Wagner góllal debütált a Bayernben, egyedül Tolisso játszotta végig a meccset.
2018 első (teszt)meccsét 6-0-ra nyertük a katari bajnokság 6. helyén álló Al-Ahli SC csapata ellen Dohában. A visszatérése óta először Bayern-mezt húzó Sandro Wagner szerezte a csapat első gólját – sikerülhetett volna neki előbb is, az első percben például rögtön a keresztlécet találta el, majd háromszor az ellenfél kapusa védte ki a próbálkozását. Az első félidőben James két, Müller egy említésreméltó helyzetet puskázott el épphogy, de két alkalommal Ulreichnak is meg kellett akadályoznia az ellenfél kísérleteit.
A második gólra az 52. percig kellett várni, a meccset egyedüli Bayernesként végigjátszó, a második félidőben csatárként szereplő Tolisso bólintott az ellenfél kapujába. Ezután be is indult a henger, Robben a legendás MU-elleni kapáslövését megismételve növelte az eredményt (58.), majd Coman szintén kapásból volt eredményes (69.), Dorsch helyezett (74.) illetve Süle (88.) szerzett még szöglet utáni fejesgólt. A második félidőben hét nagy helyzetet említ az fcb.de, amelytől Naim kapus mentette meg csapatát, ebből három Tolisso, kettő Robben, egy-egy pedig Coman és Dorsch nevéhez fűződik.
Einfach ein wunderschönes Tor von @ArjenRobben! ? #MiaSanMia pic.twitter.com/aBBnCSoaTA
— FC Bayern München (@FCBayern) 2018. január 6.
A következő tesztmeccs is lefixálásra került, a Bayern ma jelentette be, hogy kedden 17 órától a harmadosztályú SG Sonnenhof Großaspach-ot fogadják az Allianz Arénában. A belépés ingyenes lesz! A meccset az FC Bayern.tv előfizetői biztosan láthatják majd.
? Felállások:
FC Bayern:
1. félidő: Ulreich – Götze, Boateng, Friedl, Alaba – Tolisso, Rudy, James – Müller, Wagner, Ribéry
2. félidő: Starke – Rafinha, Mai, Süle, Bernat – Dorsch, Martínez, Vidal – Robben, Tolisso, Coman
Kimmich mandulagyulladás, Lewa térd, Hummels combproblémák miatt nem léphetett pályára.
Al-Ahli SC
Naim – Benwan, Al Masri, Benson, Sharif – Abdelnasser – Mohamed, Al-Yazidi, Qadri, Chikhaoui – Ibrahim
⚽ Gólok:
0:1 Wagner (38.), 0:2 Tolisso (52.), 0:3 Robben (58.), 0:4 Coman (69.), 0:5 Dorsch (74.), 0:6 Süle (88.)