Bundesliga

Kapushiba és pontosztozkodás a Wolfsburggal

Lewandowski és Robben még hozta a góljait az első félidőben, de a második játékrész már csalódást hozott müncheni szempontból.


Visszarázódva a szezonba, a hétközi forduló után most mi nyitottuk meg a játékhétvégét. Napra pontosan két évvel ezelőtt Robert Lewandowksi ebben a stadionban, ráadásul a Wolfsburg ellen 1-0-ás hátránynál állt be, majd az első labdaérintéséből gólt szerzett, ezt a találatot pedig négy másik követte, méghozzá kilenc perc alatt. Lássuk, hogy most milyen mérkőzést hozott ez a huszonkettedikei nap…


| A mérkőzésről:

Neuer januárig nem játszhat, így kezdhetjük megszokni, hogy Ulreich áll majd a csapat kapujában. Most is így lett, a német kapus előtt pedig honfitársai, Hummels és Boateng kezdett. A széleken a Rafinha-Kimmich kettős állt fel, míg a középpályán a Vidal-Rudy páros bizonyíthatott. Hasonlóan az előbb említett posztokhoz a támadásban is rotált Ancelotti, hiszen legelöl a Ribéry-Müller-Robben hármas előtt a korábban jubiláló Robert Lewandowski ügyelt a gólszerzésre.

Mint ahogy megszoktuk, hatalmas irammal kezdődött a meccs, azonban hamar leült a nagy kontrázgatás és a Bayern beállt a labdabirtoklásos játékra. A Wolfsburg többször is támadott eközben, de az első fél óra elteltével mi örülhettünk, mert Lewandowski tizenhatoson belüli emelési próbálkozása után elesett, majd videobíró használata nélkül Christian Dingert büntetőt ítélt. A lengyel nem hibázott és bevágta! 1-0!



Egy bő tíz percet kellett várni a következő találatra, amikor is Arjen Robben húzta meg, majd a tizenhatosnál ellőtte, a lövése pedig Rafinhán megpattanva Casteels kapujába csapódott, amellyel be is állította a félidői eredményt: 2-0!



A második játékrész első tíz percében semmi érdemi nem történt, majd az 56. percben Boateng egy szabálytalanságot követett el, amely után Arnold állt oda a szabadrúgáshoz és körülbelül 25 méterről a bal felső fölé rúgta a labdát, amelyet Ulreich magabiztosan védett volna, ha bal kézfejéről nem pattan be szerencsétlenül potyagólnak a játékszer. Ezzel tehát a vendégcsapat szépített, 2-1 volt az állás.



Ezt követően Robben révén nálunk is akadt helyzet, majd a Wolfsburg is kontrázott egyszer-kétszer veszélyesen, de Sven Ulreich a bekapott gól ellenére magabiztosan dolgozott. Corentin Tolisso érkezett később, a 63. percben a sárga lapos Arturo Vidal helyére.

A 83. percben aztán jött a hidegzuhany, hiszen a holland Verhaegh ívelése után a csereként beállt Didavi kiegyenlített, méghozzá fejjel, a labdát a hosszúba csúsztatva. 2-2!



Gyors cserék jöttek ezután, hiszen James és Coman állt be, de már ők sem tudtak érdemit felmutatni, így pontosztozkodás lett a vége. Legközelebb a PSG ellen szállunk harcba a BL-ben!

| A mérkőzés hosszú összefoglalója:

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top