Hivatalos

Megerősítve: Dr. Müller-Wohlfahrt visszatér

A 75 éves orvoslegenda ismét a Bayern alkalmazásában áll majd.

Dr. Volker Braun felmondása / felmondatása után pár nappal Bayern vezetősége megegyezett Dr. Hans-Wilhelm Müller-Wohlfahrttal a klub orvosi feladatainak ellátásáról. A bajoroknál 1977-től 2015-ig csapatorvosként már tevékenykedő szakember lesz a főorvos, ő fog felelni a jól bevált orvosi stábjáért, valamint a külsős specialistákkal való koordináció is az ő feladatköre lesz. Az edzéseken és a mindennapi munkában három doki, Dr. Peter Ueblacker, Dr. Lutz Hänsel és Dr. Jochen Hahne felváltva lesz ügyeletes, míg Wohlfahrt a csapat meccsein lesz ott a Bayern padján.

Bár a visszatérést a klub hivatalos honlapján még nem erősítették meg, Uli Hoeness a Münchener Merkur csütörtökön megjelent számában beszélt a témáról: „Ez a téma két éve állandó nyugtalanságot jelent a klubnál, meggyőződésem, hogy csakúgy mint Jupp Heynckes esetében, most is a lehető legrövidebb idő alatt visszatér a nyugalom, a csapat Müller-Wohlfahrttal és csapatával nyugodt lesz.” A Bayern elnöke azt is elmondta, a doki nem egy úgymond „Müller-Wohlfahrt-Superstar”-ként, hanem „Supervisor”-ként, azaz felügyelőként lesz jelen, az őt körülvevő orvosok feje lesz majd.

Karin, Wohlfahrt felesége pár nappal ezelőtt a Bildnek erősítette meg az újraegyesülést: „Végtelenül örülök. Az uram és a klub lelke 40 éve áll összeköttetésben, nem válhattak szét örökké. Most végre Happy End van és ez így szép és kerek. Kívülről sosem mutatta, de mélyen szomorúság uralkodott benne, amelyet sorsszerűen elfogadott. Az elmúlt évek helyzete mindkét fél számára kellemetlen volt. (…) Vasárnap együtt ebédelt a család, egy üveget is bontottunk. Tudatában van a feladatának és a felelősségének, teljes elkötelezettséggel lesz a játékosok iránt.”




2015-ben felmondott:

Müller-Wohfahrt 2015 áprilisában, a Porto stadionjában elszenvedett 3-1-es vereség után mondott fel azonnali hatállyal, ugyanis őt és a stábját tették felelőssé a fájdalmas kudarcért, Rummeniggével állítólag szóváltásba is keveredett a csapat öltözőjében. A vita tárgya itt az volt, hogy sérülés miatt hat játékos nem állhatott Guardiola rendelkezésére, de a katalán mester Ribéry rejtélyes bokaproblémája, és az akkoriban jellemző folyamatos sérüléshullám miatt alapból sem volt elégedett az orvosi stáb munkájával. Felmondása ellenére továbbra is számos Bayern játékost fogadott magánrendelőjében. A felmondás részletei: ( 1 | 2 )

Reméljük nem lesz sok dolga!

Jupp Heynckes, Egon Coordes (másodedző) és Müller-Wohlfahrt pezsgővel ünneplik a 89/99-es bajnoki címet: „Ő dokiként és emberként is egy fenomén, éjjel nappal a rendelkezésünkre áll. A foglalkozását szenvedélyszerűen gyakorolja, az ő számára ez nem egy munka.” – nyilatkozta Jupp a Bayern dokijáról.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top