Bajnokok Ligája

Jupp: Nem adjuk fel, ez a Real sebezhető | Reakciók: FCB – RMA

A szerdai 2-1-es vereséget követő nyilatkozatok.


Jupp Heynckes: Összességében elég furcsa mérkőzés volt. Arjen Robbent korán elveszítettük, majd Jerome Boatenget is. Kirívó hibák után két gólt ajándékoztunk a Realnak, ráadásul a lehetőségeinket sem tudtuk kihasználni. Nem csoda, ha ilyen esetben kikapunk a Real ellen. Ezen a szinten nem szabad ilyen védelmi hibákat véteni. A félidő előtti gól biztosan fordulópontként érkezett, teljesen feleslegesen bekapott találat volt. Óriási kár ezért, viszont nem hibáztatom a játékosaimat, nagyszerűen küzdöttek, sok lehetőséget dolgoztak ki. Csak nem értékesítették őket. A kapott góloknál viszont nagyon rossz volt a védelmi fegyelmezettségünk. Ha teret kapnak, természetesen hidegvérűen ki is használják a lehetőséget. Nekünk ma nem sikerültek a befejezések, nem volt meg bennünk az általában meglévő hatékonyság.

A sérültekről: Arjen esetében reméljük, hogy nem annyira komoly a sérülés. Jerome-nak szúró érzete volt, ezért azt hiszem ő biztosan kidőlt a visszavágóra.

Az esélyekről: Nem adjuk fel. Ha egy olyan csapat, mint a kétszeres győztes Real Madrid ellen ennyi helyzetet dolgozunk ki, az számomra is azt bizonyítja, hogy sebezhetőek. Melyik csapat dolgoz ki ennyi helyzetet a Madrid ellen? Semmi veszítenivalónk, felszabadultan játszhatunk. Madridban mindent megteszünk, hogy korrigáljuk az odavágó eredményét.


Thomas Müller: Nem tettünk magunknak szívességet, sokkal jobb eredményt is kihozhattunk volna ebből. Túl naívak voltunk a meccs során. Nem sikerült a helyzeteket következetesen kijátszani. Összesítve, 2-1 a Madridnak. Hogy hogyan érték ezt el, az az ő dolguk marad. Többször nevettem el magam önelégülten, amikor 1-1-el mentünk a félidőre, sokkal több volt benne. Voltak nagyon jó lehetőségeink, de nem jöttek össze a dolgok, ebben valószínűleg a meccs jelentősége is szerepet játszott. Nevetséges jelenetek voltak az ötösön belül, de a labda nem akart a vonal mögé kerülni.

A sérülésekről: Természetesen nem segítettek minket és nehéz ezt megemészteni. De jó keretünk van. A többiek is meg fognak szakadni a pályán.

A továbbjutási esélyekről: Győztünk már 2-1-re Madridban, van még lehetőségünk, bármi lehetséges. Le kell tennünk erről az egyébként egyáltalán nem szükséges tiszteletről, gyilkos mentalitásra van szükségünk.


Joshua Kimmich: Kétszer láttam a Realt veszélyes helyzetben a kapunk előtt, két gólt szereztek. Annyi hatalmas helyzetünk volt, amennyi Hannoverben sem. 2-1 oda, most ők a nagyobb favoritok. De mindent beleadunk a visszavágón.




Niklas Süle: Azt hiszem, egy 5-2 esetén sem panaszkodhatott volna senki a Real Madridnál.


Hasan Salihamidzic: Az első félidőben volt 3-4 nagyon jó helyzetünk. Hermann Gerland egy egész lapot teleírt mellettem. A második félidőben is volt 3-4 lehetőségünk, ők viszont hidegvérűen kihasználták, amit felkínáltunk nekik. Több gólt kell szereznünk. Soha nem adjuk fel, győzni akarunk Madridban.

A sérültekről: Arjen Robben és Jerome Boateng sérülése is valamelyik izommal kapcsolatos. Robben teljesen fitt volt a meccs előtt. Javi Martínez is kapott egyet a fejére. Sajnálatos, hogy három sérültünk lett. De ki kell várnunk a holnapi diagnózist.


Zinedine Zidane: Mi győztünk. Nem tudom, hogy megérdemelten-e, de így történt. Nagyon örülök, elégedett vagyok az eredménnyel, de az elején voltak problémáink. Münchenben viszont nem egyszerű győzni. Az eredmény semmit nem jelent, a Bayern még képes ezt a játszmát a visszavágón megfordítani, tudjuk, hogy még szenvednünk kell a célunk eléréséért. A Juve elleni meccs után tudjuk, hogy a visszavágón más felfogásban kell játszanunk, különben nehéz dolgunk lesz.


Sergio Ramos: Nagyon jól védekeztünk. A Bayern egy nagyon erős csapat, de a visszavágó előtt enyhébb favorittá léptünk elő. Nagyon nehéz dolgunk lesz. Továbbra is ilyen hatékonyan kell játszanunk, akkor újra bejutunk a dönőbe. Az emberek azt akarják, hogy 3-0-ra nyerjünk idegenben, én elégedett vagyok a 2-1-el is.


Toni Kroos: Ez egy átlagos teljesítmény volt részünkről, ezt el kell ismerni. A Bayern komoly feladat elé állítotott minket. Nagyon szívesen vesszük ezt az eredményt, jó kiindulópont a visszavágóra. De tavaly is ez volt az odavágó eredménye, és hazai pályán nagyon szorossá vált a párharc.



Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top