Bajnokok Ligája

Hummels: Beszéltünk Mario Mandzukicsról

Mats a Besiktas elleni BL-meccs előtt állt a sajtó rendelkezésére.

A Bajnokok Ligájáról és a  végső győzelem lehetőségéről: Örülünk, hogy folytatódik. Az a szép benne, hogy nem feltétlenül szükséges tündökölni ahhoz, hogy az ember megnyerje. Tisztában vagyunk vele, hogy egy olyan európai topcsapattal találkozunk, amely megérdemelten nyerte a csoportját. Nagy kvalitás rejlik a játékukban. Először azzal kell foglalkoznunk, hogy a Besiktast is megverjük. Minden továbbiról csak később teszünk gondolatokat.


A csapaton belüli hangulatról: A kezdőcsapat meghatározása nehéz eset lesz, de a mi dolgunk az, hogy racionálisan kezeljük a dolgot. Az edző a legjobb megérzése szerint fogja felállítani a csapatot. Pályafutásom során voltam már ilyen helyzetben, ezek a keményebb időszakok hozzátartoznak a sportághoz. Csak tizenegy játékossak állhatunk ki és legfeljebb 18 játékost nevezhetünk a meccsre.


A csapatszellemről: Azokon a meccseken is győzni akarunk, amelyeken nem mindig teljesítünk jól. Ez fontos. Az elmúlt hónapokban jó összetartást tanúsítottunk. Jupp Heynckes miatt is.



A 2013-mas Bayernről: A csapat a végéig küzdötte magát. Nemrégiben beszéltünk Mario Mandzukicsról, hogy megszakadt a csapatért. Azt hiszem, így lehet megszerezni a serleget. A csapat zártságával és jó játékosokkal.


A Besiktas kemény játékstílusáról: Nekünk is van pár játékosunk, akik tudják ezt játszani. A keménység is velejárója egy futballmérkőzésnek.


Jamesről: Nagyszerű teljesítményt nyújt, mindig fegyvertényt jelent számunkra. Brutálisan jó a balosa. Sok játékosunk beszéli a csapatban a spanyolt, ezért a beilleszkedése is jól sikerült.


A Besiktas szurkolóiról: Lesznek Besiktas drukkerek a stadionban, akik másodkézből jutottak hozzá a jegyzhez. Azt hiszem fel fogják hívni magukra a figyelmet és támogatni fogják a csapatukat. Kedvelem a teltházas, de békés stadionokat.


[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”JUPP HEYNCKES SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJÁNAK RÉSZLETEI” class=”out”]

Heynckes: Fontos, hogy Coman a rendelkezésünkre áll, óriási benne a potenciál


[/toggle]
[/toggles]



Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top