Bundesliga

Előzetes: FC Bayern – Hoffenheim

A Bundesliga 20. fordulójában Süle, Rudy és Wagner egykori csapatát fogadjuk.


[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”A mérkőzés alapadatai” class=”out”]

⚽ Bundesliga, 20. forduló

? Bayern München – TSG Hoffenheim

? 2018.01.26., szombat, 15:30 ?

? Allianz Arena (75.000 néző)

[/toggle]
[/toggles]


A Jupp korszak eddigi 18 meccséből 17-et győzelemmel ünneplő Bayern hazai pályán fogadja a tavalyi év mumusát, a jelenleg kilencedik helyen álló Hoffenheimet. Nagelsmann még veretlen, három meccsből kettőt meg is nyert csapatával a Bayern ellen, igaz eddig csak az Ancelotti irányította Bayernnel találkozhatott – most Jupp Heynckesszel, a Bundesliga történelmének egyik legjelentősebb alakjával és világverő csapatával kell szembenéznie.

Hiába a Hoffenheim gyenge (3 meccs, 1 pont) és a Bayern kiváló formája, nem véletlenül tartják Nagelsmannt hihetetlenül tehetséges edzőnek, kiesés szélén álló csapatát az európai porondra vezette, a lehető legtöbbet hozta ki keretéből. Jupp eszén azonban nem lesz könnyű túljárnia, a ligatörténelem harmadik legidősebb edzője állítólag jól felkészítette a 31 hazai bajnoki óta veretlen csapatát az ellenfélből.

A meccs külön pikantériája, hogy Rudy, Süle és Wagner tavaly még a kékeket erősítette, de korábban Starke és Alaba is megjárta a TSG-t. Külön érdemes lesz figyelni majd Serge Gnabry játékát, aki nyártól már Robbéry utódlásáról gondoskodhat és persze ne feledkezzünk meg a magyar vonatkozásról sem, Szalai Ádám is bevethető.



? Közös múlt:

Összesen: 20 meccs, 13 győzelem, 5 döntetlen, 2 vereség | 40:15-ös gólarány
A Bundesligában: 19 meccs, 12 győzelem, 5 döntetlen, 2 vereség | 39:15-ös gólarány
Münchenben a TSG ellen: 9 meccs, 7 győzelem, 2 döntetlen, 0 vereség | 27:6-os gólarány

A Bayern legutóbb 2016. január 31.-én, azaz két évvel ezelőtt tudta tétmeccsen legyőzni a Hoffenheimet (2-0), akkor is szerzett utoljára Bayern-játékos gólt a falusiak ellen, Lewa tudott duplázni. Legutóbb, a bajnokság harmadik fordulójában Mark Uth duplájával tudott győzni a hoffenheimi gárda.


? Érdekességek, statisztikák:

▪ A 2017-es naptári évben csak a Hoffenheim ellen nem tudott és gólt szerezni a Bayern (0:1, 0:2). Mindkét meccs a Rhein-Neckar-Arenában került megrendezésre.

▪ A Hoffenheim az idei 11 idegenbeli tétmeccséből csak egyet nyert meg (3 döntetlen, 7 vereség).

▪  A listavezető az idei bajnoki szezonban már kilenc fejesgólt szerzett, ez a liga legjobb mutatója.

▪ Amikor Jupp 2017 októberében átvette a Bayernt, a két csapat azonos pontszámmal (14) állt a tabella második és harmadik helyén. A Bayern azóta 33, a Hoffenheim 13 pontot szerzett.

▪ A Hoffenheim a legutóbbi öt bajnokiján csak négy gólt szerzett, egyiken sem lőtt többet egynél – a Bayern csak a legutóbbi meccsén szerzett egy négyest.

▪ Julian Nagelsmann irányítása alatt a Hoffenheim még veretlen a Bayern ellen (2 győzelem, 1 döntetlen). A bajorok egyetlen gólját is egy hoffenheimi szerezte, Zuber talált be saját kapujába.

▪ Heynckes és Nagelsmann személyében a liga legidősebb és legfiatalabb edzője mérkőzik, utóbbi a ligatörténelem legifjabb szakemberének számít, míg Jupp a harmadik legidősebbnek.

▪ A Bayern 31 hazai meccs óta veretlen (25 győzelem), az Allianz Aréna 2005-ös fennállása óta ez a leghosszabb sorozat. Ez nem sokkal marad el az Olimpiai stadionban elért 33 meccses klubrekordtól.

▪ Lewandowski az eddigi összes hazai bajnokin betalált, összesen pedig 18 meccsen szerzett 17 góllal vezeti a Bundesliga góllövőlistát is.

▪ A Bayern a legutóbbi 66 hazai tétmeccsén betalált. A rekordot egy 1979 és 1982 közötti 77 meccses széria jelenti.

 



? Sajtótájékoztató:

Jupp Heynckes: Még ha mi is vagyunk a mindenkori favoritok, múlt héten láthattuk, miképp nehezítette meg egy kiesőjelölt a dolgunkat. A szurkolók számára ez egy vérpezsdítő meccs lesz, azonban jól felkészültünk rájuk, elemeztem őket, ennek megfelelően is fogunk pályára lépni. RÉSZLETEK.

Julian Nagelsmann: Jelenleg nem vagyunk topformában, a Bayern annál inkább. De rossz megközelítés lenne, ha csak azért utaznánk oda, hogy a lehető legkevesebb gólt kapjuk, mi magunk is be akarunk találni. Megpróbálunk győzni, meglátjuk sikerülni fog-e.


? Előzetes kezdők:

FC Bayern: Ulreich – Kimmich, Boateng, Süle, Alaba – Rudy – Coman, Müller, Vidal, Ribéry, Lewandowski

TSG Hoffenheim: Baumann – Bicakcic, Vogt, Hübner, Kaderabek, Geiger, Schulz, Demirbay, Amiri – Uth, Gnabry





? Hiányzók:

FC Bayern: Neuer, Hummels (edzéslemaradás), Javi Martínez (gyomorproblémák), Thiago (edzéslemaradás)

TSG Hoffenheim: 


? Közvetítés / Stream ?

15:30, Eurosport2 élő / Stream: Sport365 (sport)Reddit streamgyűjtő


?‍Játékvezető:

A 44 éves Manuel Gräfe az elmúlt időszakban nem jó ómen a Bayern számára, ő vezette a Mönchengladbach elleni vesztes bajnokit és a Dortmund elleni vesztes kupaelődöntőt a tavalyi szezonban. Összességében 42 meccsen 25 győzelemmel és 10 vereséggel végződő Bayern meccsen bíráskodott.


Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top