Manuel Neuer jelenleg tíznapos feltöltődését tölti Thaiföldön, ahol luxuskörülmények között tarthatja magát a visszatéréshez szükséges edzéstervhez – hogy ne érezze magát egyedül, természetesen felesége, Nina is elkísérte őt Phuketba.

Neuer az idei szezonban csak négy meccset tudott abszolválni, sérülése óta 29 tétmérkőzést szalasztott el.
Manu lábközépcsontja szeptember közepén harmadszorra is eltörött, azóta többször is magabiztosan állították, ez nem befolyásolja VB-szereplését. A Bild most arról számolt be, hogy Neuer esetében olyan sajátvér-terápiát alkalmaztak, amelynek köszönhetően a törött csontok úgy forrnak össze, hogy Jogi Löwnek nem kell aggódnia a 30 éves kapus VB-részvétele miatt. A lap szerint Manu novemberben és decemberben egy-egy injekciót kapott.
A német válogatott kapusedzője, Andreas Köpke magabiztos: Jelenleg biztos vagyok benne, hogy Manuel ott lesz a VB-n. A 2014-es kupadöntőben vállsérülést szenvedett, két hétig nem is tréningezhetett, Brazíliában viszont teljesen bevethető állapotban volt. Sőt, azt hiszem, hogy a VB előtt még a Bundesligában vagy a Bajnokok Ligájában is pályára léphet. B-tervre nem gondolunk.
Manu ügynöke, Thomas Kroth is bíztatóan nyilatkozott: Minden jól és a terv szerint halad. A visszatérése után lesz egy megbeszélésünk a dokikkal, hogy átgondoljuk, mikor szállhat be a játékba. Mindig is mondtuk: Ki kell használnia az időt. Ha egy héttel tart tovább, akkor egy héttel később, ha három héttel tart tovább, akkor három héttel később tér vissza.
A Bild szerint az egyelőre még kérdéses, hogy Neuer részt vehet-e idén a Bundesligában – a 06.14-től 07.15-ig tartó oroszországi VB-n viszont elvileg már neki kell állnia a címvédő csapat kapujában.

Neuer gyakorlat közben (Instagram)
A sajátvér-kezelésről:
A sajátvér kezelés korunk egyik nagy vívmánya, mert kihasználja a páciens vérében található gyógyító, regeneráló erőt koncentrált formában! A kezelés lényege, hogy a betegtől levett vér lecentrifugálását követően olyan anyagot nyernek ki, mely alkalmas arra, hogy egy nem gyógyuló, fájdalmas elváltozás gyógyulási folyamatát elindítsa, elősegítse. A pontos hatásmechanizmus még nem ismert, de a vér egyik sejtes eleme, a trombocyta tartalmaz olyan növekedési faktorokat, regenerációt elősegítő anyagokat, amelyek révén megindul a gyógyulás.
A betegnek jelentősen javulhatnak a panaszai, mely lehetőséget teremthet arra, hogy elkerüljön egy sokkal agresszívebb, elhúzódó gyógyszeres kezelést vagy műtéten essen át. Így akár egy injekciótól is a kezelt ín, szalag, ízület funkciója visszatérhet a normál kerékvágásba. (forrás)
[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Neuer helyzetjelentés január végéről” class=”out”]
[/toggle]
[/toggles]
