Interjúk és nyilatkozatok

Robben: A Bayern volt karrierem legjobb lépése, ez a második otthonom

A Bayern holland legendája a BILD-nek adott interjújában beszélt a 2009-es átigazolásáról.


Herr Robben, hogyan állítják meg a 15 gólos Cristiano Ronaldot?

Már megvan a tervünk rá. De nem kell túl sokat a Ronaldo és a Real elleni tervünkről beszélni, ezt az Allianz Aréna gyepén kell megmutatnunk! Hazai pályán, saját közönség előtt játszunk. Ennek kell minket a győzelem felé terelnie.

Túl sokat beszélnek Ronaldoról és keveset a Real olyan stratégájáról, mint Toni Kroos?

Logikus, hogy az emberek inkább Ronaldóról és a góljairól beszélnek, mint Toniról. Amit Cristiano nyújtott az eddigi karrierje során, az őrületes. Ronaldo megérdemli a figyelmet! Mi persze tudjuk azt is, hogy a Real Madrid nem csak Ronaldoból áll. Sokkal több kvalitás van a csapatukban. Ha a többiek nem funkcionálnak, Ronaldo sem szerez annyi gólt.

Két évig játszott Real mezben. Leginkább Ön izgul a királyiak elleni mérkőzés miatt?

A Real elleni izgalom nagy, de őszintén szólva egy Barcelona vagy más nagycsapatok ellen is ez a helyzet. Két évet töltöttem el Madridban, szép időszak volt. De a Real számomra nem olyan, mint a Bayern. München a második otthonommá vált. A karrierem legfontosabb klubja számomra a Bayern.

A Real egykori elnöke, Ramón Calderon az egyik legnagyobb hibának tartja, hogy 2009-ben eladták Önt a Bayernnek. Miképp vélekedik erről?

Amikor Ramón Calderon távozott az elnöki posztról, ott ért véget a Realos időszakom. A Florentino Perez-féle elnökség akkoriban így döntött. Ha Calderon azt mondja, hogy ez volt a Real egyik legnagyobb hibája, akkor ezt úgy is lefordíthatjuk, hogy a Bayernhez való átigazolás volt a karrierem legjobb lépése! A Bayernnel mindent elértem, mindent megnyertem, amit csak lehetett.

Calderón 2007-ben igazolta le Önt a Chelseaből és mindmáig áradozik magáról. Milyen a kapcsolatuk?

Nagyon büszke vagyok arra, hogy Ramón Calderón még mindig ilyen szép szavakkal illet, ezt igazán kedvesnek tartom. Mindig kiváló kapcsolatom volt vele. Abban az időszakban nagyon jó atmoszféra uralkodott a Realnál. Nagyszerű elnök volt, igazán közel állt a csapathoz is.

2017 végén azt mondta, hogy a Bayernhez való átigazolás az első pillanatban még visszalépés volt.

Nagyon nehéz volt a váltás. Egy hatalmas klubtól kellett távoznom és tudtam, hogy valószínűleg soha nem térek vissza ide. A Bayern akkoriban nem egészen volt azon a szinten, mint ma, a korábbi eredményeik nem igazán voltak jók. Az én célom pedig mindig is az volt, hogy megnyerjem a Bajnokok Ligáját. Végül minden kiválóan alakult a Wembleyben. Végsősorban azt kell, hogy mondjam: A madridi búcsú egy előrelépés volt.

Május 26-án Kijevben a második triplázásért játszanak?

Szép gondolat. Világos, bárkit képesek vagyunk megverni. De ugyanez érvényes a Real Madridra is.



Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top