Interjúk és nyilatkozatok

Wagner: Boldog vagyok, hogy itt lehetek

A tétmeccsen 3785 nap után újra Bayern mezben pályára lépő támadóval a Bundesliga.de készített gyorsinterjút.


Sandro Wagner, hogyan értékeli a 3-1-es végeredményt a Leverkusen ellen?

A felkészülés során jó munkát végeztünk és győzelemmel akartuk kezdeni a tavaszi szezont – ez nagyon jól is sikerült számunkra. Ezáltal nagyon pozitívan értékelem ezt a meccset.

Kissé meglepő módon csak rövidebb időre szállt be a meccsbe, sokan a kezdőbe várták önt.

Minden rendben. A beállásom után megpróbáltam segíteni a csapatnak, helyzetbe kerülni, biztosítani a labdát és hátrafelé is dolgozni. Ez sikerült. Szívesen szereztem volna egy gólt, de nem volt lehetőségem rá. Ezáltal nem is teszek magamnak semmilyen szemrehányást.

Hogyan illeszkedett be a csapatba?

A társaim, akiknek a javát már korábbról is ismertem, nagyon jól fogadtak engem. A debütálásomkor még énekelhettem is. Ez megtörte a jeget azokban is, akiket még nem ismertem. Egyszerűen boldog vagyok, hogy újra otthon, a klubomnál lehetek, remélem továbbra is jól fog folytatódni a pályám.

Hogyan jellemezné a Bayernnél betöltött szerepét?

Nem vagyok olyan, aki így gondolkozik. Ha játszom, mindig padlógázzal megyek és így akarok játéperceket szerezni magamnak. Nyáron részt akarok venni az oroszországi Világbajnokságon, ezért nagyon fontos, hogy a Bayernnél jó teljesítményt nyújtsak. Egyszerűen szeretnék egy jó tavaszi idényt játszani, csakúgy mint a többiek.

Hogyan látja a VB-esélyeit? Nem játszott volna többet a Leverkusen ellen, akkor, amikor a Nationalmannschaft segédedzője is a stadionban volt?

Szerencsére régebb óta ismerjük egymást és van egy kis videós anyaguk is rólam. Pár hónap hátravan még addig, illetve még sokminden történhet, de az elmúlt években egész jól felhívtam a figyelmet magamra, a válogatottban mindig jól teljesítettem és ezáltal nagyon nyugodt is vagyok. Ezenkívül most Németország legjobb és a világ egyik legjobb csapatának a tagja vagyok. Őszintén szólva nem hiszem, hogy ez nagy hátrányt jelentene számomra, ami a válogatottat illeti.



Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top