Stefan Viehauser 21 éve bérletese a klubnak és a Südkurvét összefoglaló szervezetnek, a Club Nr. 12-nek is tagja. A spoxnak adott interjúban részletes betekintést ad a Südkurve életébe, azon belül is a szurkolói dalok világába. Érdekfeszítő olvasmány:
SPOX: Stefan, Önre, aki sok éve a Bayern szurkolója, milyen hatással van az éneklés a „kanyarban” (Németül: „Kurve” – innen a déli lelátó elnevezése, a Südkurve – szerk. megj.) ?
Igazából az éneklés az, ami a „kanyarba” vonzott. Amikor először láttam élőben a Bayernt, a lelátón ültem, az 1860 elleni derbin, de a meccsből nem igazán fogtam fel semmit, annyira koncentráltam, hogy megértsem a dalok szövegét. Pár héttel később már a B középben álltam és annyira megfogott a hangulata, hogy éjjel, álmomban is énekeltem a dalokat.
Melyik dal volt a kedvence?
A „Heißer Sand” (forró homok), akkoriban az volt a top sláger.
És ma?
Az „Ich geb’ mein Herz für Dich” (Neked adom a szívem), mert a prágai emlékeket idézi. Az UEFA Szuper Kupát. Az volt a legjobb hangulatú meccs életemben és annak a mintapéldája, hogy az éneklés mennyire kihathat a meccs kimenetelére. Az ember azért áll be a „kanyarba”, azért utazik többszáz km-t, mert beképzeli magának, hogy hatással lesz a mérkőzésre. Az esetek 99,9%-ában azonban tökmindegy, hogy ott énekelsz-e vagy sem. De ezen az estén miattunk nyert a Bayern. Szó szerint végigüvöltöttük a 90 percet, amivel teljesen kikészítettük a Chelsea-t.
Mennyit változott az énekes szurkolás 21 év alatt?
Az ultrák megjelenésével minden megváltozott. Amikor 21 éve először álltam a „kanyarban”, még nem volt szervezett szurkolás. Voltak olyanok, akik a habitusuknál fogva elkezdtek kiabálni, aztán a többiek követték őket. Ma már capók vannak, akik előénekesként megadják, mit kell énekelni.
Hiányzik önnek a spontanitás?
Nem. Ha klasszikus szurkolást akarok, kimegyek az amatőrök meccsére, ahol még majdnem minden úgy van, mint régen – mert a szurkolók is jóval kevesebben vannak. Ott nincs capo, bárki elkezdhet egy rigmust, a többiek folytatják.
Az ilyen spontán szurkolás elképzelhető még egyáltalán a profiknál?
Capo nélkül nem működik már, mert a fiatalabbak már nem ismerik ezt a spontán szurkolást. Az én generációmnak meg azt kellett megszoknia, hogy hirtelen ott áll valaki, akire a többiek hallgatnak. Az ezredfordulón az ultra mozgalom minden más szurkolási formát elsöpört, ami jól is van, mert minden generációnak megvan a maga stílusa.
Kezdetben voltak viták a régi motorosok és a zöldfülűek között?
Először voltak kisebb-nagyobb csaták, a két csoport megpróbálta egymást túlkiabálni. Az „Auf geht’s FCB lalalalalalalalala” a Lambada dallamára pl. Az idősebbek számára ez pl. egy végletekig gyűlölt dal volt, mert ez volt az első soha véget nem érő szurkolói rigmus. A másik oldalon meg az egyik Sportfreunde Stiller dal átköltése verte ki a biztosítékot. Az ultrák utálták, mert egy kommersz foci-együttes dala volt. Amikor ezekbe a dalokba kezdtek bele, akkor meghalt a szurkolás. Két ellentétes drukker-felfogás harcolt egymással.
Ez mikor ért véget?
Az egység nagyjából mindig megvolt, csak a stílusban voltak ellentétek. Amikor a 2007/08 szezonban egy UEFA-Kupa meccs szünetében, mi „öregek”, az ultrák spontán kifigurázásaként elkezdtük énekelni és dobolni a „Alle meine Entchen”-t (német gyerekdal, kb. mint a Kiskacsa fürdik) a We will rock you dallamára. Érdekes módon ezt tök viccesnek találták és mi is jót szórakoztunk. Így mindkét tábor közeledett egymáshoz. Az évek során e két csoportból egy olyan keverék keletkezett, ami Németország-szerte egyedülálló.
