Bundesliga

Csúf vereséggel búcsúztunk Jupptól és a Bundesligától | FCB 1-4 VFB

A Stuttgart 4-1-re intézte el a hazai pályán az ünnepelni készülő Bayernt. 


Hiába volt ez a Bayern idei és alapjában véve Jupp Heynckes utolsó bajnoki mérkőzése, a hanyagul játszó hazaiak nem tudták győzelemmel búcsúztatni az idei Bundesliga-szezont – sőt, saját közönsége előtt  csúnya vereségbe szaladt bele az agilisen és nagyon hatékonyan játszó Stuttgart ellen. 


Jupp Heynckes nem okozott meglepetést a kezdő összeállításakor, idei és saját maga utolsó bajnokiján a lehető legerősebb csapatot küldte pályára. A meccs előtt ovációval illette őt és az utólagosan búcsúzó Badstubert az Allianz Aréna közönsége. A cserék közé három fiatal, Lukas Mai, Felix Götze és az először kerettag Jonathan Meier ülhetett le, aki a balbekk poszton bevethető.

A feljutó Stuttgart győzni jött Münchenbe, rögtön az első lehetőségükből meg is szerezték a vezetést. A Bayern természetesen nem a legmagasabb hőfokon játszott, de idővel átvette a kezdeményezést és Tolisso egyenlítógólja után a vezetést is megszerezhette volna. Jó szokásunkhoz híven a gyenge helyzetkihasználásunkat megbüntette az ellenfél, egy eladott labdából ismét a vendégek jutottak vezetéshez. Hiába birtokoltuk 80-20 százalékos arányban a játékszert, a vendégek könyörtelenül használták ki a Bayern hibáit és saját lehetőségeiket.

A második játékrész elejét mi kezdük jobban, de a Stuttgart nem sokáig tétovázott, két gyors góllal elhúzta a Bayern nótáját – Jobb helyzetkihasználással a 4-1 helyett akár 2-2 is lehetett volna, de a felelőtlen hibák miatt az EL-helyért küzdő Stuttgart volt az eredményesebb. A meccs utolsó harmada nem hozott lényegesebb történéseket, a Bayern próbálkozgatott, de újabb góllal már nem tudta kozmetikázni az elmúlt évek legsúlyosabb vereségét.


BAYERN MÜNCHEN 1-4 [1-2] STUTTGART

FCB:  Ulreich – Kimmich, Süle, Hummels, Rafinha – Tolisso (Martínez 46) – Müller (Wagner 68), James, Thiago, Ribéry (Rudy 71)– Lewandowski

Cserék: Starke – Mai, Meier, Götze

VFB:  Zieler, Baumgartl, Pavard, Badstuber, Insúa , Gentner, Mangala, Donis, Thommy, Akolo, Ginczek

GÓLOK: Tolisso (21) ill. Ginczek (5, 55), Donis (42), Akolo (52)



Az első félidő történései:

▪ Lewandowski előtt adódott az első helyzet, de a 16-os előterében csúnyán eltörte a labdát.

▪ 0-1! Donis zavartalanul passzolt jobbról az érkező Ginczek elé, aki megszerezte a vendégeknek a vezetést. 

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Ginczek gólja” class=”out”]

[/toggle]
[/toggles]

▪ EGYENLÍTÜNK! Lewandowski kavargott a VFB kapuja előtt, a labdát végül az arra botorkáló TOLISSO tette be a kapuba. 1-1, a 21. percben.

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Tolisso gólja” class=”out”]

[/toggle]
[/toggles]

▪ Akolo próbálkozásánál Ulreichnek kellett résen lennie, résen is volt a Bayern kapusa.

▪ Mit hagyott ki Lewandowski… Ribéry beadását 1-2 méterről nem tudta befejelni a lengyel, Zieler hárította a gyengécske próbálkozást.

Tolisso is a kapu előteréből kísérletezett, átvétel után Zieler lábát találta a labda.

▪ Ismét vezet a Stuttgart! Egy középpályán eladott labdával az első gólhoz hasonlóan ezúttal is Donis indult meg, de ezúttal ő maga fejezte be az akciót, könyörtelenül kihasználta a lehetőséget. 1-2.

▪ Hiába a 80-20-as labdabirtoklás, a Bayern hátránnyal megy szünetre.

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Donis gólja” class=”out”]

[/toggle]
[/toggles]





A második játékrész eseményei:

▪ Martínez  jött Tolisso helyett, rögtön egyenlíthetett volna a baszk középpályás. Müller lekészített labdáját juttatta nem sokkal fölé/mellé Javi.

▪ GÓL, 1-3!!! Ismét egy eladott labdából indult meg a VFB, egy beadás végén az üresen maradó Akolo fejelt kíméletlenül Ulreich kapujába. 

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Akolo gól” class=”out”]

hamarosan…

[/toggle]
[/toggles]

▪MEGINT LEWA, a lengyel ismét pár méterről fejelt a kapus ölébe egy beérkező labdát. A világ legjobb támadójának ezt illett volna befejelnie.

▪ÚJABB GÓLT KAPUNK… a Donis beadásából érkezett fejest védte Ulreich, de a kipattanót Ginczek helyezte a kapuba. 1-4, hihetetlen… a Stuttgart védői azt csinálnak amit akarnak a kapunk előtt, nem tanúsítunk nagy ellenállást.

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Ginczek találat” class=”out”]

[/toggle]
[/toggles]

▪ 62. perc, Lewa lött csúnyán fölé egy 16-osról leadott kísérletet. Pár szurkoló ki is fütyüli őt.

▪ A Bayern nem igazán tud veszélyetetni, a 81. percben is Badstuber mentése okozott kisebb veszélyt a Stuttgart kapujára.  Egy perccel később Lewandowski kapásból adott le lövést, de épphogy nem találta el a kaput.


Statisztika:


Bő összefoglaló:

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top