Bundesliga

Klassz siker a Klassikeren | FCB 6-0 BVB

A Bayern fölényes győzelemmel hangolt a Sevilla elleni BL-mérkőzésre.


A meccs elején bár biztossá vált, ezen az estén a Bayern matematikailag még nem lesz bajnok, Juppék célja természetesen nem lehetett más, mint egy Dortmund elleni győzelemmel megalapozni az angol hetek előtti alaphangulatot.


A két héttel ezelőtti Lipcse elleni vesztes mérkőzéshez képest öt változás történt Jupp kezdőjében: Kimmich, Süle, Rudy, Vidal, Bernat és Wagner ezúttal nem kerültek be, ellenben Rafinha, Boateng, Javi Martínez, Müller, Ribéry, Robben és Lewandowski ott volt a BVB elleni rangadó startformációjában. Lehetőségeihez mérten az ellenfél is a lehető legjobb csapatával állt fel, sok hiányzójuk miatt egyel kevesebb cserét is nevezett Stöger a mérkőzésre.

Hihetetlen iramban kezdtek a csapatok, három perc után mindkét kapu előtt adódott lehetőség. Ekkor még úgy tűnt, nyíltsisakos, izgalmas meccsnek lehetünk szemtanúi… majd jött az első, majd a második és harmadik gól, amely megpecsételte a vendégek sorsát. A Bayern óriási fölényben focizta le a dortmundiakat, megmutatta igazi erejét. A félidő végéig végül öt gólig jutott a Super Bayern, hat kapuralövésből ötöt értékesített Jupp csapata.

Ahogy arra számítani lehetett, a második félidőt ekkora különbség mellett már nem igazán vették komolyan a csapatok, a Bayern tiszteletben tartva ellenfelét nem kereste, inkább csak várta az újabb gólszerzési lehetőségeket. A Dortmund próbálkozott párszor, Götze a kapufát is eltalálta, de szépíteni már nem tudták a csúfos vereséget. A Bayern takaréklángon játszva simázta le Peter Stöger csapatát, a végén Lewa meglőtte a kegyelemdöfést jelentő hatodik gót is.


BAYERN MÜNCHEN 6-0 [5-0] BORUSSIA DORTMUND 

FC BAYERN: Ulreich – Rafinha (Kimmich 46), Boateng, Hummels, Alaba – Martinez – Robben, Müller, James (Thiago 65), Ribéry (Rudy 68) – Lewandowski

DORTMUND: Bürki – Piszczek, Sokratis, Akanji, Schmelzer – Dahoud, Castro (Weigl 29) – Pulisic (Philipp 75), Götze (Sahin 78), Schürrle – Batshuayi

GÓLOK: Lewandowski (5, 44, 86), James (14), Müller (22), Ribéry (45)





Az első félidő történései:

▪ 3.-4. perc | Az első helyzet Müller nevéhez fűződik, miután szépen játszotta magát tisztára a német, ballal elvétette a kaput. A kirúgásból alakult ki a BVB első lehetősége is, egy beadásra Batshuayi és a védő is érkezett, utóbbi végül tisztázni tudott.

⚽  GÓÓL!!! Müller ütempasszát Lewandowski lesgyanús szituációból lőtte be, a spori szerencsére nem nézte vissza! 1-0 az 5. percben!

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Lewandowski vezetőgólja” class=”out”]

[/toggle]
[/toggles]

▪Lesgól! Müller beadása Ribéryt találta meg, előtte azonban James még beleért a labdába, így végül lesről talált be a francia.

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Ribéry lesgólja” class=”out”]

[/toggle]
[/toggles]

⚽  OTT A MÁSODIK! Alaba beadására James Rodriguez érkezett lendületből és hiába ért bele a kapus, ez bizony gólt érdemelt! 14. perc, 2-0!

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”James találata” class=”out”]

[/toggle]
[/toggles]

▪ 19.-20. perc | Robben kínálta meg távolról Bürki kapuját, a bal kapufa mellett haladt el a labda, résen volt a hálóőr. Az ellentámadásból Pulisic került a tizenhatos előterébe, ahonnan lapos, középre érkező labdával kínálta meg a magabiztosan védő Ulreichet.

HÁROM-NULL! A 22. percben már hárommal vezetünk, ezúttal James beadását Müller tette be finom mozdulattal.

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Müller gólja” class=”out”]

[/toggle]
[/toggles]

▪ 42. perc | A Bayern emberfölényben kontrázhatott, Robben azonban egyedül akarta megoldani a helyzetet. Kapuravezetése és lövése után a játékszer ismét a  baloldali kapufa mellett haladt el, nem okozott komoly gondot Bürkinek.

⚽  4-0, a játékvezető megadta a kapu előtti keveredésből kialakult gólt! Ribéry az alapvonal mellett végiggyötört labdája valahogy középre került, Lewandowski segítette be a kapuba. 44. perc, 4-0!

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Lewandowski második gólja” class=”out”]

[/toggle]
[/toggles]

⚽  HIHETETLEN, ott a következő találat!!! Az előző gólt követő pár másodpercben ismét Ribéry vezette kapura, aki ezúttal nem bonyolította, szépen elpöccintette Bürki mellett-felett a labdát. 5-0-val zárul az első félidő!

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Ribéry gól” class=”out”]

[/toggle]
[/toggles]





A második játékrész eseményei:

▪ 61. perc | A Bayern ekkora előnynél természetesen alaposan visszavett a tempóból,  negyed órát kellett várni az első értékelhető helyzetre: Robben befelé húzódva lőtt, Bürki fogta.

▪ 67. perc | Sor került a legnagyobb Dortmund-helyzetre. Mario Götze jó 17-18 méterről gondolt a kapuralövésre, kísérlete el is találta a jobboldali kapufát. Marad az 5-0.

▪ 70. perc | Bayern-helyzet, egy Robben szögletet követően Hummels fejelt (vállalt) a kapu fölé.

▪ 74. perc | Egy Thiagotól kapott labdát küldött kapura Lewa, 17 méterről a sarokra helyezve azonban nem tudott betalálni, Bürki nyújtózkodott nagyot.

▪ 80. perc | Piszczek próbálkozott, kapuralövését Ulreich ha elsőre nem is, végül birtokba vehette.

⚽  GÓL, Lewandowski a végén azért lőtt még egyet, megszerezve ezzel csapata hatodik, saját maga harmadik gólját! A gólpassz Kimmich nevéhez fűződik!

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Lewandowski harmadik gólja” class=”out”]

[/toggle]
[/toggles]


Statisztika:

FCB – BVB statisztika | eredmenyek


Bő összefoglaló:


 

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top