Már a meccsek elött megbeszélitek, mikor mit énekeltek?
Nincs setlist, mint az együtteseknél, de bizonyos dalokat bizonyos szituációkban éneklünk. Gól estén pl. mindig ugyanazt a dalt énekeljük, de megegyeztünk, hogy csak az első két gólnál. Mivel szerencsére több gólt rúg általában a csapat, ez hamar unalmassá válik.
Ki dönti el, mit énekeltek?
Azt a capók beszélik meg a dobosokkal és a B közép vezetőivel. A koordináció miatt vannak bizonyos kézjelek bizonyos rigmusokra. A mell kézzel való ütögetése pl. azt jelenti, az „Ich geb’ mein Herz für dich” következik. A B középpel a capóink nem saját mikrofonnal tartják a kapcsolatot, mint általában Németországban, hanem csak megafonnal – régebben még ezt se volt nekik szabad.
Miért?
A bajor rendőrség attól tartott, hogy a megafonnal erőszakra buzdíthatnak.
Hogyan születnek új dalok?
Direktben nem írunk dalokat, a legtöbb spontán születik a buszos vagy vonatos idegenbeli túrákon. Mindig megy egy CD és valaki piásan költ rá valami szöveget. Ha a többieknek bejön, akkor csiszolnak rajta.
És hogyan lesz belőle standard szurkolónóta?
Egy új dalt először a túrákon próbálunk ki, és ha mindenki egyetért, hogy a tömegeknek bejön majd, akkor az idegenbeli meccsen bevetjük, és megnézzük, működik-e. mindenkit magával kell ragadjon az első pillanattól kezdve, különben semmi esélye sincs.
Van olyan dal, amit spontán költöttetek a stadionban?
Egy jut így hirtelen eszembe, amely egy Werder Bremen elleni meccsen született. Ők akkor menekültek meg a kieséstől, és egy molinót tartottak fel, amin Jürgen Drews egy dalának egyik sora állt: „Wieder alles im Griff auf dem sinkenden Schiff” (Megint minden rendben van a süllyedő hajón), amit elég nevetségesnek tartottunk. Elkezdtük énekelni, hogy viccelődjünk velük, de annyira tetszett a dal, hogy a következő idegenbeli túrán költöttünk rá egy saját szöveget. Így született az „Ob wir gewinnen oder verlieren” (Mindegy, hogy nyerünk vagy veszítünk).
Mennek ki dalok a divatból egy idő után?
Sok olyan nóta van, amit először túlhájpolnak, aztán teljesen eltűnnek, majd kis módosításokkal megint felbukkannak. A legjobb példa erre az „Ein Schuss, ein Tor, die Bayern, DIE BAYERN!”. Ez a nóta a 70-es években született, majd valamikor a 90-es években eltűnt. Néhány éve az amatőr meccseken valaki megint elővették, de valaki bekiabálta a szöveg végén, hogy „DIE BAYERN!”, ami addig nem volt benne. Ezt mindenki olyan frankónak találta, hogy a profimeccsekre is átragadt.
Érdekes, hogy a Bayern szektorában alig vannak dialektusban énekelt dalok.
Az „In Schwabing früh am Morgen” (Schwabingban [München egy városrésze] kora reggel) nem lett valami népszerű, mert már az a sor, hogy „fall’ ich aus der Boazn raus” (kb. kitántorgok a kricsmiből), már nehézségeket okoz. A „kanyarban” nagyon vegyes a szurkolótábor, sokan nem tudnak bajorul és nem tudják, mi is az a „Boazn”. Az Olimpiai Stadionban régen néha eljátszották a meccs előtt a bajor himnuszt, azt a kutya se énekelte, annál inkább üvöltötték a szünetben a reklámokat.
A reklámokat?
Igen, mert egyszerűségüknek köszönhetően nagyszerűek voltak. Egyet soha nem fogok elfelejteni: „Medizinisches Fachhaus von Schlieben – München, Sonnenstraße 7!” (Schlieben Orvosi műszerbolt, München, Sonnenstraße 7) . Zseniális volt, mert mindenki azt énekelte.
Van olyan, hogy idegen nyelvű dalokat fordítotok németre?
