Bundesliga

Előzetes: VFL Wolfsburg – Bayern München

Egy negatív szériában és egy csúcsformában lévő csapat találkozik.


Jupp Heynckes visszatért influenzájából és célja, hogy a Besiktas elleni BL-főpróba előtt sikeresen folytassa sikerszériáját a Bayernnel. A gyenge formának örvendő, idei 22 meccsből csak 4-et megnyerő Wolfsburg ellen sem számít egyszerű feladatra, a kiesés ellen menekülő farkasok nagy elszántsággal bizonyíthatnak protestálni készülő szurkolóik előtt a Rekordbajnok ellen. Nem lesz hálás feladat Roger Schmidték számára, a Bayern kerete ugyanis Neuert leszámítva egészséges, november végi sérülése után Thiago először lép majd pályára – rögtön kezdőként. Hogy a keddi meccs előtt mennyire fog rotálni Heynckes, az majd kiderül, mindenesetre a Bild szerint két húzóembert, Comant és Jamest pihentetés céljából otthon hagyta a mester.


[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Bundesliga tabella” class=”out”]

[/toggle]
[/toggles]


Thiago november vége óta először futhat ki meccsen is a pályára.




🆚 Közös múlt:

Összesen: 48 meccs, 36 győzelem, 8 döntetlen, 4 vereség | 116:42-es gólarány

A Bundesligában: 41 meccs, 31 győzelem, 6 döntetlen, 4 vereség | 98:35-ös gólarány

Wolfsburgban a ligában: 20 meccs, 12 győzelem, 4 döntetlen, 4 vereség | 39:20-as gólarány

▪ A két csapat legutóbbi, müncheni meccse volt Carlo Ancelotti utolsó bajnokija Bayern edzőként. A Bayern 2-0-ás előnyt adott le döntetlenre.

▪ A tavalyi Wolfsburgban lejátszott, 0-6-ra megnyert meccs volt a farkasok legmagasabb veresége a Bundesliga történelmében. A Bayern ezen a meccsen biztosította be sorozatbeli 5. bajnoki címét.

▪ A Wolfsburg legutóbb 2015 januárjában, a tavaszi szezonkezdet első meccsén verte meg a Bayernt, hazai pályán 4-1-re.

▪ Ez volt a Bayern egyetlen veresége a két csapat elmúlt 17 bajnokiján (47:12-es gólarány)

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Az őszi meccs összefoglalója (Bayern 2-2 Wolfsburg)” class=”out”]


[/toggle]
[/toggles]


📈 Érdekességek, statisztikák:

▪ Ulreich a 200. Bundesliga mérkőzésén lép majd pályára. Sven nemrégiben 2021-ig hosszabbított a Bayernnel.

▪  Heynckes visszatérése óta a Bayern 22 meccsen 21 győzelmet aratott és csak a ‘Gladbach ellen kapott ki. 56 rúgott gól mellett 15 találatot kaptunk és 10-szer érintetlen maradt a Bayern, Ulreich hálója.

▪ A Wolfsburg szurkolói a csapatuk gyenge eredményei miatt az első 19 perc 45 másodpercben protestálni fognak, néma csendben fognak szorítani csapatukért.

▪ A Wolfsburg edzője, Martin Schmidt a 100. bajnoki meccsre készül edzőként. Legutóbbi négy Bayern elleni meccséből csak egyet veszített el csapataival.

▪ Jupp Heynckesnek a Wolfsburg ellen van a leghosszabb sikerszériája, legutóbbi tíz meccsét megnyerte a farkasok ellen. A legutóbbi vereségére 2004 szeptemberében került sor, a Schalke vezetőedzőjeként.

▪ A Bundesligában egy játékos sem talált be többszöt a Wolfsburgnak, mint Robert Lewandowski – 14 meccsen 15-ször volt eredményes. 2015 szeptemberében az 8 perc 59 másodperc alatt szerzett öt góljával történelmi jelentőségű teljesítményt nyújtott.

▪ A Bayern a legutóbbi 34 feruárban lejátszott mérkőzésén egyszer sem szenvedett vereséget (28 győzelem, 6 döntetlen). Az év második hónapjában legutóbb hat éve, 2012-ben Baselben kapott ki a csapat.



🗣 Sajtótájékoztató:

Martin Schmidt:  A Bayern elleni meccs a körülményeket tekintve egy egyszerű mérkőzés, hiszen keveset várnak tőlünk. Az év folyamán ez az egyetlen meccs, ahol a szurkolók nem csak az eredményt, hanem a teljesítményt is értékelik. Ha alig kapunk ki és jól játszunk, dícséretet harcolunk ki. Nincs semmi veszítenivalónk. Felemelt fejjel és széles mellkassal vágunk a mérkőzésbe. (…) A Bayern akarja birtokolni a labdát, labdavesztés után rögtök presszingelnek. Ha megoldást tudunk találni erre, lesz terünk és időnk futballozni. Fel kell készülnünk és bátornak kell lennünk.

Jupp Heynckes: Egy nagyon motivált Wolfsburggal kell számolnunk, amely pontosan tudja milyen helyzetben vannak éppen. Lelkiismeretesen fogunk felkészülni ellenük is, jó játékosaik vannak.

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Jupp részletes sajtótájékoztatója” class=”out”]

Jupp: Thiago kezdeni fog; Szombaton lelkiismeretfurdalásom volt

[/toggle]
[/toggles]


👥 Előzetes kezdők:

WOB: Casteels – William, Bruma, Knoche, Jung – Arnold, Guilavogui – Steffen, Malli, Mehmedi – Origi

FCB: Ulreich – Rafinha, Süle, Hummels, Bernat – Rudy – Robben, Tolisso, Thiago, Ribéry – Wagner





🚫 Hiányzók:

WOB: Verhaegh, Brooks, Camacho, Uduokhai, Blaszczykowski, Tisserand, Gerhardt

FCB: Neuer (rehab), Vidal (sárgalapos eltiltás), James és Coman (pihentetés)


📺 Közvetítés / Stream 💻

15:30, Eurosport2 élő / Stream: Sport365 (sport)Reddit streamgyűjtő


👨 Játékvezető:

A mérkőzést az a 33 éves Sascha Stegemann fogja vezetni, aki idén a Dortmund elleni 2-1-es kupagyőzelem és a szeptemberi, Mainz elleni 4-0-ás győzelem során is tevékenykedett. 2016 decemberében ő fújta a Wolfsburg elleni hazai, 5-0-ra megnyert mérkőzést is. Mérlege a Bayern meccsein: 9 meccs, 6 győzelem, 3 vereség


Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top