Brazzo és Kalle nyilatkozata alapján Miro a Bayern utánpótlásában fog dolgozni.
A Sport Bild a Leverkusen elleni kupameccs előtt robbantotta a hírt, miszerint információik szerint Miroslav Klose, Joachim Löw stábjának tagja a Világbajnokság után Holger Seitzt váltva a Bayern U17-es csapatának irányítását veszi át. A Bayern sportigazgatója a meccs előtt, vezérigazgatója pedig a 6-2-es győzelem után erősítette meg ezt az információt.
Salihamidzic: Miro egy szuper srác, ezt mindannyian tudjuk, ő egy világklasszis, aki mindent átélt a labdarúgásban. Ő is részese annak a filozófiánknak, amelynek során az ilyen fickók visszatérnek a Bayernhez. Nagyon jó megbeszéléseket folytattunk, meg fogjuk szerezni őt.
Rummenigge: Nagyon jó megoldásnak tartom. Miro a klub nagyköveteként Ázsiába is velünk tartott, már akkor világossé tette, hogy lehetőleg szeretne valamikor az FC Bayern edzője lenni. Ennek nagyon örvendek, ugyanis közismert, hogy szívesen hódítjuk vissza az FC Bayernhez az olyan egykori játékosokat, akik korábban is megfordultak nálunk. Miro eredményes időszakot töltött el itt. Szeretne edző lenni. Ez egy nagyszerű ötlet. Minden jót kívánok neki.
Az ezúttal is jól informált Sport Bild a meccs másnapján már arról írt, hogy Niko Kovac és Miroslav Klose megszerzése után Mehmet Scholl is visszatérhet a Bayern utánpótlásába. Legalábbis szerintük Uli Hoeness ezen gondolkozik. A klub egykori közönségkedvenc középpályása 2009 és 2010, valamint 2012 és 2013 között már irányította a klub amatőrcsapatát, a 2014-es VB miatt viszont a TV-s szakértői pozíció mellett döntött, ami nem is tetszett annó a vezetőségnek. Most ismét a Bayern II irányításáért felelhet – de ez egyelőre még nem került kommentálásra.