Mindig is volt, de a fókusz eltolódott. Régebben főleg angol nyelvű dalok felé orientálódtunk, de ez ma már értelmetlen, mert ott már meghalt a szurkolás. Ma a kölykök már YouTube videókat néznek Olaszországból vagy Latin-Amerikából, azokat próbálják németesíteni. Ami azonban tabu, az másik német csapatok szurkolórigmusait átvenni.
Az hogy lehet, hogy vannak olyan dalok, amelyeket különböző táborok szinte ugyanazzal a szöveggel énekelnek, mint pl. a „Von der Elbe, bis zur Isar, immer wieder …” ?
Nem minden tábor rendelkezik ezzel a kódex-szel. És a nagyon régi daloknál előfordul az, hogy a különböző csapatok hardcore szurkolói együtt látogatták a válogatott meccseit, nem mint ma. Így keveredtek a nóták a legkülönbözőbb csapatok szurkolói között is.
Melyik csapat szurkolótábora teszi Önre a legnagyobb hatást?
Németországban a Stuttgart és a Karlsruhe szurkolói a legjobbak. A dortmundi Sárga Fal azonban egyre inkább csak a nevéből él: meccsenként kétszer gázt adnak, de különben a „kanyar” méretéhez képest gyakran elég gyengék. A hírhedt frankfurti tábor is leszállóágban van. Nemzetközi viszonylatban eddig a Roma volt számomra a csúcs, a feltételezett pedig a Marseille.
Ezt hogy értsem?
Hosszú évekig reméltem, hogy a Marseille ellen tudunk játszani, de amikor 2012-ben ez összejött, az ultrák bojkottot hirdettek, mert összevesztek a csapatvezetéssel. Rohadt pipa voltam, mert fantasztikus, ahogy énekelnek. Mielőtt a stadionjukat újjáépítették volna, még saját DJ-jük is volt, aki a félidőben saját performanszot adott elő.
A Bayernnél ehelyett feltekerik a hangerőt.
Még egyetlen stadionban sem voltam, ahol ilyen hangosan játszották volna a zenét, mint az Allianz Arenában. Alig lehet beszélgetni. Az első meccsen egy hangfal tönkre is ment, annyira túl lett vezérelve. Különösen idegesítő, amikor meccs előtt a koreográfiát építjük mindig ugyanaz a CD megy. Minden dalt sorrendben fel tudom sorolni.
Melyik a legidegesítőbb?
A „Keep the Faith” Bon Jovitól Tulajdonképpen tetszik, de az arénában már hallani se bírom.
Mit akar elérni a klub a stadionhangfalak bömböltetésétől?
Azt mondják, ezt „az emberek” akarják, de ez egyszerűen nem igaz. Az tavalyi bajnokavatáson annyira rossz volt, mint még soha. A meccs után én elég hamar hazamentem, de egy kollégám még ottmaradt egy sörösstandon, és elmesélte, hogy a lefújás után másfél órával is totálon mentek a Mallorca slágerek. A DJ valószínűleg feltekerte a hangerőt és elment bulizni.
S volt Anastacia emlékezetsen vitatott fellépése.
Az szerintem abszolút nem odavaló volt, mert sem Anastaciának, sem Helene Fischernek semmi köze a sporthoz. Csak magukat akarják reklámozni. Engem legalább is a 90-es évek egy legendásan rossz fellépésére emlékeztetett.
Meséljen!
A klub akkoriban az amerikai Andrew White-ot bízta meg azzal, hogy írjon neki egy himnuszt. Így született a „Forever Number One”, amit White aztán először az Olimpiai Stadionban adott elő. Rojtos Winnetou-jelmezben jött és azt üvöltötte amerikai akcentussal, hogy „Südkurve, hol vagytok?” Én kérek elnézést…
Időközben a klub sajtát maga ad ki CD-ket, amelyeken a Südkurve dalait is felhasználják. Erről mi a véleménye?
Ezzel együtt kelt élnünk, de az szomorú, ha emiatt tönkreteszik a dalokat. A „Deutscher Fußballmeister, FCB” pl. a klub CD-jén sokkal gyorsabb. Egy átlag stadionlátogató csak a CD-röl ismeri a dalt, és mindig sokkal gyorsabban énekli, mint mi, ami ahhoz vezet, hogy egy perc után meg is hal a nóta, mert nem ugyanannál a sornál tartunk.
