Sajtótájékoztatók

Heynckes: Világos tervem van, sok munka áll előttünk

Óriási felhajtás övezte Jupp első sajtótájékoztatóját. Megpróbáltuk részletesen összeollózni az elhangzottakat.

? A visszatéréséről: 2013-ban számomra világossá vált, hogy befejezem az edzői pályafutásomat, a későbbi években sem voltak ezzel kapcsolatos gondolataim. A triplázásunk óta európai topkluboktól kaptam ajánlatokat, de ez soha nem jelentett számomra lehetőséget. Amikor Uli felhívott, sokáig gondolkoztam, elemeztem a privát helyzetemet, és a csapatét is.

? A visszatérés okairól: Több is volt. Barátságban állok Uli Hoenesszel és az elmúlt években Karl-Heinz Rummeniggével sem szakadt meg a kapcsolatom. Nagyon sokat köszönhetek a Bayernnek, ez a klub ugródeszkát jelentett számomra a nemzetközi karrierhez, amelyet Spanyolországban folytattam. A megbeszélések során megvizsgáltam mit tehetek, egyértelmű volt, ha elvállalom, akkor nagyon fontos feltétel, hogy a korábbi stábom is a rendelkezésre álljon.

? A gratulációkról: Az egykori csapataim számos játékosa és az olyan klubok, mint a Bayern, a Tenerife, a Real Madrid stb. gratuláltak Whatsappon, ez természetesen nagyon mélyen érintett. Még az a Claudio Pizarro is gratulált, aki őszintén szólva az irányításom alatt nem igazán volt stabil játékos.

? Mennyire követte a focit? A legfrissebb fejleményeket mindig figyelemmel kísértem, legyen az a külföldi topligákban a Real Madrid, Barcelona, Juventus vagy a Premier League mérkőzései. A Bundesligát is nagyon résztetesen figyeltem.

? A játékosok megközelítéséről: Először is mindent elemeznem kell. Az öltözőben sok játékos saját maga szabályozza a dolgokat. Számomra egyértelmű, hogy az elmúlt nyolc évben egy világos hierarchia rajzolódott itt ki, fontos, hogy egy újat állítsunk fel, hogy bizalmat adjak nekik. Olyan ember vagyok, aki kommunikál velük, ezért gondoskodni szeretnék arról, hogy mindenki ott legyen a másik számára. A játékosoknak vezetésre van szükségük, ápolom velük a kommunikációt, nem vagyok konfliktuskerülő, csapatot akarok formálni. Az együttlétre kell fektetni a hangsúlyt, sok dolog van amelyen javítani kell, ezt szeretném megoldani.

? Carlo Ancelottiról: Nagyon tisztelem őt és szeretnék valamit mondani. A karrierem során voltam voltam már hasonló szituációban, minden nagy edző átélte már azt, ha egyszerűen nem passzol a klubbal. Továbbra is a legjobb véleménnyel vagyok róla. Ő egy úriember, aki háromszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját. Tavaly bajnok volt, amely a legmagasabb célja egy Bayern-edzőnek. Minden, amit mondok, nem ellene szól.

? A döntés meghozataláról: Az elmúlt időszakban sok olyan funkciót töltöttem be, amit általában a feleségem csinál. Jövő héten operálják a térdét, ezért nem volt könnyű döntés, nagyon nehezen hoztam meg. A feleségem és a lányom viszont támogattak a dologban. Végső sorban pedig a Bayernnel való kapcsolatom volt a döntő tényező.

? A fiatal edzőkről: A futball változott, manapság sok a fiatal tréner. A Dortmund kupagyőztes lett, előtte bajnoki másodikak lettek, lenyűgöző focit játszanak. A Hoffenheim szervezett focija is elnyerte a tetszésemet. Itt is vannak követelmények, Neuer és Ribéry sérülése nehezebbé teszi a dolgokat. De tudom, mit kell kezdenem a csapattal.

? Az edzésekről: Nem tudunk sokat edzeni, mindig szerda-szombat ritmusban vagyunk. Nem lesz egyszerű fenntartani az edzéskedvet, de azt hiszem elengedő tapasztalattal rendelkezem ahhoz, hogy ez sikerüljün.

? Mennyit változott az elmúlt években? Sokat sportoltam. Végre volt időm zenét hallgatni, étterembe vagy a színházba menni, barátokkal találkozni. Nagyon elégedett voltam az életemmel és el kellett gondolkoznom azon, hogy a fizikai állapotommal még képes vagyok-e minderre. A kor csak egy szám, nem több. Valamikor a 45 már időskor, valamikor pedig a 75 még fiatalnak számít. Nagyon felgyorsult világban élünk és vannak nyugtalan időszakok. A labdarúgás is közé tartozik és feladatot jelent számomra, hogy az FC Bayernnél lévő helyzetet megoldjam, megnyugtassam.

? Mennyit változott a foci? A foci taktikailag csak nüanszokat változott az  elmúlt években. Sokan játszanak három vagy ötvédős rendszerrel. Vannak taktikai igazítások, amelyeket a nemzetközi fociban, topcsapatoknál már mind láttam. A Real Madrid is a védelemből építkezik, a Dortmund is brilliánsan játszott, de mindig variál. Nincs olyan csapat, amelyik 90 percig csak támadna. Azt elmondhatom, hogy sok javaslattal rendelkezem.

