Jupp négy év után is bőbeszédű sajtótájékoztatón vett részt, holnap a Freiburgot fogadjuk hazai pályán.
? Az első napjairól: Sok beszélgetésen vagyunk túl, a stábbal, a fizikoterapeutákkal, a munkatársakkal egyeztettünk az edzésekről. Intenzív hét volt, sok dolgot beszéltünk át, ma például a taktikai részlegen dolgoztunk. A stábbal nagy hangsúlyt fektetünk a passz és pozíciós játékra, sokat gyakoroltuk azokat az beidegződéseket, amelyeket a játékosok már ismernek tőlem. Nem fog sokáig tartani, amíg ezek a folyamatok újra működésbe lépnek. Nekem is nagy örömet jelent itt lenni, egy szenvedélyes edző vagyok, tetszik a fiatal játékosokkal való munka is. Biztos, hogy először újra vissza kell rázódnom, de sokat ösztönöztük a játékosokat, az edzést is így fogom folytatni. A klubnál mindenki egyetért abban, hogy jó úton járunk. A játékosok örömüket lelik a munkában, mindenki szerint jó atmoszféra uralkodik.
? A csapaton belüli átlagéletkorról: Természetesen vannak idősebb játékosaink, de a kor nem feltétlenül számít: A Juventus 30-as átlagéletkorral jutott kétszer is a BL-döntőbe. A focit lábbal játsszák, valamelyik játékosnál pedig a mentális állapot a fontosabb.
? Az elvárásokról: A sikernek mindig annak kell lennie. Számomra nem csak az a foci sava-borsa, hogy kreatívan játsszunk előre, hanem hogy a védelem is stabilan álljon, hogy meglegyen a csapatrészek közötti összhang. Világosan kimondom, hogy mindenkinek be kell segítenie a védekezésbe, ez a legfontosabb. Egy nagyon motivált csapatot várok, az a benyomásom, hogy elánnal lépnek pályára a játékosaim.
? A sztárok esetleges túlterheltségéről: Nem gondolok erre. Tetszik, ha azt látom, hogy a játékosok hogyan teljesítették végig ezt a hetet. A minőség természetesen még nem olyan magas, mint a triplaszezonban, de ez is el fog érkezni. Neuer hiányzik, Javi Martíneztől pedig sokat várok. Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy az én irányításom alatt működni fog a játéka.
? A személyi helyzetről: Vidal ma az erőnléti részlegen edzett, ez pozitívum, de olyan edző vagyok, aki nem megy bele a rizikóba, ahhoz Arturo túl fontos. A VB-kiesés miatti frusztrációja, a hosszú utazás kihatott az izomzatára. James esetében remélem, hogy a visszatérése után ma újra edzhet. Nagyon jól ismerem őt a Real Madridnál eltöltött időszakából. Gondoskodni fogok róla, megértjük egymást. Nem feledhetjük, hogy a német futball más mint a spanyol, egy új ország, új nyelv.
? A hierarchiáról: Pár játékosnak elmondtam, hogy felfelé kell törnie a hierarchiában. Persze ez elsősorban csak a pályán mutatott teljesítményen múlik. És kell lennie olyan játékosnak is, aki először a csapaton belül szólal fel, mielőtt engem keres fel a problémával. Úgy, ahogy annó Lahm és Schweinsteiger csinálta, vagy a Realnál manapság Sergio Ramos. Mats Hummels az egyik olyan személy, aki alkalmas erre a szerepre vagy Jerome Boateng. Az olyan játékosoknak, mint David Alaba, ki kell másznia a kisebb hullámvölgyből, akkor ő is ehhez a réteghez tartozik.
? A kezdőtizenegyről: 18 játékos áll rendelkezésemre és egy edzőnek sok dolgot kell figyelembe vennie. A támadórészleg és a védelem közötti hierarchiát és egyensúlyt. Nagyon világos koncepcióm van a holnapi hierarchiára, ez főleg a védelemre való tekintettel lesz fontos. Támadólag elég klasszissal és fantáziával rendelkezünk.
? A játékosokkal való beszélgetéséről: Beszéltem Sven Ulreichhal. Szuperul védett, majd vétett egy hibát és máris kritikák érték. Ezt tudnia kell kezelni. A Thomas Müllerrel való beszélgetésem tartalmáról nem szeretnék beszélni, de a kapu előtt újra meggyőző volt. De mindez nem megy egyről a kettőre.
? Az ellenfélről: Christian Streich olyan, mint egy szeretetszolgálat. Minden évben elveszíti a legjobbjait és harcol a Freiburgért. A legnagyobb tiszteletem felé és a Freiburgnak. Sokat futnak és játékban is erős társaság ez.
? Javi Martínezről: Nem titok, hogy számomra ő egy nagyon fontos játékos és a középpálya hatos pozíciójában szeretném stabilizálni vele a védelmi részleget. Még ha a Hertha ellen itt is játszott, nem szabad elfelednünk, hogy hosszú ideig nem volt bevetve ebben a pozícióban.
? Védelmi hármas? Az én filozófiámban a négyvédős rendszert és a 4-3-3-mat részesítem előnyben, a szereposztást pedig az egyéni dolgot teszik függővé.
? A rotációról: Először egy olyan csapatot kell találni, amelyik működik. A csapatunkban sok a válogatott, tehát a rotáció működhet. De először állandósulnunk kell. Minden játékosban megbízom. Kingsley Coman és Corentin Tolisso is jó benyomást tett nálam, nagyszerű potenciállal rendelkeznek.
? A debütálás előtti izgatottságról: Londonban megnyertük a Bajnokok Ligáját, majd a stúdióban megkérdezték tőlem, hogy tulajdonképpen nem örülök? 50 éve vagyok a szakában és sokmindent átéltem, realista vagyok. A pulzusom persze felmehet a Freiburg ellen, de készen állok rá.
? A szurkolók reakciójáról és a büszkeségről: A büszkeség egy nagyszerű szó, gyakran használom is. Nagyon örülni fogok, mert ez mind visszajelzés a munkámról. De ne felejtsük, hogy nagy elvárásokat tűztek ki elém. Viszont magabiztos vagyok.