Jupp a Frankfurt elleni hazai mérkőzés előtt állt a sajtó rendelkezésére.
A Frankfurt elleni mérkőzésről: Nagyon jó szezont játszanak, jelenleg a hetedikek és Európa Ligás ambícióik vannak. Kiváló csapatszellemmel, taktikai irányzattal és küzdőszellemmel rendelkeznek, holnap is nagyon lelkesen fognak pályára lépni. Meg akarjuk őrizni a győzelmi szériánkat, de a fejekben biztosan a keddi, madridi összecsapás lesz majd ott.
A terhelésről és a ritmusról: Nagyon jó az atmoszféra, a vereség után nem tapasztalok következményeket. Az angol hetek ritmusa ebben a szakaszban már nehezebb, de világos tervem van, holnap megpróbáljuk megvalósítani.
A Real elleni vereségről: A dühöngés soha nem jó dolog, a vereségekből is le kell tudni vonni a következtetéseket – motivációt kell szerezni a következő feladatokra. A következő komoly feladat pedig kedden vár ránk. Játékosként is mindig így reagáltam, ebben én voltam a legjobb. A vereség után mindig csalódott voltam, de ahogy szoktam mondani: Csak most válik komollyá! A vereség nem hoz zavarba sem engem, sem a játékosaimat.
A sérültekről: Javinak enyhe koponyazúzódása és agyrázkódása van, szerintem holnap már elkezdhet edzeni, azt hiszem kedden játszhat is. Robben esetében kivárásra van szükség, viszonylag jól van, de a keddi játékáról semmi biztosat nem tudok mondani. Kérdéses, hogy Alabát nevezem-e a keretbe. Panaszmentesen edzett, de a teljes fittsége érdekében úgy vagyok vele, inkább még csak tréningezzen. Boateng már egészen normálisan tud járni, nem tudom milyen diagnózisra jutottak. Úgy értesültem Dr. Müller-Wohlfahrttól, hogy sérülése nem veszélyezteti a VB-szereplését, ellentétben. Természetesen ott lesz a VB-n és már előtte panaszmentesen fog edzeni.
A további személyi helyzetről: Müller kapott egyet a térdére, ezért ma csak futóedzésen vett részt. Jamesnek is vannak kisebb fájdalmai, ezért a konditeremben edzett.
Tolissoról: Ő a csapatunk egyik éltető eleme, nagyon sokat fut és gólveszélyes, viszont a középpálya túlkínálata miatt nem mindig játszhatott. Remélem holnap jó ritmust fog ki, akkor opciót jelenthet Madridban is. Viszont mindig problémái akadtak a lábával, még nem teljesen száz százalékos. De el fogja érni az áttörést. Ő egy nagyon érdekes játékos, szuper karakterrel.
Niko Kovacról: Találkozunk a kupadöntőben is, ez kissé szokatlan, de nem félek kapcsolatba lépni vele. Ő egy fiatal edző, aki szeretne berobbanni. Remélem jó munkát végez majd el itt. Kérem ne kritizálják annyira hevesen.
A felkészülésről: Mindig ugyanúgy zajlik, ma az ellenfelet fogjuk elemezni. A holnapi meccs egyáltalán nem lesz befolyással a kupadöntőre.
Az ifikről: Lars Lukas Mait, Meritan Shabanit és Niklas Dorscht fogom nevezni, gyakran edzettek a profikkal. Meglátjuk velünk tart-e még valaki.
A sérüléshullámról: Nagyon jó keretünk van, szinte csak válogatott játékosokból áll. Bízom azokban, akik rendelkezésünkre állnak, mindenki a topteljesítményét fogja nyújtani. Emiatt nem lesz mellébeszéd. Ez előfordul olyan csapatokkal is, mint a Real, Carvajal és Isco is kidőlt. A sérülések sajnálatosak, de tudjuk őket kompenzálni.
A Lewát ért kritikákról: Nem osztom őket. Ha Lewandowski a 88. percben egyenlít, teljesen másképp ítélik meg a teljesítményét. Nézzék csak meg Ronaldo mekkora gólgép – hány labdaérintése is volt? Hosszas beszélgetést folytattam Roberttel, remélem kedden a pályán fog válaszolni az őt ért kritikákra. Én is ismerem a kritikákat, kezelni kell őket és a pályán kell választ adni rájuk.
A madridi visszatéréséről és a Realos időszakáról: Az emberek akkor még örültek Madridban a Bajnokok Ligája serlegnek. Természetesen magasan élnek bennem az emlékek, mindig különleges, amikor Spanyolországba utazom.