelelő utódot találni Robben vagy Ribéry helyére?
3) Mi lesz a középpályán Alonso visszavonulása után?
3+1) Találunk-e valakit Lewa tartalékának?
A Lahm-utódlás kérdése kicsit kilóg a sorból, hisz az már az átigazolási szezon előtt eldőlt Kimmich megnevezésével, viszont nem mehetünk el mellette szó nélkül. Philipp helyére egy kétség kívül hatalmas német tehetség kerül, aki képességeivel megfelelő teljesítményt tud nyújtani azon a poszton, ezt már a válogatottban is bizonyította. De nem szabad elfelejtenünk, hogy igazából egy kényszermegoldás tanúi vagyunk, ahol egy igen kiváló középpályásból csináltunk jobbhátvédet, amit a fiatal srác leginkább csak a biztos játéklehetőség miatt fogadott el. Ezt még a szépen hangzó nyilatkozatok ellenére is kár is lenne tagadni.
Hiába vannak remek beadásai és egyéb jó megmozdulásai Joshuának a jobb szélen, olyan értékes skillek, mint a játékintelligencia, a hosszú indítások, a távoli lövések és kapu elé érkezés ösztöni és az abból születő gólok (emlékezzünk mikor 2015 őszén sorozatban rúgta a gólokat) a jobb hátvéd pozíciójában egyszerűen kihasználatlanul maradnak. Az említett alternatív költségek mellett pedig az is feltűnhet olykor, hogy a srác sebessége talán nem a legoptimálisabb a szélső hátvéd posztra.
Tehát van/volt egy hiányposztunk, amit egy ígéretes középpályással pótoltunk, majd az így kieső középpályás helyére hoztunk egy másik tehetséges fiatalt, Tolissot, aki messze nem tűnik nagyobb ásznak mint Kimmich, sőt – ráadásul neki még integrálódnia is kell a csapatba.
Felmerül hát a kérdés, hogy Josi beáldozása helyett nem-e lett volna érdemesebb hozni az egy kész, klasszis szélső hátvédet, helyett adva az egyik legtehetségesebb német középpályás kibontakozásának, és nem erőltetővé egy újabb kényszermegoldást?
A másik nagy feladat, a Robbéry utódlás kérdése sokkal hosszabb és látványosabb történtetté fajult, mint a jobbhátvédkérdés, de eredményben egészen biztosan nagyobb csalódást hozott. Hiába hitegettek a hírek minket egész nyáron Alexis Sánchez leigazolásával, mint kiderült a kis chilei a pénzre bukik és ennek megfelelően a Premier Money League jótékony légkörére. Azzal nincs is semmi baj, ha nem teljesítünk nevetséges fizetési igényeket, azzal már sokkal inkább, hogy látszólag nem volt B-tervünk, és újabb szezonnak futunk neki úgy, hogy nincs a láthatáron Ribéry utódja. (Egyelőre sem Coman, sem Gnabry nem nevezhető annak) 
Helyette ismét egy olyan pótcselekvésnek lehettünk szemtanúi, amitől nem sok potenciálisan rosszabb húzás létezik. Igazi szélső támadó helyett sikerült megszerezni a Realnál lényegében parkoló pályára tett Jamest, akinek se sebessége, se kedve a klasszikus szélső játékhoz, ellenben a játéka tökéletes ütközést jelent Müllerével, sőt, ha úgy vesszük valamennyire még Thiagoéval is. Bónuszként pótcsatárt sem kaptunk arra az esetre, ha Lewa lesérülne. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy milyen szándék vezérelhette ezt az igazolást – mármint a kötelező kvázi sztárigazolás kényszerű mímelésén túl.
A serpenyő másik oldalán ugyan ott van egy ígéretes Süle és egy, az eddigiek alapján mesteri ingyen fogásnak tűnő Rudy, ezek viszont sajnos egyáltalán nem kompenzálják a fentebb taglalt Kimmich-döntést, a megalapozatlannak tűnő James-transzfert és a még mindig hiányzó klasszis szélsőt, az igazi kulcstényezőket az egyenletben.
Jelenleg tényleg csak abban reménykedhetünk, hogy a fenti igazolások egyike vagy másika, vagy esetleg egynél több megcáfol minket, fotelszurkolókat, és weltklasse teljesítményével húzza fel a csapatot.
Egyelőre viszont úgy hat, hogy a racionális költekezés koncepciója mellé nem sikerült egy igazán átgondolt sportszakmai koncepciót felhúzni, és csak reménykedhetünk, hogy az idei év transzferidőszakában nem követett el a vezetőség olyan végzetes hibát, amivel tartósabban kieshetünk a közvetlen topmezőnyből.
