Interjúk és nyilatkozatok

Ulreich: Kicsit igazságtalan lenne, ha ott lennék a VB-n

A lelkiismeretes hálóőr beismerte, Neuer visszatérése után nehezen tudna újra leülni a padra. 

Melyik öt kívánság áll a cetlijén?

Egészség a családom és saját magam számára. Eredmény a csapatnak, ami a Bayernnél egyenértékű a címekkel. Eredmények nekem, ami azt jelenti, hogy szívesen védenék újabb lövéseket. És a megfelelő döntés nyáron, ha a szerződésem lejár.

Ez négy volt. Mi lesz Manuel Neuer egészségével?

Természetesen. Általánosságban minden csapattársamnak egészséget kívánok. Manu esetében még inkább, jól kijövünk egymással, ő nekünk és a válogatott számára is fontos.

Talán ön lett az első félév meglepetésembere. Tényleg panaszmentesen ül majd vissza a padra?

Ha az ember beleszippantott kicsit a játékba, természetesen újra rendszeresen szeretne játszani. De amikor aláírtam, tudtam, hogy ha minden normálisan alakul, én vagyok a második számú kapus. Manu egyszerűen a világ legjobbja, kivételes tulajdonságokkal rendelkezik. Ha jövőre újra teljesen egészséges lesz, logikus, hogy ő fog játszani. Persze ez kicsit nehezebb lesz számomra, így hogy már játszottam. De a céljaink elérése érdekében továbbra is támogatni fogom a csapatot.

Mikor jön el az ideje annak, hogy újra csere lesz?

Manu biztosan megadja magának azt az időt, amelyre szüksége lesz, hogy száz százalékos legyen és még sokáig tudjon játszani. Amikor majd azt látom, hogy az edzőpályán egyre több dologra lesz képes, tudni fogom, eljött az idő, újra játszani fog. Számomra ez nem játszik nagy szerepet.





Akkor nem kell beszélnünk egy kihívó szerepről, ugye?

Kiválóan megértem magam Manuval. A kémia passzol, és bár tudja, hogy egy külön szinten szerepel, kölcsönösen motiváljuk egymást az edzésen. Szuper kapcsolatban vagyunk, mindig ír a meccsek után.

Gratulált a hosszabbítás utáni kivédett büntetőjéhez is?

Igen, örült velem együtt. A Stuttgart elleni meccs után írt nekem, saját tapasztalatból nagyon jól tudja, milyen érzés ez egy kapus számára.

Problémát jelentene önnek, ha nyáron is tartalék lenne?

Hogy érti ezt?

Tényleg nem gondol a Világbajnokságra…

(nevet). Ah, értem! Nem, egyáltalán nem gondolok erre, reálisan lövöm be ezt a dolgot. Egyértelmű, ha az ember lehoz egy pár jó meccset az FC Bayernnél, elő jön ez a téma is. De rengeteg olyan jó német kapusunk van, akik éveken keresztül állandó kezdőjátékosként nyújtottak jó teljesítményt. Vannak más kapusok, akik megérdemlik, hogy ott legyenek.



De a „Nummer 3” szerep, mégis megtiszteletés lenne az Ön számára.

Azt hiszem mások számára is nagyszerű lenne ott lenni. A lista hosszú, de nézzünk csak meg egy Ralf Fährmannt. Évek óta állandó, magas teljesítményt nyújt a ligában, de még soha nem került be a válogatottba. Manu visszatérése után, egy-két hónapon belül újra a padon fogok helyet foglalni. Kicsit igazságtalan lenne, ha olyan lenne ott a VB-n, aki előtte egyáltalán nem játszott.

A 2017-es év más lett, mint ahogy várta, nemdebár?

Lehet így is mondani. Világos, hogy Manuel Neuer mögött az ember talán a szezon végén kap egy-egy meccset. Ebben az őszi szezonban most nagyon sokat játszottam. Nyáron gondolkoztam azon, hogy klubot váltoik. Majd jött egy sérülés és minden szertefoszlott. Utólagosan ez volt a legjobb, ami történhetett velem.

Mi történt a Wolfsburg elleni potyája és a PSG elleni 3-1-es lenyűgöző mérkőzése között?

A Wolfsburg elleni dolog olyan helyzet volt számomra, amit én magam sem tudok, miért így reagáltam le. Majd jött a PSG elleni odavágó utáni kritika, amit nem értettem. Ekkor nyugodt hozzáállást tanusítottam: „Most játszom. Ha nem vagyok elég jó, akkor ki kell tenniük a csapatból.” Ezzel tulajdonképpen mindig nagyon jól boldogultam. Raádásul a csapat elkapta a fonalat, most jobban is védekezünk. Illetve van egy olyan edzőm van, aki már az elejétől fogva elmondta, bízik bennem és jó kapusnak tart.

Hogyan csinálja ezt Jupp Heynckes? Hogyan közvetíti a bizalmat?

Nemrégiben valaki „emberfogó”-nak titulálta őt. Egyszerűen teljesen elvarázsol, az első beszélgetéstől fogva. Az ember szívesen hallgatja meg őt, tudja mi számít. Mindenkivel beszél, de tényleg mindenkivel. Minden játékossal, minden fizikoterapeutával, minden alkalmazottal és egy héten nem csak egyszer. Ehhez jön az a tudás, amellyel ő és az edzői stábja rendelkezik. Nagyon ritka ez a kombináció.



Tizenegy pont előny a ligában, a Lipcsét és a Dortmundot a kupából már kiejtették. A duplázás biztosnak tűnik, de benne van a triplázás lehetősége is?

Ezt másképp látom. Persze, a bajnoki előny kényelmessé teszi a dolgot, és a kupában is két nagyon jó ellenfelet kapcsoltunk ki, kemény küzdelmek voltak. De a tavaszi szezont a Leverkusen elleni meccsel kezdjük, ott, ahol tavaly 0-2-re kikaptunk. Teljesen arra kell koncentrálnunk, hogy ne hagyjunk ott pontokat. Nagyon figyelmesnek kell lennünk. A Dortmundnak öt pont előnye volt, majd egy negatív szériába kezdtek és most mögöttünk állnak. Ebből is látszik, milyen gyorsan történnek a dolgok. A kupában egy meccs is a kiesést jelentheti.

Nyáron lejár a szerződése. Hova igazolhat ezután?

Meglátom mi lesz. Nyilván nehéz dolog lenne újra leülni a padra, ha az ember már belekóstolt, kissé alábbhagyna a vérpezsgés, ha újra másodikszámú lennék. De jól érzem magam az FC Bayernnél, óriási örömöt okoz az ittlétem. A Bayern az elsődleges tárgyalópartnerem, először velük szeretnék beszélni. De el kell gondolkoznom, mi lesz nyáron. Jelenleg 29 éves vagyok, 33 évesen már nem kezdeném újra valahol máshol.

Tehát ez a döntés egy nagy klubról és arról a késztetésről szól, hogy játszani akar?

Ha az ember megjárta az FC Bayernt, nincs annál jobb dolog a világon. A szinttől kezdve a klub egész struktúráig át. De élezzük ki a kérdést inkább arra, hogy szívesebben ülnék vagy játszanék-e…


Sven Ulreich előkelő helyen áll az általatok választott félszezon legjobbja szavazáson is, itt – vagy a bal oldalsáv legalján – tudtok szavazni az általatok vélt legjobbra. 


 



Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top