Heynckes rögtön a BL-sorsolás után, a Lipcse elleni mérkőzést megelőzően tartott sajtótájékoztatót.
A Sevilláról: Nem igazán értem a sorsolást övező eufóriát, ugyanis nagyon jól ismerem a spanyol labdarúgást és a Sevillát is. Ápolt, kreatív focit játszanak. Az edzőváltásuk óta védelmileg stabilabbak, a bajnokságban is lényegesen jobban szerepelnek. Ezért számomra ez egy nehéz sorsolás. A Bajnokok Ligája legjobb nyolc együttese között csak topcsapatok vannak. A csapatban senki nem kiabált örömében, a srácok természetesen vették tudomásul az ellenfelet.
Egy esetleges nehezebb sorsolásról: Néha könnyebb egy nagyobb csapat ellen játszani, de a legjobb tudásom szerint fogom felkészíteni a csapatot. A Sevillának is nagyon fanatikus rajongói vannak, bár kétségtelenül nem olyanok, mint amilyen a Besiktasé. Örülhetünk, hogy nem nyáron kell játszanunk itt, különben 40 fokban kellene pályára lépnünk.
A Sevilla edzőjéről: Vincenzo Montella egy klasszis, ballábas, veszélyes csatár volt. Edzőként nem tudok sohat mondani róla. Nagyon jól végzi a dolgát, ez látszódik. A csapata összetettebben játszik. Védelmileg zártak, elől pedig sok fantáziával rendelkeznek. Látszódik rajtuk az edző kézjegye.
A Juve-Realról: A Juventust soha nem lehet alábecsülni, ezt a Tottenham elleni nyolcaddöntőben is láthattuk. Viszont Bonucci távozása óta a védelmük nem annyira stabil, viszont egy tapasztalt, versenyképes csapatról van szó. A Realnak nem lesz sétagalopp a továbbjutás.
A Liverpool-Cityről: A legnagyobb rangadó a Liverpool City elleni párharca lesz. Egyik csapat sem akarta egymást magának. A Liverpool legutóbbi hetekben mutatott játéka lenyűgöző volt. A ManCity is ápolt, letisztult futballt játszik.
Mikor lesznek bajnokok? Hogy ezen a héten, vagy egy héttel később leszünk-e bajnokok, az nem igazán érdekel engem.
A Lipcséről: Természetesen nem lesz egyszerű, a Leipzig egy topcsapat, ezt a Zenit elleni Európa Liga mérkőzéseken is bizonyították.
A személyi helyzetről: James vasárnap kezdeni fog. Thiago és Tolisso nem áll rendelkezésre, előbbi valószínűleg jövő hét elején újra edzhet majd, Tolisso ma az első futógyakorlatait már teljesítette, a válogatotthoz is utazik. Robbennek is vannak kisebb problémái.
Malcomról: Még soha nem láttam őt játszani. Nem hiszem, hogy az FC Bayern érdeklődése fenn áll érte. A hasonló játékosokat mindig kirakatba állítják az ügynökeik.
A válogatott szünetről: Csak négy-öt játékosunk lesz itt. Személy szerint erre mindig az edzésfolyamatok megszakításaként tekintek. Számomra a legfontosabb, hogy senki ne sérültként térjen vissza. Sokan csak kedden játszanak, a dél-amerikaik pedig csütörtökön fognak visszatérni. Ezután jön a BVB, kedden pedig már a BL-negyeddöntő. Ez egy kellemetlen időpont, amely által a Sevilla elleni felkészülés is nehezebb lesz a normálisnál.
Mertesacker nyilatkozatáról, miszerint a futball nagy stresszt okoz: Mi embere mindannyian különbözünk. Egyikünkre nagyobb hatással van a nyomás, mint másokra. Véleményem szerint a kluboknak manapság már olyan embereket is alkalmazniuk kell, akik pszichológiailag foglalkoznak a játékosokkal. Per Mertesacker kinyilatkoztatását nagyon figyelemreméltónak tartom, meg tudom érteni őt. Azt hiszem, hogy a játékosok edzőiként nem nyomás alá kellene helyeznünk őket, hanem inkább nekünk kellene csökkenteni azt. Ezt a problémát nem lehet eltüntetni. Ez egy társadalmi probléma.