Bundesliga

Tartalékosan is elintéztük Kovac együttesét

Az erősen felforgatott Bayern simán felvette a kesztyűt a rendelkezésre álló legjobb csapatával játszó Frankfurt ellen, 4-1-re verték meg Kovac csapatát.


Három héttel a berlini kupadöntő előtt a Bayern München nagyon tartalékos csapattal verte meg hazai pályán a A-csapatával felálló ellenfelét, a Niko Kovac vezette Frankfurtot. Mostantól a teljes koncentráció a keddi Real elleni mérkőzésre hárul. Előtte azonban nézzük mi történt szombat délután…


Jupp Heynckes a Real elleni visszavágó előtt alaposan felforgatta csapatát, ígéretéhez híven legalább három, végül négy ifit nevezett a Kovac elleni keretbe, sőt egyenesen a kezdőbe is. A 18 éves Lukas Mai múlt heti debütálása után ezúttal három további fiatal, Dorsch, Shabani és a 17 éves Evina is először léphetett pályára profi tétmeccsen. Bernat, Rudy, Tolisso és Wagner is megkapták a lehetőséget, az állandóak közül csak Ulreich, Kimmich és Hummels kezdett. 24 éves és öt napos átlagéletkorral ez volt a Bayern legfiatalabb kezdője 1971 óta.

Az első félidőben kisebb-nagyobb helyzeteken kívül sokáig semmi említésre méltó nem történt a játéktéren, a félidő végével inkább a Frankfurtnak voltak veszélyesebb lehetőségei – gólt viszont a Bayern lőtt, amely Wagner passza után Dorsch találatából született meg az utolsó percekben.

Fordulás után szintén nem diktált nagy iramot a két csapat, főleg a Frankfurttól lett volna elvárható, hogy a tartalékos Bayern ellen nagyobb elánnal próbálják meg a pontgyűjtést és kerüljenek közelebb az EL-induláshoz. Akadtak azért helyzeteik és egy szépítő gól is, de a hozzáállásukat tekintve megérdemelten kaptak ki a tisztességesen játszó Bayern ellen, aki a meccs végét megnyomva kettőt bekotort még Hradecky kapujába.


BAYERN MÜNCHEN 4-1 [1-0] FRANKFURT

FCB: Ulreich – Kimmich (Rafinha 46), Hummels, Mai, Bernat – Rudy – Shabani (Thiago 56), Tolisso, Dorsch, Evina (Süle 65) – Wagner

FRA: Hradecky – Da Costa, Abraham, Falette, Willems – Mascarell, Gacinovic – Wolf, Fabian, Hrgota – Jovic

GÓLOK:  Dorsch (43), Wagner (76), Rafinha (87), Süle (90)





Az első félidő történései:

▪ Megvan az első helyzet, Kimmich beadását Evina kapkodta el egy kicsit és fejelte kapásból Hradecky kapujára. Ezt írjuk az izgalom számlájára.

▪11. percben Jovic próbálkozott egy középtávoli lövéssel, amely laposan középre érkezve nem okozott gondot Ulreichnek.

▪ Evina ugyanebben a percben a túloldalon veszélyeztet: A 16-os sarkáról rátekert lövése nem sokkal kerülte el a bal ficakot.

▪ A 18. percben ezúttal Wagner fordult rá a kapura, Hradecky védett szépen. Talán ez volt az eddigi legjobb lehetőség a meccsen.

▪Túl a félidő felén kényelmesen focizgatnak a játékosok, egyik csapat sem fejt ki különösebb nyomást a másik együttesre.

▪Végre lehetőség, kár hogy nem a frankfurti kapu előtt: Gacinovic a 16-os előterében helyezett a jobbalsóra, szerencsére elméretezte a kaput.

▪ 42. perc, ezek a pillanatok az Eintrachté: Jovic egy kiugratás után rohamozott a Bayern kapujára, Ulreich lábbal védett.

⚽ Megvan a vezetés, Sandro Wagner rúgat gólt a debütáló Niklas Dorschhal, akinek csak a ziccert kellett értékesítenie a 43. percben. 1-0 a Frankfurt A-csapata ellen!

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Dorsch gólja” class=”out”]

[/toggle]
[/toggles]





A második játékrész eseményei:

▪ Negyed óra elteltével a játék kiegyenlített, a Frankfurt nem igazán iparkodik a tartalékos Bayern ellen – a vezetés és a gyenge Eintracht hozzáállás miatt persze a bajorokat sem sürgetik az események.

▪ A csereként beállt Thiago eresztett meg egy 18 méteres lövést, de jócskán fölé lőtt.

▪ 62. perc, komoly Bayern helyzet: Hummels megindulását követő kiugratásával Evina sprintelhetett a szélen, beadását Wagner fejelte mellé. Pár húzásból szép és gyors akciót vezettek most a bajorok.

▪ Evina helyett Süle érkezett – német belsővédő Rudy szerepkörét vállalta át, aki egy sorral előrébb mozdult. Dorsch húzódott ki a jobbszárnyra.

▪ A 70. percben jött egy Frankfurt támadás, a második hullámban érkező ellenfél lövését Süle védekezte le férfiasságával.

▪ Újabb Frankfurti lövés, Wolf 20 méteres kísérlete azonban jócskán elkanyarodott a jobboldali kapufa mellett.

⚽  GÓL, OTT A MÁSODIK TALÁLAT! Sebastian Rudy szép megindulása után a szabadon érkező Sandro Wagnernek passzolt, aki be is lőtte idei nyolcadik találatát a Bayernben. 2-0!

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Wagner gólja” class=”out”]

[/toggle]
[/toggles]

⚽  Hoppá, szépít a Frankfurt! Egy beadás után Hummels szerencsétlenül ért labdába, amely Sebastian Haller lábáról végül a kapuban kötött ki. 2-1, ez volt 2010 óta a Frankfurt első gólja az Allianz Arénában.

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Haller szerencsés találata” class=”out”]

[/toggle]
[/toggles]

▪A 80. percben Fabian eresztett meg egy életerős lövést 18 méterről, nem sokkal ment fölé.

⚽ RAFINHA IDEI ELSŐ GÓLJÁVAL 3-1! A brazil jobb-balbekk Thiago indításával sprintelt a kapuig és lőtte be a Bayern ziccerét.

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Rafinha gólja” class=”out”]

[/toggle]
[/toggles]

▪ Tolisso is próbálkozott egyet, Süle megindulásából kapott passzt tett a kapura – Hradeczky kezébe.

⚽ Hihetetlen ami történik, Rafinha bepasszát ezúttal Niklas Süle értékesítette hidegvérrel. 4-1, a utolsó perceket alaposan megnyomta a Bayern.

 


Statisztika:


Bő összefoglaló:

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top