Egyáltalán a klub megteheti jogilag, hogy a B-közép dalait saját CD-n adja ki?
Mivel a dallamot nem mi találtuk ki, sokat nem tehetünk. De az egyik dal terjesztését megállítottuk. A slágerénekesnő és az ex-pornósztár, Mia Julia, „Wenn ich nachts nicht schlafen kann” (Ha nem tudok aludni éjjel) dalunkat átírta Mallorca-stílusra és a YouTube-on közzétette. Vehemensen tiltakoztunk ellene, és a végén törölte a videót.
Milyen szerepet játszik az ön életében a „Stern des Südens”?
Semmilyet.
De van olyan himnusz, ami nagy hatással van önre?
Jelenleg a Darmstadt aktuális nemhivatalos himnusza tetszik a legjobban, egy olasz kult- vendéglátós slágere, a „Die Sonne scheint” (süt a nap). Annyira rossz, hogy az már jó. Amikor Darmstadtban játszottunk, a vendégszektorban ezt együtt énekelték a hazaiakkal, és azóta mi is szoktuk néha a buszon vagy bulikon. Amikor kiszállunk, a poén kedvéért még a Wattenscheid 09 himnuszát is elszoktuk énekelni, akkor mindenki csak hülyén néz.
A „You’ll never Walk Alone” az FC Liverpool nemhivatalos himnusza, de sok másik klub is játssza. Erről mi a véleménye?
Ezt nagyon rossznak tartom, mert elvesznek valamit a Liverpooltól. Ez az ő daluk és semmi keresnivalója nincs Mainzban vagy Dortmundban.
Melyik stadionban volt eddig a legjobb akusztika?
A Camp Nouban, Barcelonában a vendégszektorral szembeni tribün alacsonyabban van, mögötte toronyházak állnak és hihetetlen visszhangjuk van. Münchenben a Bayern-Bayern válaszolgatást a Nordkurvéval csináljuk, Barcelonában a környező épületekkel. Zseniális. Eindhovenben is nagyszerű, mert a vendégszektornak kiváló az akusztikája. Ha ott 300 ember énekel, úgy tűnik, mint ha 3000-en lennének. Nálunk az Allianz Arénában sajnos hasonló a helyzet. A Südkurvéban csak nagyon nehezen tudjuk túlkiabálni a vendégeket, ha elég energiával szurkolnak, mert a tető mindent felerősít.
Volt, hogy a klub csattogó papírokat osztogatott, hogy a hangerőt erősítse.
Na, az is borzasztó, mert csak lármát, de nem ritmust produkál. Már az Olimpiai Stadionban is volt ilyen terve a klubnak, ott a taps-negyedórára buzdítottak. A 75. perctől kezdve a kijelzőn megjelent két animált kéz, ahogy tapsol, arra buzdítva, hogy mindenki tapsoljon a hármas sípszóig. Természetesen ez nem működött.
A kanyarban van egy dobos, aki a ritmust vezényli.
Az Olimpiai Stadionban úgy volt, hogy az emberek hoztak dobokat és maguk doboltak. Volt, hogy ketten, volt, hogy hatan. Ma már ez koordináltan zajlik. Volt egy trombitás is, aki sajnos egészségügyi okokból már nem tud trombitálni. Nagy kár, mert különleges dolog volt.
Az is különleges, ha egy játékosnak saját dala van.
Az, hogy a nevet egy bizonyos dallamra énekeljük, gyakran van, de igazi dala csak Franck Riberynek és Arjen Robbennek van. Robbennél még a meccset is tudjuk befolyásolni. Ha a dalát énekeljük, magasabb sebességfokozatba kapcsol és úgy fut, mint a bolond. Apropó, Philipp Lahmmal is volt egy furcsa eset.
Éspedig?
Amikor Lahmot utolsó idegenbeli meccsén Wolfsburgban lecserélték, valahogy szerettük volna méltatni, de nem tudtuk hogyan, mert nem volt saját dala. Még csak egy dallam se. A fickó egy fél életet lehúzott a csapatnál, minden idők egyik legjobb játékosa, de mivel nem volt egy extrovertált típus, soha nem született saját melódiája. Erre sebtében átköltöttük a Mehmet Scholl-rigmust.