? A tervekről: Az elsődleges feladatom, hogy újra rendet teremtsek a játékban és nem az, hogy nagy célokról filizofáljak. Meg kell találni az egyensúlyt.  Jó csapatunk van, amelyet reaktiválnom kell. Nincsenek azzal kapcsolatos félelmeim, hogy ez ne működne. Sok munka áll előttünk, de azt hiszem egy lökéssel menni fog a csapatnak. A legfontosabb, hogy a játékosok visszanyerjék a magukba vetett hitüket. Nagy célként lobog a szemünk előtt, hogy új fordulatot vegyünk. Minden játékossal beszélnem kell, világos tervem van, tudom, hogy kezdek bele. Sok munka áll előttünk.

? A személyéről: A Bayern Münchennél lévő személyeknek az volt az érzésük, hogy én vagyok a megfelelő a feladatra. Gondolkoznom kellett, de az ember soha nem feledheti azt, aki segített rajta. Az FC Bayern segítette a karrieremet. A Bayern nélkül nem jutottam volna el a Real Madridig.  1996-ban konkrét ajánlatot kaptam a Barcelonától, de ezt lemondtam, soha nem szegtem meg a szerződésemet.

? Az újbóli edzőségről: Nem az én álmom volt, hogy újra edző legyek, erre már korábban is meglett volna a lehetőségem. Az elmúlt években visszavonultam, még egy TV-szakértői ajánlatom is volt. Az elmúlt négy évből semmit nem hiányoltam. A döntésem okairól már ismertettem önöket. Természetesen én magam is meglepődtem a megkeresésen, sok időt töltöttem el a döntés meghozatalán. De az embernek soha nem szabad elfelednie, kinek köszönheti a karrierjét. Viszont itt nem én vagyok a lényeg, hanem a Bayern. A vezetőségnek így van ideje megtalálni az utódomat, megfelelő edzőt fognak bemutatni. Vannak jó képességű fiatal német edzők, viszont a Bayernt vagy a Realt edzeni más dolog, mint azokat, amiket addig edzettek.

? Salizamidzicről: Ismerem őt játékosként, olyan volt, akire nem kellett ráhárítani a munkát. Ő egy aktív, élénk ember. Őszinte karaktere van és sokat fog profitálni belőlem. Illik a csapathoz, működni fog a munka vele. Már most tetszik, hogy az elmúlt napokban milyen élénken járt el a különöző témákkal.


Karl-Heinz Rummenigge:

? Juppról: Jupp az az ember, aki kívülről-belülről ismeri a klubot, szívesen emlékszünk vissza az akkori lezárására. Németország a kézművesek országa, ahol vannak tanoncok, segédek és a mesterek. Ebben a szakmában ő egy mester, pontosan az, aki az FC Bayernt újra a megfelelő útra terelheti. Azonnal észleltük benne azt a tüzet, amely még mindig rejtőzik benne.

? Sagnolról: Legutóbb közöltem vele, hogy nem lesz Jupp edzői stábjának a tagja. Mindenesetre ezen a héten megegyeztünk egy időpontban, amikor is a klubon belüli lehetséges jövőjéről fogunk beszélni.

? Tuchelről: A pletykáknak nem mindig van valóságtartalmuk. 2017-ben nem fogjuk kihirdetni a következő szezon vezetőedzőjét. Időt hagyunk magunknak és gyümölcsöző megbeszéléseket fogunk vezetni. Tuchel? Semmit nem akarok kizárni. Nem Thomas Tuchel ellen, hanem Jupp Heynckes mellett döntöttünk.

? Ancelotti korai menesztéséről: Értékeltük a dolgokat és úgy döntöttünk, hogy megválunk tőle. Carloval is volt sikeres időszakunk, a Real ellen a híres játékvezetői döntések miatt másképp is alakulhatott volna. A Juppal való megbeszélések során világossá vált, hogy a német bajnokság a legfontosabb számunkra. Az előttünk álló fontos hetekre való tekintettel döntöttünk a menesztése mellett.


Uli Hoeness:

? Miért Jupp? A különböző megbeszélések során arra az eredményre jutottunk, hogy Jupp lenne a jelenlegi legjobb megoldás. Ez időt biztosít számunkra, hogy 2018 július 1-jén zavartalanul adjuk át a klubot. Személy szerint örülök, hogy az egyik legjobb barátom újra az FC Bayern alkalmazásában van.

? A Kalléval való véleménykülönbözőségéről Az elmúlt tíz évben mindig voltak különbözőségek, csak ennek az elmúlt időszakban nagyobb hangsúlya volt a nyilvánosság előtt. Az elmúlt időszakban kissé sokat beszéltem a nyilvánosság előtt, azt hsizem ez az elkövetkezendő hónapokban nem fog többet előfordulni. Megfigyelhetik, hogy ez jót fog tenni az FC Bayernnek.

? Az edzőkeresésről: Juppnak köszönhetően most egyelőre lenyugodtak a kedélyek, megvan az az előnyünk, hogy mindenki ismeri és szereti őt. Hasan számára most egy nyugodt betanulási fázis következik, ő a legnagyobb nyertese a dolgok ezen részének. Biztos vagyok benne, hogy elegendő időnk van a jövőre való felkészülésre. Miért kellene önökről ma nevekről beszélni? Ezt a témát teljes nyugalomban beszéljük majd át. A vezetőség és a sportigazgató most elsősorban a piacot figyeli és ami a legfontosabb, hogy az FC Bayern időt nyert magának.




Az első edzés:

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top