A Kijev felé vezető úton vállalható feladatot kapott Jupp Heynckes csapata.
A mezőny tudatában aligha kívánhattunk volna ennél kedvezőbb ellenfelet a Bayernnek: Andrij Shevchenko, a kijevi döntő nagykövete a spanyol Sevillával sorsolta össze Jupp Heynckes csapatát a péntek déli sorsoláson.
Az andalúz csapat 2014 és 2016 között zsinórban háromszor lett Európa Liga-győztes, a BL-negyeddöntőjébe viszont történelmük során először kerültek be. A két klub még soha nem játszott egymással.
Az első, idegenbeli mérkőzésre április 3-án kedden kerül sor, míg a müncheni visszavágót egy héttel később, április 11-én szerdán bonyolítják le! A mi meccsünkkel párhuzamosan a Juventus és a Real Madrid ütközik az elődöntőbe kerülésért!
REAKCIÓK:
Jupp Heynckes: Nem igazán értem a sorsolás körüli eufóriát, ugyanis nagyon jól ismerem a spanyol labdarúgást és a Sevillát is. Ápolt, kreatív focit játszanak. Az edzőváltásuk óta védelmileg stabilabbak, a bajnokságban is lényegesen jobban szerepelnek. Ezért számomra ez egy nehéz sorsolás. A Bajnokok Ligája legjobb nyolc együttese között csak topcsapatok vannak.
Hasan Salihamidzic: Az anyósomék Sevillában élnek. Örülök a meccsnek, érdekes lesz. Nem egyszerű ellenfél, a Manchester Unitedet is kikapcsolták. A spanyol csapatok mindig jó focit játszanak. A Sevilla nemzetközileg tapasztalt, oda kell figyelnünk. Olyan csapat nem jut be a negyeddöntőbe, amelyik nem igazán jó, nem is fogjuk félvállról venni őket. Ha az ember megakarja nyerni a Bajnokok Ligáját, mindenkit meg kell vernie.
Thomas Müller: Ez egy jó sorsolás, ugyanis nevesebb csapatok is voltak a lehetséges ellenfelek között, még ha a Sevilla sorozatban háromszor is nyerte meg az EL-t. A klubnak jó sikertörténete van, mindazonáltal követelményünk, hogy a következő körbe jussunk. Nagy önbizalommal rendelkezünk, mi vagyunk az FC Bayern München. Ezzel az önbizalommal akarunk fellépni ebben a versenysorozatban, nem csak szerencsésen akarunk továbbmenni, de a címet is megakarjuk nyerni. Nagyon rég nem voltunk ott a döntőben, feltétlenül vissza akarunk kerülni oda.
Mats Hummels: Úgy gondolom ez egy nagyon izgalmas, nagyon érdekes sorsolás. Azt hiszem, hogy az ellenfél sokkal, de sokkal erősebb, ahogyan sokan elsőre besaccolják őket. Hihetetlen sok kvalitással rendelkeznek, főleg a idegenbeli atmoszféra lesz a legmagasabb szinten. Először ott játszunk, fizikailag jól ellen kell állnunk nekik. A csapat a kezdetektől nyomni fog és frenetikus drukkerek által lesz támogatva. Ott velük is meg kell küzdenünk.
Javi Martinez: Nem lesz egyszerű, a Sevillának szuper és jó kvalitásokból álló csapata van, főleg a középpályán erősek. Nagyon gyorsak a széleken, a csatáruk veszélyes. A Sevilla a szezon második felében eddig nagyon jó meccseket játszott, különösen a Manchester ellen. A stadionjuk atmoszférája brutális, a drukkereik nagyon hangosak. A Sevilla otthon nagyon agresszívan és nagy nyomással játszik. Mindent meg kell tennünk a továbbjutás érdekében.
David Alaba: Biztosan nem egyszerű egy sorsolás, nem véletlenül jutottak el eddig. Nagyon, nagyon jó és nagyon eredményes focit játszanak, ahogyan azt láthattuk. Nem lesz egyszerű feladat, de az elővárakozás már óriási.
Sven Ulreich: Állítólag ez egy könnyebb ellenfél, voltak keményebbek is a kalapban. Ez egy megvalósítható feladat, viszont a Sevilla az elmúlt években szenzációt váltott ki az EL-ben, gyakran szerezték meg a végső címet. Nem lesznek egyszerű meccsek, letisztult, rövidpasszos, tipikus spanyolfocit játszanak, rengeteget mozognak, ügyesek a játékosaik. A spanyoljaink már elmondták, hogy Sevillában egy pokoli meccs vár ránk. Nagyon koncentráltan kell játszanunk és el kell végezni a házinkat. Jó feladat lesz számunkra, amelynek során újabb javuláson mehetünk keresztül.
A Sevilla útja a negyeddöntőig:
A spanyolok a török Basaksehir elleni 2-1-es idegenbeli győzelemmel és egy 2-2-es hazai döntetlennel kvalifikálták magukat az E-csoportba, ahonnan a Liverpool mögött, illetve a Szpartak Moszkvát és a Maribort megelőzve másodikként jutottak be a legjobb 16 közé. A kvartettben hat meccsből csak két mérkőzést nyertek, és csak egyszer kaptak ki, igaz akkor 5-1-re hupálták el őket az oroszok. A nyolcaddöntő első meccsén a MU elleni hazai döntetlen után nagy bravúrt bemutatatva egy idegenbeli győzelemmel ejtették ki az angolokat.
[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”A Sevilla eddigi eredményei” class=”out”]
[/toggle]
[/toggles]
Az összes párosítás: