Sérülés

Hivatalos: Neuert megműtötték, januárban térhet vissza

A Bayern közleménye szerint nincs szó törésről.

Hétfő délután sokként érte a Bayern szurkolókat a Bild azon híre, miszerint Manuel Neuer bal lába ismét megsérült és operáció illetve több hét kihagyás vár rá. Pár perccel ezután a Bayern is megerősítette a testrész sérülését, ma pedig hivatalos közleményben tudatta, lábközépcsont-hajszálrepedése miatt valóban újabb operációra volt szükség és ezáltal több hétre/hónapra harcképtelenné vált a világ legjobb kapusa. Hogy körülbelül meddig lesz távol, arról Kallét idézte az fcbayern.de.

Karl-Heinz Rummenigge: „Őrületesen sajnáljuk, hogy Manuel Neuer egy újabb sérülést szedett össze. Az operáció jól sikerült és most ez a legfontosabb, a csapatkapitányunkkal innentől közösen tekintünk előre. Manuel januárban újra a régi erejében térhet vissza.




Nem ez volt az első incidense a bal lábával:

Neuer március végén szintén edzésen sérült meg, már akkor egy kisebb műtéti beavatkozásra volt szükség, három meccset kellett kihagynia – a Real elleni negyeddöntő odavágón léphetett pályára először, de nem örülhetett sokáig: A madridi visszavágó 2×15 perces ráadásában, közvetlenül a harmadik bekapott gól előtt törött el a bokacsontja, több mint 4 hónap után, augusztus végén térhetett csak vissza. Neuer azon a meccsen cserelehetőség hiányában negyed órát játszott törött a törött csonttal, de a klub akkor úgy döntött, a kapus gyógyulása érdekében alternatív gyógymódokhoz folyamodik és nem műtik meg a bokáját. Mint ismert, most is a bal lábával vannak gondok. Reméljük Neuer ha a vártnál később is, de a szezon érdemi részére 100 %-osan térhet vissza… Addig is jó gyógyulást kívánunk neki, és sok szerencsét a Bayern tartalékkapusainak.

De kik állnak bevetésre készen?

Az elmúlt szezon végén komoly könyöksérülés miatt kieső Sven Ulreich számít természetes utódnak a Bayern kezdőjében, alapesetben pedig az a 17 éves Christian Früchtl ülhet le mögé a padra, akit a tavalyi szezonhajrában egy sérülés + műtét kombináció miatt szintén sokáig nélkülöznie kellett a klubnak. Früchtl azonban október 6 és 28 között az U17-es indiai VB-re utazik, úgyhogy ebben az időszakban másnak kell leülnie a cserék közé. Alternatívaként szolgálhat a BL-re nevezett 18 éves Ron-Thorben Hoffmann illetve a 21 éves Leo Weinkauf, de Tom Starke álomszerű pályafutását – és a folyamatos pechszériát – figyelembe véve az sem lenne meglepetés, ha őt reaktiválná a klub.

 

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top