Heynckes újbóli uralkodása a következő lépcsőfokhoz érkezett: a BL-ben is helyt kellett állnia együttesünknek. A skót bajnok Celtic ellen szereztünk értékes pontokat, ráadásnak pedig betalált Müller is végre.
| A mérkőzésről:
A kezdőben nem sok változás történt, Ulreich előtt a hétvégi négyes kezdett, nevezetesen az Alaba-Hummels-Boateng-Kimmich kvartett. A középpálya Martínez sérülése miatt is rotált, Rudy és Thiago vágott neki kezdőként a harcnak, a támadók pedig Coman, Müller, Lewandowski és Robben voltak.
Nem sokáig kellett várni az első találatra. Egy bő negyedóra után Müller vágott be egy lepattanót Lewandowski hatalmas helyzete után. 17 perc után tehát nálunk volt az előny, 1-0!
Tizenkét perccel később érkezett az újabb gól. A nagyszerűen focizó Joshua Kimmich fejelte kegyetlen módon át Gordont Coman szépségdíjas beadása után. Megnyugtató játékkal már 2-0 állt az eredményjelzőn!
A félidő végéig érdemi jelenet nem történt, azonban a tizenöt perces szünet után rákapcsolt a Bayern és még egy szögletgólt is bevert a szigetországiaknak az 51. percben. Hummels nagyszerűen vágta a hosszúba a labdát fejével, a sarokrúgást pedig Robben végezte el, így asszisztált 100. BL-meccsén. 3-0!
Cserék jöttek: előbb Vidal érkezett Thiago Alcantara helyére, majd Jupp beküldte Jamest és Rafinhát is. Utóbbi a meccs emberét, Kimmichet váltotta. Folytatás a Hamburg otthonában 21-én.