A Lufthansával 16 év után szűnik meg a partnerség.
A Lufthansával való szerződés nyári lejártával 2023-ig biztosan a Qatar Airways lesz az FC Bayern München AG új légipartnere – jelentette be hivatalos honlapján a klub. A német légicégtől 16 év után búcsúznak a bajorok.
Ez a megállapodás a korábbi, sajtó által vegyes érzelmekkel fogadott 2016-ban létrejött, 2017-ben új szintre emelt Hamad International Airporttal (HIA) való együttműködés kiterjesztése, ugyanis a hamadi nemzetközi repülőtér a Qatar Airways légitársaság irányítása alatt áll. Az új platinaszponzor a Bayern mez ujján is megjelenik majd és éves szinten 10 millió eurónál valamivel többet fog a konyhára hozni. A Lufthansa ennél többet nem kívánt ajánlani a bajoroknak.
A Qatar Airways Katar állam légitársasága, központja Dohában található. A folyamatosan terjeszkedő nemzetközi légitársaság több mint 120 célállomása (beleértve a teherszállítást) Európa, Afrika, Közép- és Dél-Ázsia, Észak- és Dél-Amerika, Közel- és Távol-Kelet számos pontján megtalálható. Flottája 2013 augusztusában 118 repülőgépet tartalmaz. (Wikipedia)
Csak összehasonlításképp, a főszponzor Telekomtól évi 35 milliót kap, az Adidastól pedig körülbelül 60 millió euróban részesül a Bayern. A német Lufthansa katari cégre való leváltása valamelyest szemben áll(t) a klub (eddigi) gazdaságpolitikájával.